A Netflix tartalmait elnézve nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb esetben minőségi munkákat kínál a felhasználói részére, legyen szó filmről vagy sorozatról. Azonban minden jóban van valami rossz és ennek a szolgáltatónak is vannak mély pöcegödrei. Az egyik ilyen egy nemrég megjelent, hatalmas botrányt kavaró film, ami láttán visszasírjuk Bella Swan és Edward Cullen ötrészesre nyújtott kálváriáját. Ez a 365 nap című lengyel ,,erotikus” dráma.
Horvát Lili első filmjével, a Szerdai gyerekkel megmutatta a nyomort, a kiszolgáltatottságot, az elveszettséget. Egy olyan helyet tárt fel, ahol nem nagyon akarsz élni és a legkevésbé sem akarod felnevelni a gyerekedet. Tette mindezt úgy, hogy közben az egésznek a közepére egy fiatal lányt helyezett, akinek az anyasággal is meg kellett küzdenie, a számos más, szociális probléma mellett. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre esetén szintén egy nőt helyezett a cselekmény sűrűjébe, miközben a szerelemről mesélt.
A különböző shooter játékok mindig is a videojáték ipar legnépszerűbb szegmensét alkották. Ennek megfelelően a fejlesztők és kiadók szintje ontják magukból az ilyen jellegű címeket. Annyi játék jelenik meg a témában, hogy ahány ház, annyi szokás jelleggel egy csomó különböző kategóriára lehetne osztani még ezt a nagy csoportot is. Természetesen a legnépszerűbbek a Call of Duty-féle akciódús, robbanásokkal teletömött, B kategóriás akciófilmeket idéző látványjátékok. Bár az újragondolt Modern Warfare, (amiről márciusban még cikket is közöltünk), kicsit szakított ezzel a stílussal.
A Hollywoodban készült filmek tekintélyes részében Amerika a lehetőségek hazájának tűnik a nézők számára. Mintha nem is lenne más, csak a siker, a pénz és a csillogás monotonitása, amibe csak egy film erejéig rondít bele a sors egy könnyen megoldható kis konfliktus erejéig. A Netflix új filmje, a The Devil All the Time egy másik Amerikát mutat nekünk.
Az 1894-es Dreyfus-per a történelem egyik leghíresebb koncepciós pereként és politikai botrányaként maradt fent a köztudatban, az ügy részleteit vizsgálva még a legvéreskezűbb sztálinista mamelukok is elégedetten csettintenének (talán még ihletforrásnak sem volt utolsó). A nagy port kavaró igazságtalanság eszmei hátterét egy, akkoriban divatós ideológia adta: az antiszemitizmus. A lengyel rendezőóriás, Roman Polanski legújabb filmje, a J’accuse (ami franciául annyit jelent: vádolok) – kacifántosabb magyar címén a Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy – ennek az fiaskócunaminak az eseményeit dolgozza fel.
Erick Kripke és az Amazon tavaly ilyenkor talán még nem is sejtették, hogy mennyire beletenyereltek a tutiba a szuperhős műfajt alapjaiban feje tetejére állító The Boys-szal. Egy a popkultúrát lassan egy évtizede totálisan leuraló zsánert elvégre önmagában nézve nem veszélytelen dolog kiforgatni. Kripke azonban a tőle megszokott cinikus, ámde végtelenül szórakoztató görbetükröt állított a mindennapokat átszövő szuperhősmítosznak, az ezt szponzoráló, sok esetben rendkívül káros nagyipari cégeket sem kímélve. A The Boys mégsem ezek miatt lett talán az utóbbi évek legeredetibb és egyben legszórakoztatóbb televíziós, akarom mondani streaminges produktuma, mely a második évadra szinte semmit sem veszített a korábbi erényeiből.
Figyelem! A kritika innentől kezdve minimális spoilereket tartalmaz a The Boys második évadának első négy részét illetően!
A romantikus vígjátékok nem meglepő módon a filmgyártás elejétől kezdve jelen vannak a mozik kínálatában. Láttunk már összejönni, szakítani, majd megint összejönni rengeteg párt, sok különféle helyszínen és szituációban, a cselekmény nagy vonalakban mégis többnyire ugyanaz szokott lenni. Épp ezért nagy élmény, ha olyan romkomot van alkalmunk megtekinteni, ami rengeteg újdonságot tud hozni ebbe a meglehetősen kiüresedett műfajba.
A magyar mozikban a héten debütáló Mulan nincs könnyű helyzetben. Egyrészt sok filmrajongónak vannak alapvető ellenérzései az animáltból élőszereplőssé váló történetek irányában, másrészt Kína politikájával kapcsolatos kifogások is érthetően merülnek fel a film kapcsán, harmadrészt pedig a pandémia közben egy bemutató helyzete sem túl rózsás. Mulan története azonban szerencsére több okból is érdemes arra, hogy a fenti szempontoktól függetlenül próbáljuk meg szemlélni.
A filmművészet több mint száz éves léte miatt azt kell mondanunk, hogy a legtöbb történetet már látta a közönség nagy része (sajnos, nem sajnos). Manapság nagyon nehéz valami újat mutatni a történet szempontjából és ezt sokan felismerték a világ nagy részén. Olyan alkotók (írók, rendezők) jelentek meg, akik rájöttek arra, hogy az ezerszer látott sztorivezetéseket fel lehetne dobni valamilyen egyedi stílussal. Így a néző kap is valami újat, meg nem is. Kiváló példa erre a Drive című film, aminek ponyva jellegű alapjai ellenére az egyik legkiválóbb film született meg Nicolas Winding Refn látásmódjának köszönhetően. Mostani alanyunk is valami hasonlót próbál tenni a romantikus komédia műfajával, magyar keretek közt. Nézzük is meg, mit is tud felmutatni a Hab.
A mozik kínálatába frissen bekerült Az új mutánsok méltó saját főszereplőihez, ugyanis sorsa a kezdetektől fogva igen hányattatott volt. Kezdésként a gyártó Fox akart újraforgatni bizonyos részeket, majd pedig a Disney, végül a koronavírus terjedése miatt kellett új premier dátumot keresni az X-Men ifjúsági ligájának kalandjaihoz. Ilyen körülmények között már akár a moziba kerülést is eredményként élheti meg a közönség.
