Holnap, azaz január 28-án kis hazánkban is képernyőkre kerül az elmúlt év egyik legdíjazottabb sorozata, a Fargo. Sokaknak csenghet ismerősen ez a név. Nem volt egy ilyen című film ’96-ban? – kérdezhetik páran. Manapság divat filmeket sorozatra átültetni és a rengeteg fércmunka között igazi gyöngyszemek is akadnak, mint például a Hannibal vagy jelen esetben a Fargo.

A ’96-os filmet rendezőként és íróként jegyző Coen testvérek producerként működtek közre a sorozat készülése során. A kettőt összehasonlítani nem kívánom, egyrészt sajnos nem láttam a filmet, másfelől a hangsúlyt szeretném az élménybeszámoló tárgyára terelni, nem pedig elvonni róla azt. Tehát miről is van szó?

2006. januárhában egy Lorne Malvo (Billy Bob Thornton) nevű személy érkezik Bemidji városába és találkozik Lester Nygaarddal (Martin Freeman), aki meglehetősen elégedetlen az életével. Mindenki egy két lábon járó szerencsétlenségnek tartja, legfőképp régi iskolatársa, Sam Hess (Kevin O’Grady), akivel való találkozása után a kórházban köt ki. Itt történik meg a két szereplő találkozása, mely fenekestül felfordítja Lester és környezete életét. Ez és Lorne jelenléte gyilkosságokba torkollik, aminek felgöngyölítését 10 részben kapjuk meg.

A történetről legyen elég ennyi, ugyanis a nyitó epizód egy olyasfajta csavarral zárul, mely lelövése égbekiáltó szemétség lenne. Azt viszont elárulhatom, hogy ha az tetszeni fog, a sorozat többi része sem lesz gond a továbbiakban. A minőség szépen kiegyensúlyozott, egyik epizód sem vesz fel filler szerepet, a karakterek szépen, fokozatosan épülnek fel, míg azon kapjuk magunkat, hogy itt az emberekben lezajló dráma legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint a cselekmény maga, melyre talán a krimibe oltott dráma lenne a tökéletes kifejezés.

A Fargo szereplőiről el lehet mondani, hogy rendkívül emberiek. Nincs idealizált hős, aki már morális tökéletességében azt se tudja, hogy mit kezdjen magával, helyette szimpla embereket kapunk, akiknek minden mozzanata hihető. Molly (Allison Tolman) és Gus (Colin Hanks) fontos szerepet játszanak, többet is, mint más karakterek, jól is hozzák, amit megkövetel szerepük, de itt nincs értelme mindenkit felsorolni, ugyanis a két főszereplő nemes egyszerűséggel játszik le mindenkit. Martin Freeman és Billy Bob Thornton, de főleg az utóbbi rendkívüli alakításokat tesznek le az asztalra. Lester karaktere botegyszerűen vagy túlbonyolítva, de kreatívan oldja meg problémáit, míg Lorne az eltervezettség híve: mindent a lehető leggyorsabban és precízebben. Lorne Malvo tipikusan egy olyan karakter, amikre évek múltán is emlékezni fogunk, egy pszichopata, aki bármire képes, és ezt el is hisszük neki, kiváló sorai pedig elérik, hogy újra és újra várjuk, hogy képernyőre kerüljön.

A Fargo egy olyan sorozat, ami nagyon könnyedén be tud szippantani. Zseniális rendezés, karakterek, remek operatőri munka, a fekete humor jelenléte mind hozzáadnak az egészhez, és nem utolsósorban a cselekmény is legalább olyan jól működik, mint bármi más a sorozatban. A spoilerek végett próbáltam minden konkrétumot elkerülni, de ha valaki egy borús, igazi téli hangulatú sorozatra vágyik, talán most nem is választhatna jobbat. A Fargo számomra helyett kapott a sorozatok között, melyekre rámondhatom, hogy mesterművek, és ez méltán teszi 2014 egyik legjobb, ha nem a legjobb sorozatává Lester Nygaard életének kifordítását.

Írta: Barkovics Alex