Johnny Depp számomra sokáig egy olyan színész volt, akiről voltaképpen nem tudtam, hogy játszott egy filmben, egész addig, míg megnéztem a stáblistát. Igen, itt kifejezetten az utóbbi filmjeire gondolok, melyekben annyira átmaszkírozzák, hogy a hangján kívül alig marad belőle valami. Aztán egy szép napon, jó pár évvel ezelőtt megnéztem olyan filmeket, amikhez valódi arcát adta, ráadásul színészkedett is. Utóbbi azért kiemelendő, mert a sokak által (személy szerint annyira nem) favorizált színész az utóbbi időben meglehetősen ostoba (pl. Transzcendens, Mortdecai) és szimplán közepes (pl. Közellenségek) filmekben szerepelt, finoman szólva is kívánni valót hagyva maga után. A Fekete mise előzetesét látva kíváncsi voltam, melyik arcát fogja hozni ezúttal? Ismét a felismerhetetlenségig sminkelve, ám ezúttal az előadás is passzolt.

A Fekete mise a Legenda után ismét egy gengszterfilm, mely a Tom Hardy-matinéhoz hasonlóan szintén a színészi játékokból fog megélni. A történet középpontjában Dél-Boston egyik leghírhedtebb bűnözője áll, aki mellesleg az állami szenátor testvére is. A Legendával ellentétben azonban itt nem a szokásos „van egy nyomozó, aki le akar minket csukni” felállás van, hanem épp szövetségre akar lépni az FBI John Connolly (Joel Edgerton) nevű tagja a Johnny Depp által alakított James „Whitey” Bulgerrel. A szóban forgó szövetség azonban nem alku tárgya, sokkal inkább üzleti lépés Bulger számára, aki ebben az FBI-t a tökéletes fegyvernek látja ellenségei ellen.

A cselekmény gyors, akár azt is mondhatnánk, hogy ráfért volna még akár egy óra is. A Fekete mise legnagyobb hibája ugyanis az, hogy senki nem kerül igazán fókuszba, emellett pedig az események se ragadnak mindig magukkal. Persze vannak kiváló jelenetek (többek között, amit az előzetesben meg is mutattak), de összességében nem marad meg maradandó élménynek a Fekete mise, hiába Depp pazar játéka, ami egyszerre nyomasztó és szórakoztató, és hiába a szintén remek mellékszereplőgárda (Benedict Cumberbatch, Kevin Bacon például).

Összességében mit is várjon el az ember a filmtől? Nos, egy rövid kirándulást a ’70-es és ’80-as évek Amerikájában, és az átlagosnál valamivel jobb, de korántsem végletekig érdekes, valódi eseményeken alapuló történetet. Mint említettem, hasonló cipőben jár ez a film a Legendával, annyi különbséggel, hogy bár az sem tökéletes (messziről sem), de legalább van egy (vagy épp kettő) központi karakter, akikkel azonosulni tudunk elejétől a végéig.