Dogma 95, a filmes mozgalom I.
1995-ben ünnepelték a mozi fennállásának 100. évfordulóját, de miről maradt még emlékezetes ez az év? Sokan azt mondják, hogy ez volt a filmes éra egyik legsikeresebb időszaka, sok, ma már klasszikusnak számító alkotás született, nagy színészek emelkedtek ki a középszerűségből vagy akár az ismeretlenségből. A Rotten Tomatoes összeszedte és rangsorolta az akkori filmeket, listájuk első helyén a Pixar és a Disney szerelemgyereke, a Toy Story áll, rögtön mögötte Richard Linklater indie-filmje, a Mielőtt felkel a nap. Babe, a kismalac pajtakalandjaiba nyertünk betekintést, Tom Hanks vészjelzést adott le az űrből (,,Houston, we have a problem!”), Brad Pitt és Morgan Freeman megpróbálta elkapni a sorozatgyilkost, aki a hét főbűn alapján szedte áldozatait. Mel Gibson második rendezése, A rettenthetetlen elismerő kritikai sikert aratott, a cyberpunk anime, a Ghost in the shell nemcsak Japánt, de Amerikát is meghódította, sőt, Scorcese maffiafilmje, a Casino is ekkor jelent meg. De történt valami említésre méltó Dánia fővárosában, Koppenhágában is, ahol még két, Hollywoodban ismeretlen rendező filmes mozgalmat alapított, mely a Dogma 95 elnevezést kapta.
A két rendező, akiket az előbb említettem, Thomas Vinterberg és maga a cannes-i Persona non grata, Lars von Trier voltak. Kettejük közül Vinterberget vonta leginkább körbe az ismeretlenség leple, mert Trier ekkor már túl volt az Európa-trilógián [A bűn lélektana (1984), a Járvány (1987), az Európa (1991) és a Médeán (1988)]. Úgy gondolták, hogy a filmművészet hanyatlik, és szükség van a változásra: az eszme tisztaságát hirdették a rendezői individum háttérbe szorítása ellen. A mozgalom létrejöttét pontos dokumentáció előzte meg, kiáltványt fogalmaztak meg, ami ,,szüzességi fogadalomként” híresült el, a hivatalos bejelentésre pedig Párizsban került sor, éppen a mozi fennállásának 100. évfordulóján rendezett szimpóziumon.
„Esküszöm, hogy betartom a Dogma95 alábbi, jóváhagyott szabályait:
1. A felvételeket a valódi helyszíneken kell készíteni. Kellékek nem használhatóak. (Ha valamilyen kellékre szükség van, olyan helyszínt kell választani, ahol a kellék megtalálható)
2. Hang nem rögzíthető a képtől függetlenül, és fordítva. (Zene csak akkor használható, ha a forgatás helyszínén tényleg van zene)
3. Kézikamerát kell használni. Minden ebből adódó mozgás engedélyezett. (A történetnek nem ott kell játszódnia, ahol a kamera van; a kamerának kell ott lennie, ahol a történet játszódik)
4. A filmnek színesnek kell lennie. Speciális világítás nem használható. (Ha túl kevés lenne a fény, akkor a jelenetet ki kell vágni; esetleg egy kamerára rögzített lámpa használható)
5. Optikai trükkök és szűrők használata tilos.
6. A film nem tartalmazhat felszínes, sekélyes cselekményt. (Gyilkosság, fegyverek stb. nem szerepelhetnek)
7. A cselekménytől sem időben, sem térben nem lehet eltávolodni. (A filmnek itt és most kell játszódnia)
8. A műfaji film nem elfogadható.
9. 35 mm-es filmre kell forgatni az anyagot.
10. A rendező nevét nem lehet feltüntetni.
Továbbá, mint rendező, esküszöm, hogy megszabadulok személyes ízlésemtől! Többé már nem vagyok művész. Esküszöm, hogy tartózkodom attól, hogy „művet” alkossak, mivel a pillanatnyit többre értékelem az egésznél. Elsődleges célom, hogy mind a karakterekből, mind a beállításokból az igazságot hozzam felszínre. Esküszöm, hogy erre fogok törekedni minden lehetséges eszközzel, akár a jó ízlés vagy esztétikai szemlélet árán is. Ezzel megteszem a Tisztaság fogadalmát.
Koppenhága, 1995. március 13.
Lars von Trier
Thomas Vinterberg”
(Balról jobbra: Thomas Vinterberg, Kristian Levring, Soren Kragh-Jacobsen, Lars von Trier)
Törvényszerűsége a megnevezését adó dogma szóból eredeztethető. A dogma szó a görög „dokein” igére vezethető vissza, annyit jelent: „hinni”, „vélni”, „helyesnek vélni”. A „dogma” főnév fő jelentése: „ami helyesnek bizonyult”. Egyszerre értelmezhető határozatként, törvényként, amit kételkedés és gondolkodás nélkül el kell fogadni, illetve bizonyítás nélküli, megváltoztathatatlannak hirdetett, minden hívőre kötelező hittételként. Szigorúan véve az alapító atyák Trier és Vinterberg voltak, de nem sokkal később másik két nemzetiségi rendező is csatlakozott a mozgalomhoz, Kristian Levring és Soren Kragh-Jacobsen. Ők voltak tehát négyen ott a kezdeteknél, és az ő nevükhöz fűződik az első négy dogma-film is. 1995 óta egyébként 35 alkotás született, de ne tévesszen meg senkit a dán-hatás, mert a Dogma 95 túlmutat az országhatáron. Amerikai, spanyol, dél-korai, francia, argentin, svájci, olasz, norvég, belga és chilei rendezők ismertették el alkotásaikat dogma-filmként.
1. Thomas Vinterberg: Születésnap (1998)
2. Lars von Trier: Idióták (1998)
3. Soren Kragh-Jacobsen: Mifune utolsó dala (1999)
4. Kristian Levring: A király él (2000)
(Minden dogma-film egy ilyen igazoló lapot kap, a négy alapító aláírásával)
A mozgalom hivatalos honlapját itt találjátok.
Tíz dogma határozza meg tehát a filmkészítést, ezek betartásával tekinthető és ismertethető csak el egy film dogma-filmként, de azért nem lehet olyan könnyű mindenre odafigyelni, főleg úgy, ha az mondjuk az élvezeti vagy esztétikai élmény rovására megy, és legtöbbször éppen emiatt támadják a Társaságot. Lehet-e egyáltalán ilyen szigorú szabályrendszer mellett filmet készíteni? A kézikamera használata például teljesen új látásmódot kölcsönöz, egyrészt sokkal valósabb élményt nyújt, másrészt színesebb érzelmi skálát képes mutatni. Míg a hagyományos kamerakezelés statikus, addig a kézikamerás felvételek mozgalmasak és élettel telibbek. Gondoljunk csak egy egyszerű sétára, amit ideális esetben sínen suhanva vennének fel. Egy dogma-rendező ezzel szemben az események aktív résztvevője, a szereplőkkel együtt sétál vagy követi őket. A Születésnap egyes jelenetei erre a kettősségre tökéletes példa. Amikor először vesszük fel a történet fonalát, a kamera a távolból figyel, a mozgásból ítélve mintha lopakodna, aztán fokozatosan, lépésről lépésre kerül közelebb a szereplőhöz. A családi házhoz érve a kamera már a földön hever, mintha a használója hasalva kémkedne. Az ünneplés hevében pedig már ő is egy a vonatozó társaság tagjai közül, a kamera felveszi és átadja a tánc ritmusát.
A másik sokat vitatott elem, hogy a hang nem rögzíthető a képtől függetlenül, és fordítva. Ez egyszerre áldás és átok, lehet végtelenül természetes a környezet zajaink a használata, ugyanakkor zavaró vagy oda nem illő, ha a spontaneitás közé direkt elem keveredik. A Születésnap már a címében magában hordozza az ünnep, így a zene jelenlétét, a zenekaron túl az ünnepelt lánya is dalra fakad. Az Idiótákban a zenekar szerepeltetését viszont semmi nem indokolja, jelenlétük tehát furcsa és zavaró. A fényekkel való játék mégis egyértelműen a legidegőrlőbb. Ugyebár kamerára erősíthető lámpa használata megengedett, de semmilyen mesterséges fényforrás meg nem engedettnek minősül, viszont ha nem elég fényes vagy látható a kép, azt ki kell vágni. Senki ne lepődjön meg, ha egy dogma-filmben gyertyával mászkáló embereket lát, mert ez egy olyan kiskapu, amire előszeretettel építenek. A gyertya fénye megteremti és/vagy befolyásolja a látásviszonyokat, ugyanakkor sokkal bensőségesebb atmoszférát teremt, bár ez amúgy is a dogma-filmek sajátja. Az első ilyen találkozásom a dán rendező, Susanne Bier 2002-es Hogy szeretsz? filmje volt. Azon túl, hogy nyomasztó volt és nyomorúságos, a bensőséges atmoszféra annyira valóságos volt, hogy életemben először felejtettem el, hogy filmet nézek, és éreztem azt, mintha egy kukkoló vagy katasztrófaturista lennék, akinek nincs joga végignézni mindezt. Hát valami ilyesmire kell számítani, ha egyszer egy ilyen film megtekintésére adjuk a fejünket!