Aligha szokás az elmúlt húsz-harminc – mehetnénk messzebbre is – évben olyan műalkotást létrehozni – legyen szó bármilyen művészeti ágazatról –, amely direkten, vagy legalább allegorikusan épp magát a művészetet igyekszik definiálni. Szinte kihaltak az efféle esztétikák a kortársban, mert a jelen kor embere egyetemes és egyben idealista kérdések helyett jobban szeret specifikusabb mikro-dilemmákon csámcsogni (társadalom, politika, környezetvédelem). Mintegy elfordulóban vagyunk azoktól a filozófiai természetű kérdésektől, amelyekkel valaminek a nyers mibenlétére, akár a mibenlét előfeltételeire kérdezhetünk rá.
Manapság Hollywood-ot, illetve a filmeseket sok vád éri amiatt, hogy csakis folytatásokat, és remakek-et készítenek.Viszont vannak olyanok, akik az elmúlt években ezt sikeresen megcáfolták. A cikk most őket gyűjtötte össze és foglalta egy listába. Természetesen ez szubjektív, és biztos, hogy vannak, akik kimaradtak, pedig megérdemelnék a felkerülést. Na de kik vannak mégis itt és miért?
A Watchmen-t olvasva vagy nézve számtalan korábbi, képregényes sablonoktól mentes figurával találkozunk. Alan Moore és Damond Lindelof valós emberi karaktereket tudtak létrehozni, akikkel kapcsolatban feltétlen nélküli azonosulás nem biztos, hogy megtörténik, de a motivációik abszolút érthetők lesznek a cselekmény alakulása során. A cikkben a képregényből, ebből adódóan a filmből, valamint a sorozatból is fogunk csemegézni. Vigyázat, a cikk erős spoilereket tartalmaz! A lista erősen szubjektív
Az év elején egy filmrajongó számára talán nincs is érdekesebb elfoglaltság, mint eltöprengeni azon, mit hozhat a mozgóképek világában a következő 365 nap? A Hollywood Reporter megszólaltatott több mint 40 bennfentest, az ő előrejelzéseikből szemezgetünk nektek az alábbi cikkben. Az ilyen jóslatok természetesen meglehetősen bizonytalanok, sok köztük meglehetősen naiv, sok pedig ezzel ellentétben szinte magától értetődő. Szóval az alább leírtakat senki ne kezelje se biztos tippként, se óriási revelációként ható igazságként, de azért vitaindítónak mindenképp érdemes átfutni ezeket az előrejelzéseket.
Már hagyomány, hogy mi is készítünk egy listát, amiben felsoroljuk, hogy mik voltak az adott évben a kedvenceink. Ezúttal nem csak filmek, hanem sorozatok, könyvek, videojátékok és képregények is felkerültek a listáinkra. 2019 egy érdekes év volt, de bőven tartogatott olyan alkotásokat, amiktől leesett az állunk. A tovább után meg is nézhetitek, hogy mik voltak a kedvenceink az előző évből.
(tovább…)A Star Wars filmek sorsa összeforrt a hozzájuk kapcsolódó játékok történetével. A Skywalker korához közeledve érdekes kicsit feleleveníteni ennek az aranyos, kalandos és persze profitorientált mesének néhány részlegét. Ennek érdekében 10 pontban összeszedtünk pár érdekességet, a messzi-messzi galaxishoz készített játékfigurákról.
Martin Scorsese a világ egyik legjobb rendezője. Számtalan műfajban alkotott, illetve alkot a mai napig. Egyik filmje sem hasonlítható össze a másikkal, annak ellenére, hogy átfedések azért szoktak lenni. A film mesteréről beszélhetünk, amikor az ő műveit vesszük górcső alá. Annak ellenére, hogy a média mostanában felfújta, és igencsak negatívan kezeli az ő nevét, (Marvel ‘botrány’) tagadhatatlan, hogy egy megkerülhetetlen alkotóról van szó.
Az, aki valamennyire jártas a film világában, ismeri a 30-as évek magyar mozgóképiparának legnagyobb neveit, legyen az a Hyppolit, a lakáj; A mesautó vagy a Lila akác. Annak ellenére, hogy már a korszakukban sem számítottak ezek az alkotások filmtörténeti remekműveknek, lévén hogy tömegtermékek voltak egy széles közönség számára – a mai napig szívesen tekintünk vissza a 30-as évek filmjeire. Na de mi erre a magyarázat?
A vietnámi háború mindig is közkedvelt téma volt a filmesek körében, a maga ellentmondásos módján. Láthattuk már a narancssárga égbolton Wagner zenéjére bombázó repülők hadosztályait, vagy a csatározásoknak már semmi értelmét nem látó őrmester utolsó karlendítéseit (Apokalipszis most, A szakasz). Viszont nemcsak a fronton zajlódnak a harcok. A társadalomba való visszailleszkedés éppen olyan nehéz, és legalább ugyanannyi feladatot követel, mint az ellenség rideg tekintettel való irtása.
Martin Scorsese Taxisofőrje mellett David Morrell is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ennek az egész továbblépés motívumnak a lelki részét feltárja, amikor 1972-ben megírta a First Blood című regényét, ami elsöprő sikerrel járt. Olyan mértékben, hogy tíz évvel később el is készült belőle a film, amit a nagyvilág Rambo néven ismer a mai napig.