Mads Mikkelsen 20 éves karrierje jó példa arra, hogyan kell ingázni az európai és a hollywoodi filmgyártás között. A dán születésű színész első komolyabb szerepét 31 évesen kapta attól a Nicolas Winding Refn-től, aki többek között a Bronson (2008), a Drive – Gázt! (2011) és a Neon démon (2016) filmeket is jegyzi. Sokáig hazája filmrendezőivel dolgozott, filmográfiája egyik mérföldkövének azonban a 2000-es évek számítanak, amikor megismerkedett Anders Thomas Jensennel. Munkakapcsolatuk gyümölcsözőnek bizonyult, érdekes karakterek eljátszására kérte fel, akik megszemélyesítéséhez nemcsak lelkiekben, de külsőleg is át kellett lényegülnie. Szerintem ő az a rendező, aki a legtöbbet volt képes kihozni belőle, ugyanakkor Susanne Bier jó barátja és örökös forgatókönyvírójaként a drámai, őszinte színészi jelenlétet követelő főszerepeivel is mindig Mikkelsent találta meg. 2004-ben szerepelt az első nagy hollywoodi produkcióban, az Artúr királyban, bár itt kisebb szerep jutott neki, majd elérkezünk 2006-hoz, a James Bond-filmek új érájához. A Casino Royale sikere egyben az ő belépője is volt Hollywoodba, és egyszerre mindenki el/megismerte a dán színészt, akinek karakteres arcára és széles színészi eszköztárára megéri nagy költségvetésű produkciót építeni. A harmadik legfontosabb állomás az életében a Hannibal sorozat volt, ahol Bryan Fullerrel karöltve új életet leheltek a kannibál doktor történetébe. 1996 óta nagyot fordult vele a világ, idén még a cannes-i zsűri tagjai közé is beválasztották, de talán az idei év a Zsivány Egyes miatt lesz a legemlékezetesebb, amiben nem kisebb karaktert kelt életre, mint Galen Erso tudóst, aki megalkotta a Halálcsillagot, a Birodalom szuperfegyverét. Az új különálló Star Wars-film kapcsán pedig összeszedtem a tíz legjobb filmjét, amit ha még nem láttatok, érdemes pótolnotok.
A februári Oscar-gálán a Mustang c. török filmnek komoly esélyei voltak arra, hogy megnyerje a „Legjobb idegen nyelvű film” elismerését, de végül a Saul fia készítői vihették haza az aranyszobrocskát. Idén Törökország a Hideg hegyeket jelölte a díjra. Vajon ezúttal sikerül a bravúr, és egy török filmet fog kitüntetni az Akadémia?
Hétfőn véget ért a Westworld, amit sokan a HBO legújabb zászlóshajójának tituláltak még bőven a pilot megjelenése előtt. Az alaptörténet eléggé elcsépeltnek tűnt, de Jonathan Nolannek mégis sikerült jó pár csavarral kiszínezni a történetet. A sorozat rajongói rengeteg teóriát gyártottak, amivel a látottakat próbáltak megmagyarázni és igyekeztek minél pontosabb következtetéseket levonni az elkövetkező részeket illetően. De valóban olyan jó a Westworld, mint amilyennek mondják, vagy csak túl nagy a hype körülötte?
Manapság nagyon divatosnak számít az animációs filmesek körében, hogy a szereplőket és mondanivalót állati bőrbe bújtassák. Így tett nemrég a Zootropolis, A kis kedvencek titkos élete és most így tesznek a Gru alkotói is az Énekelj című új produkciójukban. Foglalják el helyeiket, helyezzék magukat kényelembe, mert azonnal kezdetét veszi a show!
A nyáron napvilágot látott Inside nevű játékról egészen addig egy szót se hallottam, amíg egy barátom nem ajánlotta, hogy márpedig próbáljam ki, lehetőleg minél hamarabb. Ezután rákerestem a neten egy gameplay videóra, elmentettem, és elláttam a „ha lesz rá időm” címkével. Tudjuk milyen dolog ez, az ember azt is elfelejti, hogy találkozott azzal a valamivel, amit elmentett, felírt, jegyzetelt, vagy festékkel felfestett a szoba falára, hogy ne felejtse el. Úgy is elfelejti. Nem túl nagy spoiler leírni, a cikk léte is jelzi, aztán hetekkel később lett rá időm. Ez előtt semmit sem tudtam a Playdead stúdió játékáról, még annyit se, hogy ők készítették a Limbo nevű játékot. Most jelezném, hogy a két játék közt csak tematikailag és vizuálisan van kapcsolat, a Limbo ismerete nélkül is neki lehet feszülni játszani. De megéri?
„A bizalom minden kapcsolat alapja”- tartja egy meglehetősen közhelyes, mégis igaz megállapítás. De hogyan bízzon az ember partnerében, ha annak a munkájával jár a hazudozás és a megtévesztés. Nem, most nem a színészekre gondoltam, és nem is a válófélben lévő Brangelina párosra. A nagy mesélő, Robert Zemeckis legújabb filmjében egy II. világháborús kémrománc történetét meséli el a nagyérdeműnek, egy nem is akármilyen párossal. Vajon ennyi év után is tud-e Zemeckis igazán élvezetes mozit készíteni?
Létezhet-e olyan véletlen, hogy a sors olyasvalakit sodor elénk, aki kívülről ugyan teljesen más, belülről azonban ugyanolyan érzékeny és törékeny, segítségre szoruló lelket őrizget, mint mi? Na és hogy a neve is teljesen ugyanaz legyen? Aligha gyakori az ilyen eset, de ha megtörténik, biztosak lehetünk, hogy nem a véletlen műve. Eheti anime-ajánlónk tárgya a Nana (2006-2007).
Előző, a dogma filmes mozgalommal foglalkozó cikkemben már utaltam rá, hogy a rendezők csak szigorú szabályok mentén alkotnak, arról viszont nem beszéltem, hogy mit jelent ez a gyakorlatban, vagyis hogyan valósulhat meg a dogma filmgyártás, és legfőképpen milyen személetmódot, kulturális és társadalmi tényezők befolyásolják. Az alapítók, Thomas Vinterberg és Lars von Trier közül Vinterberg jegyzi az első dogma filmet, ami 1998-ban jelent meg, és a Festen (Születésnap) címet kapta.
Manapság már a csapból is szuperhősök folynak, ezért a tapasztaltabb néző óhatatlanul elkezdi keresni az olyan címeket, amik csak egy kicsit is eltérnek a megszokott formulától. Ilyenkor az embernek érdemes „ismeretlen területre” merészkedni, hogy körülnézzen a jól ismert filmeken-sorozatokon kívüli médiumok között. Lássuk hát, hogy a japánok milyen csavarral nyúltak a témához a 2015-ös One-Punch Man c. animében!
A magyar film az utóbbi időben mintha újra reneszánszát élné. Minőségi hazai tv és mozifilmek valamint sorozatok kerülnek a képernyőre, melyek végre nem csupán a fesztiválok sznob közönségének, hanem a mezei mozinézőnek is szólnak. Ha viszont azt a filmet keressük, amely leginkább pozitív példaként szolgálhat a rendszerváltás utáni magyar közönségfilm világsikerére, akkor valószínűleg Antal Nimród első rendezéséhez, a Kontrollhoz kell visszakanyarodnunk. Egy film, ami egyesít magában mindent, amit szeretünk a magyar mozgóképgyártásban.
Íme a világsiker receptje Antal Nimród módra.
