Már az előzetesek felkeltették az érdeklődésem az Okja iránt. Bár akkor teljesen más filmet képzeltem el, mint amilyet kaptam, de egyáltalán nem csalódtam. A bájos kislány és a cuki szupermalacának története sokkal többet tartogat, mint azt elsőre gondolnánk. 

A történet szerint Lucy Mirando, a Mirando Corporation vezérigazgatója 2007-ben útjára engedte eddigi legzseniálisabb projektjét, miszerint 26 darab különleges kismalacot ad a világ különböző tájain élő gazdáknak, hogy aztán azok 10 év után a legjobb szupermalacot (ami inkább egy malac és egy víziló hibridre hasonlít) neveljék a csöppségekből. Mija malackájával, Okjával éli gondtalan életét a dél-koreai hegyekben, amikor kiderül, hogy kedvence nőtt a leghatalmasabbra, így egy fesztivál keretében mutatják majd be New Yorkban. Gondolom, sejtitek, hogy ez önmagában nem olyan érdekfeszítő, azonban Joon-ho Bong mégis megtölti mondanivalóval és különféle apróbb adalékokkal ezt a történetet. A filmet én személy szerint 3 részre osztanám fel, mert az első egység inkább egy bájos kalandfilm, ahogy látjuk Miját szaladgálni és önfeledten szórakozni nem is annyira kicsi háziállatával. A második szakasz dráma és akció keveréke, amikor a fesztivált és az előkészületeket, valamint a New Yorkba vezető utat látjuk, míg a harmadik a legrövidebb, de mind közül mégis a legerősebb. Ebben kőkemény képet kapunk a kapitalizmus természetet kizsákmányoló rendszeréről, ami eléggé húsba vágó. 

Hatalmas pacsi a rendezőnek, amiért további pluszként behozta a történetbe az ALF-et, vagyis az Animal Liberation Frontot, ami egy számomra eddig teljesen ismeretlen szervezet volt. Tudniillik az ALF egy radikális ökoterrorista csoport, ami a nevéből értetődően az állatok felszabadításáért küzd. Teszi mindezt úgy, hogy nagyvállalatoknak, gazdáknak és farmoknak okoz pénzügyi kárt, ha kell, akár erőszakot is alkalmazva. Hitvallásuk szerint ugyanis manapság az ember elég messze került a környezettől, és ők ezt az egyensúlyt szeretnék visszaállítani. Viszont arra ne számítsunk, hogy a filmben mindenkit megvernek, aki az útjukba kerül, mert az nem a szereplőkre vall. Sokkal agyafúrtabbak a Paul Dano vezette „szélsőségesek” ennél az agresszív viselkedésnél.

Tetszett, hogy őket állítja szembe a rendező a Tilda Swinton által képviselt Mirando Corporationnel, aminek a hitvallása teljesen ellenkezik az ALF-fel. Az pedig csak hab a tortán, hogy nem tört egyértelműen pálcát egyik oldal felett sem. Bár sejthető, hogy a mérleg nyelve ki felé billen, ugyanakkor mégsem mondja azt, hogy márpedig a kapitalizmus ezért meg ezért rossz. Én mégis Paul Dano csapatával értek valamelyest egyet. Nem mondom azt, hogy mindenki ragadjon símaszkot és szabadítson ki minden állatot különféle menhelyekről, állatkertekből, vágóhidakról, de ezt a mértéktelen kizsákmányolást én se szeretem. És az, hogy te most éppenséggel kinek a nézetét osztod jobban, az csak rajtad múlik. Nem kell feltétlenül egyetérteni egyik oldallal sem, és pont ez az erősség az, ami miatt egy kivételes darab az Okja. 

A színészek közül leginkább Jake Gyllenhaalt tudom kiemelni, mivel ő egy rendkívül ripacs karaktert alakít. Egy igazi showman, szóval csak hozza a várhatót, és néha talán kicsit túl is játssza a szerepét. Tilda Swinton Lucy Mirandoja, egy érzelmek által irányított cégvezető, aki folyton-folyvást azon fáradozik, hogy a vállalat minél több bevételre tegyen szert, és szép köntöst adjon a csúf múltnak, amit szerinte neki kell tisztára mosnia. A főszereplőt alakító Sei-Hyun Ahn fiatal kora ellenére egész jól játszik, bár kétlem, hogy ehhez a karakterhez túl sokat kellett volna hozzáadnia. Továbbá a zenénél mindenképp meg kell említeni a Budapest Film Orchestrát, mivel jó pár felcsendülő dal hozzájuk köthető, furcsa is lehet, hogy egy amerikai-koreai kooperációban készült filmben balkáni stílusjegyeket magában hordozó zenét hallunk. Bár a film kicsit lassan indul, a végére mégis beérik, és összeáll egy kerek egésszé. Nem a színészi alakítások, hanem a központi témája az, ami oroszlánrészt vállal abból, hogy hogyan vélekedünk róla, az azonban egyértelmű, hogy nem gyakran láthatunk ehhez hasonlót. Azt viszont garantálom, hogy ha hozzám hasonlóan ti is húst fogyasztotok, biztos, hogy kicsit kellemetlenül fogjátok érezni magatokat, és pár órával a vége után is még a látottakon fogtok kattogni.