Streaming

Prime Video, Sorozat

Nagy a gond Drágaszágom – A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi első évad tabumentes kritika

Valamelyest szerencsésnek tekintem magam, hogy abban az időszakban lehettem gyerek, amikor a Nagyvásznon olyan alkotások debütáltak, mint a Star Wars, a Harry Potter vagy éppenséggel akár a Gyűrűk ura. Ezeknek az alkotásoknak ugyanis nemcsak jelentős kulturális hatásuk volt, hanem sokak életében meghatározó szerepet is játszottak. Azonban újabban a Filmipar, illetve azon keresztül bizonyos illetők az alkotói szabadság mögé bújva olyan irányokba viszik ezeket az alkotásokat, amelyek finoman szólva is elég aggasztóak. Így aztán sajnos akármennyire is nehezemre esik, de a Gyűrűk ura: A Hatalom Gyűrűi című sorozat is meg kell, hogy kapja a tabumentes jelzőt. Ugyanis erről az alkotásnak csúfolt valamiről másképp nem lehet érdemben beszélni. A cikk spoilereket tartalmaz.

(tovább…)
Disney+, Sorozat

A Disney új reménye? – Star Wars: Andor 1-3. rész kritika

Ha valakit januárban megkérdeznek, hogy melyik Star Wars-szériát várja leginkább idén, valószínűleg habozás nélkül vágja rá, hogy Obi-Wan Kenobi önálló kalandját. Mégis, hogy állná ki a versenyt a Cassian Andor nevére vett sorozat a legendás, 1977-es Csillagok háborújában feltűnő öreg Jedi-mesterrel, aki a megosztó előzménytrilógiának is az abszolút fénypontja volt? Nem is beszélve arról, hogy Obi-Wan mellett a galaxis első számú rosszfiúja, Darth Vader is tiszteletét tette. Velük áll szemben a nézők és kritikusok által is magasztalt, de mára halványuló emlékű, 2016-os Zsivány Egyes egyik mellékszereplője, akivel kapcsolatban senki sem értette, mivel érdemelte ki, hogy egy saját szériát kapjon.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

A küzdelem folytatódik – Cobra Kai 5. évad kritika

Sok olyan alkotás van, amelyet a kelleténél jóval tovább szoktak nyújtani. Persze sokszor nehéz meghatározni azt, hogy egy alkotás meddig tartson. Valamint olykor rajongói nyomásra is folytathatnak valamit. Viszont amíg az adott alkotásban érdemi tartalom van, addig olyan különösebben nagy baj nem lehet. Valami hasonló a helyzet a Cobra Kai című sorozattal is, ami ugyan még mindig kellően érdekes és izgalmas tud lenni. Azonban már kissé látszódik, hogy az ötlet, ami miatt eredetileg létrejött kezd kifulladni. Mivel korábban már két cikk is készült erről az alkotásról, így az abban foglaltakra most külön nem térnék ki. Aki esetleg kíváncsi rá vagy csak szeretne egy teljesebb képet kapni erről a sorozatról, az az alábbi linken megteheti, itt és itt.

(tovább…)
Prime Video, Sorozat

Döcögősen induló kaland Középföldén – A Hatalom Gyűrűi 1-2. rész kritika

A Tolkien fanok, és a professzor világát Peter Jackson filmjeiből ismerők is felkapták a fejüket, amikor kiderült hogy az Amazon sorozatot készít Középfölde Másodkorából. Ez két okból is érdekes. Egyrészt azért, mert A Gyűrűk Ura, a Hobbit és a függelékek jogait vásárolta meg Jeff Bezos cége, tehát az adaptált A szilmarilokat nem. A másik pedig az, hogy maga Tolkien se részletezte ezt az időszakot. Szóval a készítők kaptak is alapanyagot meg nem is. De innen igazán szép nyerni. A kérdés az, hogy sikerül-e nekik.

(tovább…)
Max, Sorozat

Beköszöntött a sárkányok korszaka – Sárkányok háza pilot beszámoló

A Trónok harca három éve meghalt. Hogy pontosan ki ölte meg, az nagyon jó kérdés. Az elmúlt évtizedben a mennyet és a poklot egyaránt megjáró, munkájukat összecsapó Benioff és Weiss páros? A toxikus, bármiféle váratlan befogadására alkalmatlan, követelőző rajongók? Esetleg magának Westeros világának a szellemi atyja (George R. R. Martin), aki nem volt hajlandó (nem tudja/tudta) befejezni a milliók által imádott regényciklust? De ki ne hagyjuk a gyanúsítottak jelképes kalapjából az HBO csatornát, amely szabad utat adott az apokaliptikus módon átgondolatlan finálénak. Ujjal mutogatások voltak, vannak és még bőven lesznek, egyáltalán nem lenne meglepő, ha bő negyed évszázad múlva tudjuk csak meg valódi okokat, akár egy tényfeltáró dokumentumfilm formájában. A lényeg, hogy a Trónok harca meghalt három éve és a helyét most a kistestvére (ha a történet időrendjét nézzük, akkor az öregapja) veszi át. A cikk minimális spoilert tartalmaz!

(tovább…)
Apple TV+, Sorozat

Irány a Mars! – For All Mankind, 3. évad kritika

Gőzerővel dübrög az Apple a streaming háborúban és egyre több minőségi tartalommal örvendezteti meg az előfizetőket. És habár ezek mennyisége összességében messze nem éri el a konkurencia hatalmas tárházát, de folyamatos és megbízható minőségben adagolja a maga különutas termékeit. Szerencsére persze az almás cég a felület “klasszikusairól” sem feledkezik meg, hiszen nemrégiben érkezett meg a cég egyik első nagy durranásának számító For All Mankind harmadik évada, melynek utolsó epizódja egészen pontosan pénteken vált elérhetővé.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Én vagyok a Remény! – Sandman: Az álmok fejedelme kritika

Emberek vagyunk és természetünknél fogva kíváncsiak. Már időtlen idők óta próbálunk a minket körülvevő – sok ízben egyébként megmagyarázhatatlan – dolgokra ésszerű választ találni. Akár a filozófiáról vagy különböző vallások és népek gesztáiról, mítoszairól és mondavilágárol beszélünk, sokszor találjuk szembe magunkat olyan válaszokkal, amelyekre élő ember, tapasztalati alapon még nem jött rá. Hogyan keletkezett világunk? Mi vár ránk az élet után? Miért álmodunk? Ezekre a kérdésekre kínál választ a sok másik iromány mellet Neil Gaiman Sandmanje. Kritikámból megtudhatják, hogy valójában mennyire sikerült az eredeti gondolatmenetet a Netflix adaptációjának megőriznie. Természetesen nem szeretnék spoilerezni, így a történetet csak nagy vonalakban említem. 

(tovább…)
Prime Video, Sorozat

Háború az idővel – Paper Girls kritika

Gondolkoztál már valaha azon, milyen lenne találkozni az idősebb éneddel? Szembesülni annak életével, sikereivel és kudarcaival? Mit kérdeznél meg tőle, esetleg milyen tanácsokat kérnél tőle? És mindez fordítva: felnőttként milyen érzés lenne szembesülnöd egykori önmagaddal, egykori vágyakkal, tervekkel, ambíciókkal? Inspirál vagy egzisztenciális válságba taszít?

(tovább…)