A pandémia sajnos sokáig visszatartotta a 007-est a világ megmentésétől, de sok várakozás után végre csütörtöktől látható a mozikban Daniel Craig utolsó Bond-kalandja. Nézzük spoilermentesen, érdemes-e időt szakítanunk a Nincs idő meghalni című filmre.

Történetünk elején Bond a visszavonult ügynökök hétköznapi életét élvezi Jamaicán. Ennek CIA-s cimborájának felbukkanása vet véget, aki a segítségét kéri egy küldetéshez. A cél egy elrabolt tudós megtalálása lenne, de persze hamar kiderül, hogy ez csak a kezdet. A tétek a vártnál sokkal nagyobbak, az ellenfelek pedig talán minden korábbinál veszélyesebbek.

Legjobb talán a Bond-filmek iránti legalapvetőbb elvárásokkal kezdeni. Az akciók jól kidolgozottak, a rendezésre nem lehet panasz, minden ütközet látványos és jól követhető. Szokás szerint adottak a gyönyörű helyszínek és a menőbbnél menőbb járművek, amik többségére természetesen egy feszült jelenet végén való felrobbanás vár. Van vodka, van martini, van rázás, de természetesen nincs keverés, és néhány különös kütyüt is láthatunk. A kötelező elemeket tehát a Nincs idő meghalni büszkén pipálhatja ki.

Viszont a film nem a fent említettek forradalmi megvalósítása miatt lesz emlékezetes darabja a Bond-filmeknek. A Nincs idő meghalni igazi nagy érdeme ugyanis az, hogy remekül elmegy a Casino Royale által megkezdett út végére. Ha a Craig szereplésével készült első Bond-filmet valamilyen értelemben egy új Bond születésének tartjuk, akkor a Nincs idő meghalni egyértelműen ezen új karakter felnőtté válását mutatja be.

Azt el kell ismerni, hogy a történet talán kicsit hosszabb a kelleténél, valószínűleg kicsit feszesebb tempóval is el lehetett volna mesélni a 007-es ezen kalandját. Viszont a Bond világában szokatlanul erős és érdekes érzelmi szál, a jól adagolt csavarok és a fentebb már dicsért ügyes rendezés miatt nem lehet igazán kárhoztatni a filmet a hossza miatt. Kivéve persze, ha valakiben felmerül itt-ott a felesleges érzelgősség nem teljesen alaptalan vádja. Számomra viszont nem tűnt túlzónak, mégpedig a remekül érvényesülő mellékszereplők miatt.

Az erős érzelmi szál attól működik igazán jól, hogy jó érzékkel megírt és eljátszott karakterek sorjáznak a filmben, akik szinte mindannyian erősítik az élményt a maguk módján. A Léa Seydoux által játszott Madeleine Swann az ügynök immáron 25 kalandja során előkerülő rengeteg végzet asszonya közül is kiemelkedik komplexitásával és érzelmességével. Ana de Armas Paloma nevű szövetséges ügynökének olyan jól áll az ellenség kissé esetlennek tűnő, de hatékony ártalmatlanítása, hogy én simán beneveznék vele egy külön filmre is. Mindenképpen említést érdemel még Lashana Lynch új 00-s ügynöke, aki erőlködés nélkül tud felnőni ahhoz az igen nehéz feladathoz, hogy Bond partnere legyen. Mind profizmus, mind magabiztos kisugárzás, mind pedig csipkelődő beszólások terén remekül működik együtt a lassan kiöregedő James-el.

A fenti 3 jól megírt női karakter is mutatja: Bond megérkezett a 21. századba, és ráadásul ez is jól áll neki. Ennek másik jele lehet, hogy az utóbbi öt filmben, különösen így, együtt tekintve határozottan érezni lehet a Marvel-féle univerzumépítés szándékát. Ez persze sokak számára tűnhet erőltetettnek, én viszont az eddig látottak alapján inkább pozitívnak értékelem ezt a folyamatot. Talán ennek köszönhető a sok, jól működő mellékkarakter és a korábbinál erősebb összefüggés az egyes filmek közt, ami csak jót tesz a franchise-nak. Viszont az ehhez kapcsolódó, orvosi szaknyelvben csak Marvel-kórnak hívott betegséget nem tudta elkerülni mindenki kedvenc titkos ügynöke sem: sajnos az ő ellenfelei is kicsit erőtlenebbek a kelleténél.

A Nincs idő meghalni nem egy hibátlan film, és minden bizonnyal egy-egy csavar nem fogja elnyerni mindenki tetszését. Borítékolható, hogy rengeteg beszélgetés indul majd a rajongók közt a film kapcsán, az írók egyes döntéseit sokan furcsának vagy feleslegesnek fogják találni. Én viszont azt gondolom, a Casino Royale és a Skyfall méltó társat kapott a záróepiződ képében. Bárki is lesz a következő Bond, ezt nem lesz egyszerű túlszárnyalnia.