Ha George R.R. Martin, akkor Trónok Harca. Legalábbis az emberek többsége kapásból ezt vágná rá. Főleg most, hogy egyre jobban benne vagyunk a sorozat előzményében, a Sárkányok Házában. De valóban ennyi lenne a szerző? Megnézzük, hogyan kötött ki a sorozatoknál, és mi van még mögötte.
Sokakban még mindig az a kép él, hogy képregényt csak a kocka, középiskolás fiúk olvasnak. Hiába nőtte ki magát a műfaj, sokat nem változtak az elképzelések. De talán már látszik a fény annak a bizonyos alagútnak a végén, hiszen egyre több női karakter bukkan fel, sőt, kap külön történetet. Mint ahogy a jelenlegi képregény témánk főhőse, Marvel Kapitány is. Ezzel egyidejűleg pedig egyre gyarapodik a női olvasók tábora, hiszen példaképként is szolgálhatnak az erejükkel, az eszükkel és a jellemükkel a legfiatalabb olvasóknak.
2020 decemberében a lengyel CD Projekt RED videójáték-fejlesztő vállalat végre hosszas huza-vona után megjelentette legújabb nyílt világú játékát, a Cyberpunk 2077-et. Minden játékos tűkön ülve várta a megjelenést. Megannyi kedvcsináló, játékmenet-videó és Keanu Reeves cameo után végre kezünkbe vehettük, és elmerülhettünk a hatalmas, bűntől rothadó világban. Azonban a játék közel sem volt kész a megjelenésekor, és a számos játékmenetet tönkretevő bug hamar lelombozta a lelkesedést. Azonban ez nem szegte kedvét az animátoroknak, hogy a Netflix számára készítsenek egy lendületes, a játék világát alapul vevő animét. Kibervereket beizzítani, jön a Cyberpunk: Edgerunners (2022)!
John Scalzi neve itthon elsősorban a Vének háborúja sorozat kapcsán lehet ismerős a sci-fi rajongóknak. Az ismert és elismert szerző ezúttal kicsit könnyedebb vizekre evezett, de sokkal nagyobb szörnyekkel. Az A kaidzsú állatvédő társaság című új könyvében ugyanis döbbenetes módon a kaidzsú nevű egzotikus állatok vannak a középpontban.
Sok olyan alkotás van, amelyet a kelleténél jóval tovább szoktak nyújtani. Persze sokszor nehéz meghatározni azt, hogy egy alkotás meddig tartson. Valamint olykor rajongói nyomásra is folytathatnak valamit. Viszont amíg az adott alkotásban érdemi tartalom van, addig olyan különösebben nagy baj nem lehet. Valami hasonló a helyzet a Cobra Kai című sorozattal is, ami ugyan még mindig kellően érdekes és izgalmas tud lenni. Azonban már kissé látszódik, hogy az ötlet, ami miatt eredetileg létrejött kezd kifulladni. Mivel korábban már két cikk is készült erről az alkotásról, így az abban foglaltakra most külön nem térnék ki. Aki esetleg kíváncsi rá vagy csak szeretne egy teljesebb képet kapni erről a sorozatról, az az alábbi linken megteheti, itt és itt.
Képzeld el, milyen lehet egy monumentális metropoliszban létezni, mely megannyi ízében és elemében az 50-es évek feltuningolt és kifordított New Yorkját idézi. Egy olyan egésszé szilárdult kreálmány utcáit róni, minek sötétje veszélyes sorozatgyilkosok leső tekintetét rejti magában. Olyan gépezet részeként kattogni, ami olajozott, új Kánaánt ígér, ám a mögötte meghúzódó, halkan duruzsoló, figyelmeztető zajok a hangjegyek sűrűjébe vegyülve ugyan, de borzongatva lehelik: csak saját felelősségre! Mondanivalóval bőségesen fűszerezve és hátunkon a szőrt borzolva hív az éjbe Morgan Lost, a kérdés csak az, meddig merünk elmerészkedni virtuális lépteinek nyomában tapodva, New Heliopolis égbenyúló épületei között.
Egy könyv utóélete ezer féle lehet. Miután a szerző kiengedi a kezéből és átadja a ragasztószagú nyomdának, nem lehet biztos benne, hogy a könyv hogyan állja majd meg a helyét néhány év múlva. Nem tudhatja, vajon hogyan öregszik a regény? Értékálló és örök a mondanivalója? Mit fog adni az embereknek egy, két vagy tíz év múlva? Az Irha és bőr Moskát Anita harmadik regénye, 2019-es megjelenése óta pedig az egyik leggyönyörűbb példa rá, hogy hogyan lép egy könyv a kiadás után saját útjára.
A mű elnyerte az SFF Vektor Év Könyve díját, majd 2020-ban a Zsoldos Péter-díjjal is kitüntették. A könyv lassan megérkezik a szépirodalom rajongói felé és egyre szélesebb rétegekhez eljut. Nemrégiben a népszerű Nincs Időm Olvasni Kihívás havi könyvének választották. Moskát Anita neve és tehetsége ismert a hazai spekulatív irodalom rajongói számára, az Irha és bőr-rel pedig végleg beírta nevét a fantasy nagyjai közé. A könyv népszerűségét és tartalmas utóéletét látni pedig külön öröm, hiszen Moskát írásai képesek rá, hogy utat találjanak azokhoz is, akik korábban nem mozogtak olyan otthonosan a fikció világában.
2018 októberében megjelent egy játék ami alapjaiban rengette meg a videojátékos társadalmat és azonnal egy gamer ikonná vált. Ez volt a Red Dead Redemption 2, mely a 2010-es első (valójában szintén második) résznek valójában előzménye és nem a folytatása, de ezen lépjünk is túl. Mivel maga a western műfaj számomra mindig is közömbös volt, így soha nem csobbantam bele az RDR2 hisztériába és most ültem le elé először. Ennek megfelelően teljesen friss szemmel játszottam végig. De vajon 2022-ben is akkora durranás ez a játék? Az alábbi bekezdésekben igyekszem elmondani.
Amióta először megjelent egy könyvadaptáció a mozivásznon, azóta folyton felmerül a kérdés: melyik volt a jobb, az eredeti könyv vagy a filmfeldolgozás? A válasz csaknem minden esetben rettentően megosztja a művek rajongóit, akik hol logikus észérvekkel, hol dühösen nyáladzva, vasvillát ragadva próbálják meggyőzni az ellentábort a saját igazukról. Hogy egy közeli, mainstream példát említsünk, mostanában a Gyűrűk Ura-sorozat, A hatalom gyűrűi borzolja a kedélyeket az internet kietlen sztyeppéin. A kritika egy ponton spoilert tartalmaz, de erre előtte is felhívom a figyelmet.
Manapság az életrajzi filmek hódítanak mind a mozitermekben, mind a különböző díjátadó gálákon. Elég csak megnézni a közelmúlt Oscar-gáláinak díjazott színészeit: valós személyt főszereplőként eljátszani nagyon hálás feladat. Ennek legeklatánsabb példája talán Rami Malek legjobb férfi főszereplőként való díjazása a 2018-as Oscar-gálán, Freddie Mercury megformálásáért. A Queen egykori frontemberéről szóló Bohém Rapszódia hatalmasat bevételt könyvelhetett el, és nagyban hozzájárult a zenészekről szóló életrajzi filmek jelenlegi hullámához.
