A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is összeszedtük, hogy miket szerettünk az előző esztendőben. Ezúttal magunkra öltöttük a ‘gonoszok’ szerepét és heten gyűjtöttük össze, hogy melyik képregények, videojátékok, könyvek, filmek és sorozatok álltak közel hozzánk. Az illusztris listán vannak egyezések, de üde színfoltok is.
,, Egy húsz méter széles vászon, amely leköt ötszáz embert… semmihez sem hasonlítható élmény.”
Jövőre, pontosabban 2023 böjtölő havának ötödik napján ünnepli kerek nyolcvanadik születésnapját az amerikai mozi egyik független, szerzői egyéniségnek nyugodtan kikiáltható veteránja, Michael Mann. Ezt megünnepelve új cikksorozat indul, amely egyfajta tiszteletadás Mann személye felé és egyben felelevenítése a több, mint négy évtizeden keresztül zajló, tizenegy játékfilmet taglaló életművének. Ez a filmográfia klasszikusokat, rejtett gyöngyszemeket, orbitális bukásokat és anyagi sikereket egyaránt tartalmaz, nem is beszélve a lenyűgöző, műfaji sokszínűségről. Film noir, thriller, gengszterfilm, sportfilm, kalandfilm egyaránt tiszteletét fogja tenni a későbbiekben. A másik, nem kevésbé elhanyagolható tényező, hogy Mann tizenkettedik rendezése jövőre lát napvilágot. Már csak emiatt, az Enzo Ferrari nevével ellátott piros betűs ünnep apropóján érdemes lesz elővenni a korábbi filmeket, de mielőtt teljesen és fejünket nem találva elmélyednénk a Miami Vice kézi kamerás, drogügyekkel kapcsolatos rajtaütéseiben, vagy az észak-amerikai indián törzsek tomahawkokkal lefolytatott ütközeteiben (Az utolsó mohikán), nézzük meg, ki is tulajdonképpen ez az őszhajú úriember a rendezői székben.
Amikor október 1-je szürke, esős reggelén nekiindultam, hogy részt vegyek a HungaroCon idei etapján, az előzetes információk alapján élményekben gazdag napra számítottam. Ám az igazság az, hogy az előadások minősége előzetes várakozásimat is jócskán felülmúlta. Sok érdekességet találhatott az aktuális felhozatalban, aki eljött az eseményre. Ugyan minden prezentációt nem láttam, de amelyeket volt szerencsém megtekinteni, azokon az élményfaktor maximálisra emelkedett. Külön öröm, hogy a szuper kedves díszvendégnek, aki történetesen a legendás Ian Watson volt, feltehettem néhány kérdést, asztala mellett ülve. Ne szaporítsuk azonban tovább a szót, lássuk a részleteket!
Ha George R.R. Martin, akkor Trónok Harca. Legalábbis az emberek többsége kapásból ezt vágná rá. Főleg most, hogy egyre jobban benne vagyunk a sorozat előzményében, a Sárkányok Házában. De valóban ennyi lenne a szerző? Megnézzük, hogyan kötött ki a sorozatoknál, és mi van még mögötte.
Rengeteg tologatás után és megannyi kérdések viharával telített, álmatlan éjszakát tudva a hátunk mögött jelenthetem, a Budapest Comic Con végre-valahára ténylegesen megrendezésre került, múlt hét szombaton és vasárnap. Nekem a szombati napra volt szerencsém kilátogatni, így most erről szeretnék nektek prezentálni egy élménybeszámoló jellegű írást. De ugorjunk is fejest a mély vízbe.
2020-hoz képest a múlt év azért bőven tartogatott meglepetéseket. Bár az év elején még a mozik zárva voltak és a streaming dominált, azért tavasztól már kinyitottak a filmszínházak. Így végre természetes közegükben nézhettük meg a legújabb alkotásokat. Ugyanakkor a streaming sem pihent, mivel itt is temérdek szériát és csak itt debütáló filmet kaptunk, amik után mindenki elégedetten csettinthetett. Végre bemutattak több olyan alkotást, amik elég sokat csúsztak az eredetileg tervezett bemutatóhoz képest. Bár nem lábaltunk ki teljesen a járványból, de az átlagosan elmondható, hogy végre elindult egy fellendülés. Reméljük, hogy ez jövőre is megmarad és még több fejtörést okoz majd összeszedni a kedvenceinket. Addig is páran úgy döntöttünk, hogy összeszedjük, hogy mi miket szerettünk a múlt évben.
Múlt héten megkezdett értekezésünket folytatva, tovább perdülünk a felvázolt képregénytörténeti szempontból fontos sarokkövek mentén, melyeket a két részes cikkem alanyául szolgáló, születésnapja alkalmából bővebb betekintést is jócskán megérdemlő, Alan Moore művei kapcsán elindítottunk. Ha ezúttal is velem tartotok, ígéretet teszek, hogy eljutunk a bő lére engedett szeánsz végéig, egy plusz érdekességgel zárva a gondolatsort.
(tovább…)Töredelmesen be kell vallanom a képregényrajongásom kezdetéhez mérten igencsak későn, talán cirka 4 évvel ezelőtt találkoztam a mester nevével, olyan formában, hogy felismerjem azt teljes alkotói valójában. Mit is értek ez alatt? Természetesen műveinek filmadaptációit, melyeket ő maga szenvedélyesen megvet, annak idején magam is láttam, de hogy olvassam és befogadjam őket eredeti formájukban, arra akkor még a DC és Marvel fő csapásirányainak bűvöletében nem igazán gondoltam. Ma már, talán mondhatom kissé érettebb fanként, szívesebben fogyasztok a zsáner alternatív és elgondolkodtató ágairól, a már-már sokszor kifulladni vélt, megszokott szuperhős eposzok szüneteiben. Ezért vállalkoztam a feladatra, melynek során igyekszem körbeutazni a talán körbeutazhatatlan szerzőt 68. születésnapja alkalmából, akinek rengeteget köszönhet a modern képregényipar.
Robert Jordan 1947-ben született James Oliver Rigney Jr. néven Amerikában. Leghíresebb munkája az Idő Kereke-sorozat, amely összesen tizennégy kötetből és egy előzménykötetből áll. Emellett más írói nevet használva dolgozott történelmi fikciókon, valamint a Conan, a barbár novellákon is. Jordan 1990-ben kezdte publikálni Az Idő Kereke köteteit, az utolsó, általa befejezett könyv Az Álmok Tőre, 2005-ben jelent meg. Az Álmok Tőre csupán a tizenegyedik könyv volt az általa megálmodott sorozatban.
(tovább…)Elmebeteg. Perverz. Kibírhatatlan. Lázadó. Magasztos. Filozofikus. Lenyűgöző. Ezek a jelzők rengeteg rendezőre igazak, de leginkább a chilei Alejandro Jodorowsky esetén indokolt teljes mértékben az ilyen jellegű leírás. Kísérletező, experimentális munkái a mai napig frissen hatnak, még akkor is, ha az ember legszívesebben szétütné a képernyőt a látottak közben. A harmadik filmje után Jodorowsky 1975-ben szabad kezet kapott a Dűne könyv megfilmesítéséhez, ami sokak szerint minden idők legjobb, el nem készült filmjeként vonult be a történelembe.
