Martin Scorsese ismét tett egy kitérőt a sorozatok világába, és újra összeállt Terence Winterrel, a Gengszterkorzó showrunnerével, továbbá bevette a buliba a rockzene egyik igazi nagy öregjét, Mick Jaggert is. Ők hárman egy olyan történet elmesélésére vállalkoztak, ami tömve van a zeneipar mocskos ügyeivel, szexszel, alkohollal, drogokkal, és közben bömböl a rock and roll.
Tisztán és pontosan emlékszem arra a tavalyi márciusi napra, amikor a Netflix és a Marvel szerelemgyermeke napvilágot látott és szinte azonnal közönségkedvenccé vált. Igen, kedves Elvtársak, a 13 részes Daredevil jött, látott és győzött, letarolva a többi szuperhősös sorozatot (sőt jó néhány filmet is), teljesen új megvilágításba helyezve a zsáner világát. A szinte tökéletes nyitás után nem volt kérdés egy újabb évad elkészítése, viszont lehetett tartani attól, hogy esetleg alulmarad a színvonal az elődjéhez képest. Kétségkívül tapasztalhatunk kisebb-nagyobb eltéréseket, azonban legnagyobb szerencsénkre a Fenegyerek még mindig viszi a prímet a kategórián belül.
A Netflix március 4-én szabadította a világra a House of Cards negyedik évadát. A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol a harmadik abbamaradt. Mielőtt kijött volna a folytatás, sokan már az Underwoodok hatalmának végét vizionálták. Nem jött be a számításuk, de nem is lőttek nagyon mellé. A fő összetevők viszont továbbra is változatlanok: manipuláció, megfélemlítés és korrupció. Enyhén spoileres írás következik.
A House of Cards-ot sokan a Netflix legjobb sorozatának tartják. Legnagyobb örömömre, mától Magyarországról is elérhető a Netflix kínálatában, egyelőre csak angol felirattal, de ennek is örülni kell! Addig is vegyük górcső alá, hogy mi történt Frank és Claire Underwooddal a legutóbbi szezonban. Figyelem, ha még nem láttad a harmadik évadot vagy a korábbiakat, akkor inkább ne olvass tovább, mert enyhén spoileres írás következik.
VIGYÁZAT! SPOILER VESZÉLY!
Frank Underwood az az ember, aki bármit megtesz, amit meg kell tenni. Kitöri egy elütött állat nyakát, hogy ne szenvedjen vagy a metró elé löki a szeretőjét, amikor az az útjában áll. A hatalomért mindent. Francis Underwood a House of Cards című sorozat főhőse, mely Michael Dobbs azonos című regényének második adaptációja. Az első, az 1990-ben készül brit minisorozat volt Ian Richardson főszereplésével. A második, jelen cikk tárgya, a 2013-as Netflix sorozat, melyet a méltán híres David Fincher nevével hoztak be a köztudatba.
Már az első ízelítők napvilágra kerülésekor felfigyeltem a Bakelitre, és a Scorsese-Jagger duó csak fokozta ezt az izgalmat, így hát érdeklődve vetettem bele magam a pilotba és vártam a csodát, amit az előzetes ígért. Na meg az előzetesek alatt hallható eszméletlen zene is vonzott, valamint nálam is a rock volt az a műfaj, ami elindított mértéktelen zene iránti éhezésem útján.
Mindig is szerettem a tömeggel szembemenni. Nem vagyok az az ember, aki hagyja, hogy vigye az ár. Nehezen, de kiállok a saját ízlésem mellett és nem veszem át másokét. Idén karácsonykor az egy éves Fehér karácsonyra esett a választásom ünnepi néznivaló gyanánt. Ez már csak azért is érdekes, mert a hazánkban kevésbé ismert Black Mirror sorozat különkiadása, lényegében egy 73 perces rész, ami a második évadhoz tartozik. (Örömhír azoknak. akik már ismerik a szériát, hogy a Netflix jövőre egy 13 részes évadra felkarolta a Black Mirrort.) Ne higgyétek azt, hogy egy kellemes karácsonyi történetet kaptok a White Christmastól, a Black Mirror ugyanis nem a finomkodásáról ismert. 
(tovább…)
Csütörtök este került sor a HBO új sajátgyártású magyar sorozata, az Aranyélet díszbemutatójára és az első rész premier előtti vetítésére. Színészek, alkotók s pár szerencsés rajongó együtt ünnepelték, hogy hosszú munka után végre elkészült a 8 db 50 perces epizódbál álló széria. De miről is fog szólni az Aranyélet?
Tegnap hajnali 3-kor jelent meg A hátrahagyottak második évadjának első része. Hogy őszinte legyek, az első évad után nem fűztem nagy reményeket a sorozathoz. Mivel a szezon roppant depresszív és sokszor idegen volt számomra, elég szkeptikusan vártam a folytatást. Bármennyire is kiemelkedett az egyre telítettebb sorozatok közül nem jósoltam számára nagy jövőt.
Magára valamit is adó oldal a True detective 2. évadjának rajtja előtt felelevenítette, miért is volt mindenki oda az 1. évadért, ahogyan tettük azt mi is. Olvasgatva a cikkeket azonban mindig oda lyukadtam ki, hogy igen, ez a sorozat nemcsak egy remek történettel operált, hanem sikerült nagy hollywoodi A listás színészeket is behúzni, akik legalább úgy odatették magukat, mintha az aktuális Oscarért szállnának ringbe. Azért tartottam fontosnak kicsit utána olvasni a kritikáknak, mert számomra az 1. évad egy az egyben kimaradt, ezért a 2. évadról elfogulatlanul tudok írni, hiszen antológia sorozatról van szó, ami mostanában elég bejáratott tévés formátumnak bizonyul.
