Merész húzás volt a Warner Bros. Discovery részéről, hogy nem sokkal az első Dűne film kirobbanó sikere után, az akkor kötelezőnek mondható folytatás berendelése mellett máris univerzum építésre adták a fejüket, hiszen a Frank Herbert által megteremtett Dűne világa bőven tartogat még olyan elmesélésre történeteket, amelyek a nagy vászonra vagy épp a televíziók képernyőjére egyaránt érdemesek.
(tovább…)A Pingvin fantasztikusan sikerült pilot epizódja után erős volt a gyanúm, hogy Matt Reeves-ék itt még csak itt még csak apró ízelítőt adtak nekünk az általuk megálmodott lassan önmagát felemésztő Gothamből, ahol a bűnözés sohasem egy választott életút volt, hanem sokkal inkább az egyetlen lehetséges kiút egy jobb életre. A korrupció és a szervezett bűnözés mocskától bűzlő metropoliszban a többség csak a túlélésért küzd, azonban vannak, akik ennél többre vágynak, mert úgy hiszik, az ő helyük valahol máshol van, mint ahová a sors elrendelte őket.
A méltán híres videójáték sorozatot talán senkinek sem kell bemutatni. 2005-ös indulásával megannyi embert vonzott be egyedi humorával és lebilincselő történeteivel a Yakuza, későbbiekben pedig Like a Dragon sorozat. A gamerek körében megosztó címmé vált, hiszen míg egyesek imádják, mások furcsának találják. Hogy hogyan is sikerült ezt a számomra remekműnek titulált sorozatot konzolról a képernyőre vinni, ebből a kritikából kiderül.
A Marvel finoman szólva sincs éppen a legjobb formájában. Ennek persze számos oka van, ám szerintem leginkább azért, mert egyszerűen mostanra már túlságosan szerteágazó és jószerével átláthatatlan lett. Valamint az sem titok, hogy a közismertebb Marveles karakterek már szinte mind elhasználódtak, az újabbak pedig messze nem generálnak akkora érdeklődést, ami a franchise, vagyis jobban mondva a Marvel Filmes Univerzum (röviden MCU) fenntartásához szükséges. Nem hiába rebesgetik sokan azt is, hogy talán ideje lenne kvázi rebootolni ezt az egész Marveles dolgot. Főleg mivel a FOX felvásárlásával több olyan potenciális történet és karakter is elérhetővé vált, ami egy sokkal komplexebb és feltehetőbben élvezetesebb franchise-t generálna. Csakhogy addig még a rendszerben jelenleg benne van számos olyan különböző állapotban lévő projekt, amiket muszáj valamilyen formában megjelentetni. Az egyik ilyen projekt pedig éppen a Mindvégig Agatha, amit a cikk további részében egyszerűen csak Agatha-nak fogok nevezni.
Junji Ito neve ismerősen csenghet a horrorrajongóknak: a mangaka bizarr és hátborzongató képregényei már az 1980-as évek óta szórakoztatják a közönséget. Ám a szerző életművén mintha átok ülne, legalábbis ami az adaptációkat illeti: eddig még senkinek sem sikerült olyan élőszereplős vagy animációs feldolgozást készíteni Ito műveiből, ami méltó lenne az alapanyaghoz. De amikor 2019-ben bejelentette az Adult Swim, hogy minisorozatot készít a szerző leghíresebb mangája, az Uzumaki alapján, és mindezt megspékelték egy rendkívül hangulatos teaserrel, érthető módon felcsillant a remény a rajongókban, hogy végre megtörhet az átok.
Európai szemmel elég nehéz megérteni az amerikai pankrációt és annak kultúráját. Emberek birkóznak egymással, miközben a sztori előre meg van írva, és nem az győzz, aki a jobb, hanem aki jobban eltudja magát adni a közönségnek. A történetek és a színészi játékok pedig eltúlzottak és egy szappanopera szintjén mozognak. Ezek ellenére az amerikai szórakoztatóipar egyik alappillérének számít az egész műfaj, ráadásul a leghíresebb szervezet a WWE mára már egy globális szórakoztatóipari branddé nőtte ki magát. Nem csoda tehát, hogy év elején a Netflix egy több éves együtt működést kötött a szervezettel, melynek köszönhetően 2025-től kezdve az USA-ban a Netflix közvetíti a szervezet legfontosabb heti showját, a Monday Night Raw-t. Ez az első alkalom, hogy a minden héten élőben sugárzott műsor elhagyja a hagyományos televíziós kereteket, és azért is nagy szó ez, mert az NBCUniversal csatornájának, az USA Network legnézettebb tartalma volt. Az együttműködés ráadásul még komolyabb az Egyesült Államokon kívül, ahol a Netflix a WWE olyan műsorainak jogait is megszerzi, mint a SmackDown és az NXT, valamint a havonta jelentkező prémium eseményekért, mint a WrestleMania, a SummerSlam és a Royal Rumble. Ezek által pedig egy teljesen új korszak kezdődik a pankráció történelmében, miközben a régi éra több szempontból is a feledés homályába vész. Ez utóbbira reflektál a Netflix szeptember végén megjelent új hat részes dokumentumsorozata a – Mr. McMahon, amely a szervezet élén álló Vince McMahon felemelkedését és bukását mutatja be, kendőzetlen őszinteséggel.
Véget ért a világ legdrágább sorozatának A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűinek a második évada, amely az augusztusi startjával még bizakodásra adhatott okot, mivel a látottak alapján úgy tűnt, hogy a készítőnek sikerült levetkőznie az első évad gyermekbetegségeit. Ráadásul míg az első évad tele volt logikátlanságokkal és csak a térképre tette fel a karaktereket, addig az idei szezon cselekménye felpörögött, és nem egy helyben üldögélt. Sajnos a logikátlanságokból idénre is jutott egy jó nagy batyuval, illetve az előző évad gyermekbetegségeit sem tudták teljesen levetkőzni magukról a készítők, aminek következtében rendre ugyanazokat a hibákat vétették, mint két évvel korábban.
Matt Reeves nagy fába vágta a fejszéjét mikor két esztendővel korábban útjára indította az általa újra gondolt, még a korábbi Christopher Nolan változatánál is földhözragadtabb, nem mellesleg pedig jóval nyersebb ifjú denevérembert. A The Batman anyagi és kritikai fogadtatása után nem volt kérdés, hogy Reeves nagyon rátapintott valamire, ugyanis a stúdiónál tárt karokkal fogadták azt az ötletet, hogy az író / rendező egy teljes filmes univerzumot húzzon fel a film köré. Ötletekből nem volt hiány, hiszen az elmúlt években több potenciális, ám végül el nem készült spin-off sorozat a levesben végezte, ám ugye az ötlet nem vész el csak átalakul. Reeves legalábbis több interjújában is így jellemezte azt a folyamatot, ami végül a Colin Farrell Pingvinjére koncentráló klasszikus maffia történeteket megidéző sorozathoz vezetett.
David Chase a Maffiózók (The Sopranos) című sikersorozattal nem csupán egy kiváló gengszterszériát alkotott, hanem megágyazott a 2000-es évek sorozatreneszánszának. De hogyan született meg a mára kult-státusznak örvendő eposz a Soprano-családról? Erre ad választ az HBO kétrészes dokumentumfilmje, a Maffiózók atyja: David Chase.
Hollywood egyik régi fejősteheneként a Terminátor-franchise sem kerülheti el a végzetét. Magyarán, hogy a producerek időről időre elővegyék, és megpróbáljanak friss vért pumpálni a James Cameron 1984-es klasszikusával útjára indult szériába. Amely széria a második felvonás után minden egyes alkalommal megreformálta saját magát, más taktikával próbálta meg elérni az első két epizód által meghódított magasságokat, de minden egyes alkalommal kudarcot vallott. Olykor a sorozatnak a múlt véget nem érő szipolyozása, a konformizmusa, olykor a radikális újításai verik ki a biztosítékot a rajongóknál, és valahogy soha nem tudta elérni azt az arany középutat, ami a lehető legjobb értelemben vitte volna tovább a filmsorozat legjobban működő elemeit. És ott reformált volna, ahol hű maradt volna a sorozat eredeti szellemiségéhez, de egyúttal nem süpped bele az önismétlésbe. A Terminátor: A vég kapujában egy igencsak jól sikerült reinkarnációja a halálosztónak és egyszerre bővelkedik nosztalgikus elemekben, valamint bővíti a legendáriumot.
