Streaming

Netflix, Sorozat

Az univerzum sötét erdejében mi csak bogarak vagyunk – A 3-test-probléma kritika

Tizenhárom évvel ezelőtt David Benioff és Dan Weiss, vagyis a D&D néven ismert alkotópáros véghez vitte a lehetetlent azzal, hogy átültették a tévéképernyőkre George R. R. Martin adaptálhatatlannak hitt regényciklusát, A tűz és jég dalát. A Trónok harca igazi sikersztori lett, és vitán felül a 2010-es évek egyik meghatározó sorozata volt… egészen addig, amíg el nem fogytak a könyvek, és onnantól kezdve az egész úgy omlott össze, mint a kártyavár. Az utolsó évadot pedig olyan szinten összecsapták (a rossz nyelvek szerint azért, hogy minél hamarabb maguk mögött hagyják Westerost, és végre elkezdhessenek dolgozni a Star Wars-projektükön), hogy azzal nem csak a sorozat, hanem a saját szórakoztatóipari megítélésükben is helyrehozhatatlan károkat okoztak. Ennek ellenére a Netflix bizalmat szavazott nekik, amikor őket bízta meg Liu Cixin többszörösen díjnyertes sci-fi regénysorozatának, A háromtest-trilógiának az adaptálásával. Vajon sikerült D&D-nek kiköszörülnie a karrierükön esett csorbát, vagy egy újabb félresikerült feldolgozást írhatunk fel a nevük mellé?

(tovább…)
Film, Prime Video

A férfilét határai – Országúti diszkó remake kritika

Bizonyára sokan érezhetik úgy, hogy a klasszikus értelemben vett férfikép finoman szólva is egy elég erőteljes átalakuláson ment keresztül. Ez persze valakiket pozitívan érintett, míg mások inkább negatívan élik ezt meg. Azonban az igazi problémát az jelenti, hogy nagyrészt eltűntek azok a kvázi útmutatók, amelyek egyfajta mintaképet adtak arról, hogy miként kellene viselkednie egy adott férfinak. Természetesen ebben a dologban jelentős szerepe van a különböző alkotásoknak, amelyek ideális esetben valamilyen pozitív példát állítanak a középpontjukba. Bár tény, hogy az is változó, hogy ki mit tekint pozitív példának, szóval inkább úgy fogalmaznám ezt át, hogy valamilyen olyan erkölcsi értékrendet ad át, ami a társadalom számára hasznos lehet. És akkor itt térnék rá az Országúti diszkó című alkotásra.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Guy Ritchie visszatérő gengszterei – The Gentlemen kritika

Nemrég került a Netflix kínálatába Guy Ritchie új sorozata, a The Gentlemen. Az angol gengszterek témájához mindig jó érzékkel nyúlt a rendező. A sorozattal egy univerzumban játszódó, hasonló témájú filmje is kifejezetten szórakoztató volt. Joggal lehet tehát bízni a sorozatverzióban is. Lássuk, úriemberhez méltóan meghálálja-e bizalmunkat a sorozat?

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Ez az avatár nem váltja meg a világot – Avatar: Az utolsó léghajlító kritika

Kevés nagyobb kín van annál, amit egy animációs sorozat rajongója átélhet, mint amikor egy hollywoodi stúdió megszerzi a kedvence jogait, és egy pocsék élőszereplős adaptációt készít belőle. A Nickelodeon díjakkal elhalmozott kultikus sorozatának, az Avatar – Aang legendájának rajongói egyszer már keresztülmentek ezen a tortúrán, amikor M. Night Shyamalan 2010-ben egészestés film formájában dolgozta fel az első évadot, amit aztán ízekre szedtek a kritikusok, a pénztáraknál pedig csúfosan megbukott. Így talán érthető, hogy miért csillant fel a remény sokakban, amikor a Netflix bejelentette, hogy új élőszereplős adaptációt készítenek, de ezúttal sorozat formájában, a showrunnerek pedig az eredeti rajzfilm alkotói, Bryan Konietzko és Michael Dante DiMartino lesznek. Most elérkezett az első évad premierje, a rajongók pedig eldönthetik, hogy ezúttal sikerült-e méltó formában feldolgozni Aang történetét.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Modern kori shinobi háború – Az utolsó nindzsaklán kritika

A Netflix repertoárja telis-tele van távol-keleti gyöngyszemekkel. Hazai berkekben ezidáig a koreai doramák nyertek jobban teret, és a rajongók tábora egyre csak nő. Az utóbbi időben azonban a platform a japán film és sorozatpiacból is kezdi felzárkóztatni magát, már ami az élőszereplős produkciókat illeti. Idén februárban érkezett a szolgáltató háza tájára Az utolsó nindzsaklán japán-amerikai koprodukcióban készült sorozat, amely talán igen nehézkesen indul. Vajon a befejezés is csak csalódást tartogat?

(tovább…)
Max, Sorozat

Olvaszd fel jégszívemet! – True Detective: Night Country évadkritika

Louisiana vérfertőzéssel teli mocsarai, Kalifornia fehérgalléros bűnszervezetei és Arkansas demenciával árnyalt személyes tragédiái után Alaszka állam került sorra, hogy ezúttal is a múltjukkal és jelenükkel egyaránt viaskodó emberek kálváriájának krónikájáról meséljen, az első három évadot eredetileg jegyző Nic Pizzolatto háttérbe vonulásával. Az írás minimális spoilert tartalmaz!

(tovább…)
Disney+, Sorozat

Mit tennél ha kiderülne, hogy egy görög isten az apád? – Percy Jackson és az olimposziak 1. évad kritika

Számomra mindig öröm, ha egy újabb fantasy vagy sci-fi alkotás kerül moziba vagy a tévé képernyőkre. Így volt ez elmúlt pár évben a Dűnével, a Sandmannel, a Sárkányok házával és tavaly a Dungeons & Dragons: Betyárbecsülettel is, hogy csak pár kedvencet említsek. A Disneynél viszont úgy döntöttek, hogy a jelenleg tizennégy éves film után sorozatot készítenek Rick Riordan regényéből, A villámtolvajból hogy ezzel is gazdagítsák a fantasztikus művek adaptációinak sorát. A kérdés az, hogy vajon hogy sikerült a sorozat, ami a félvérek és a görög mitológia világába nyújt betekintést.

(tovább…)
Animáció, Prime Video

Egy pokoli jó musical – Hazbin Hotel 1. évad kritika

Több mint négy év várakozás után végre itt a Hazbin Hotel első évada. Még anno 2019 októberében debütált a pilot epizód Vivziepop YouTube csatornáján ami akkoriban egy hatalmas áttörés volt a YouTube-ot illetően. Az egyedi témájával, színes világával már az első naptól hatalmas elérése volt az epizódnak, és bizonyította, hogy igen is van igény felnőtteknek szóló tartalomra a platformon. A hatalmas igényre mi lenne jobb bizonyíték, mint a közel százmilliós megtekintés amit az évek alatt generált? Talán csak az, hogy jelenleg a Prime Video egyik legnézettebb sorozata, még Magyarországon is. Vajon az A24 gondozásában és az eltelt évek alatt mennyit volt képes fejlődni Vivienne Medrano és teljesíti-e egy igazi OG rajongó elvárásait a Hazbin Hotel?

(tovább…)
Apple TV+, Sorozat

Marslakók – For All Mankind 4. évad kritika

Az ember úgy van bekötve, hogy mindig is érdekelte az ismeretlen, a világban rejlő lehetőségek és a „mi lenne ha” latolgatása. Kis költői túlzással ez mozgatja a világunkat, így persze a szórakoztatóipart is. Az Apple saját gyártású sorozata, a For All Mankind pedig duplán is kipipálja ezt és bizsergeti a szerencsés néző ez irányú kényszereit. Ugyanis az alternatív történelmi találgatások mellett még azt is megpróbálja nekünk elképzelni, hogy mit rejtegethet, ami talán a legérdekesebb a fajunk számára: a bolygónkon túl. A nemrég befejeződött negyedik évad pedig igazán fején üti a szeget.

(tovább…)
Apple TV+, Sorozat

Mi szükség volt erre? – Monarch-A szörnyek hagyatéka kritika

Talán már több is olyan cikk volt az oldalon, ahol kifejtettük, hogy bizonyos alkotások akármennyire is jók vagy közkedveltek egyszerűen van az a pont, ahol be kell fejezni őket és kvázi elengedni azt. De ha már mindenáron folytatni akarják valamilyen módon azt a bizonyos alkotást, akkor azt lehetőleg tegyék úgy, hogy valamiféle koncepció van mögötte és nem mellesleg legyen érdekes. Illetve lehetőleg adjon hozzá valamit ahhoz a bizonyos alkotáshoz, franchise-hoz. Hasonlóak voltak az elvárások a Monarch – A szörnyek hagyatéka című sorozat felé is, ami a Warner féle úgynevezett Monsterverse-ben játszódik. Gyengébbek kedvéért az a széria, amiben egyszerre benne van King Kong és Godzilla.

(tovább…)