Mindig is szerettem a tömeggel szembemenni. Nem vagyok az az ember, aki hagyja, hogy vigye az ár. Nehezen, de kiállok a saját ízlésem mellett és nem veszem át másokét. Idén karácsonykor az egy éves Fehér karácsonyra esett a választásom ünnepi néznivaló gyanánt. Ez már csak azért is érdekes, mert a hazánkban kevésbé ismert Black Mirror sorozat különkiadása, lényegében egy 73 perces rész, ami a második évadhoz tartozik. (Örömhír azoknak. akik már ismerik a szériát, hogy a Netflix jövőre egy 13 részes évadra felkarolta a Black Mirrort.) Ne higgyétek azt, hogy egy kellemes karácsonyi történetet kaptok a White Christmastól, a Black Mirror ugyanis nem a finomkodásáról ismert. 

Helyszínünk egy egyszerű kis házikó, ahol Matt és Joe 5 év után próbál beszélgetni egymással, elvégre karácsony van és ilyenkor nyitottabbak az emberek. A cselekmény itt 3 szálra bomlik. Az egyik szálban Matt életét ismerhetjük meg, aki szabadidejében randiguruként tevékenykedik a jövőben. Azokban az időkben már mindenkinek speciális szem, ún. Z-Eye van beépítve a koponyájába. Ezzel látnak az emberek és kvázi ez a kamerájuk is, ha fényképezni akarnak a telefonjukkal, aminek a funkcióit egy kupaknyi nagyságú kütyüvel érik el. A randigurus munka azonban csak amolyan hobbi Matt számára, valójában azzal foglalkozik, hogy ügyfeleinek gondtalan élete legyen. Mindezt úgy éri el, hogy a kuncsaftok halántékába beültetnek egy kis szerkezetet, ami a süti elnevezést kapta. Ennek az aprócska műszernek az a feladata, hogy egy hét alatt kiismerje a „gazdája” viselkedését, hogy a halántékból kioperálva és egy tojás szerű szerkezetbe helyezve segítsen a teendőkben. Ennél a résznél kicsit álljunk meg, mert itt pár kérdés felmerülhet a nézőben. Mennyire etikus egy „embert” börtönbe zárnunk, hogy aztán az rabszolgaként szolgáljon minket? Egyáltalán embernek minősül egy fejből kioperált adatsor, ami meg van győződve arról, hogy ő nem csak kódok sorozata? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok merülhetnek fel bennünk Matt történetének zárásául.

Joe története jóval összetettebb Matténél, amit a hosszú évek során most meg is oszt vele. Beth-tel, a barátnőjével remekül megvannak, egyedül csak apósa nem kedveli őt. Gondtalan, boldog életet élnek és élvezik egymás társaságát. Egy barátokkal eltöltött iszogatás után azonban megromlik a köztük lévő viszony. Bethről kiderül, hogy várandós, ám ő nem akarja megtartani a gyereket, amit Joe nem ért. Elvégre két ember, akik ismerik egymást csak arra vágynak, hogy végre egy kisgyerekkel áldja meg a sors. Joe kiakad, amit Beth nehezen visel (most figyeljetek!) és blokkolja partnerét. Bár Mattet is blokkolja felesége miután megtudja, hogy randiguruként töltötte szabadideje egy részét, de ott a blokkolásnak közel sem volt akkora jelentősége, mint Joe-nál. Ez az egyetlen akadály, hogy miután Beth elhagyja, kapcsolatba kerüljön vele és (később) a lányával. A törvényes blokkolás támogatás pedig még azt is megtiltja, hogy 10 méternél közelebb menjen hozzá. Később egy elég érdekes fordulat kerül ebbe a szálba, amit nem lőnék le, mert én is elég rendesen meglepődtem.

De beszéljünk egy kicsit erről a blokkolásról! Mégis hogyan kell ezt a büntetést elképzelni? Ha a fentebb említett kis irányítón rámész erre a funkcióra, majd ránézel a kiválasztott emberre, akkor annak hangja teljesen érthetetlenné torzul és alakja csak egy fekete kontúrrá és szürke színek keverékévé válik. Azért valljuk be, hogy ennek mi is örülnénk néha napján, amikor valaki az idegeinken táncol. Az azonban már cseppet sem kellemes, amikor végleg blokkol valaki, ugyanis nem tudod felhívni, nem tudsz neki SMS-t sem küldeni, továbbá még a róla készült videókon, valamint fényképeken is csak egy szürke alakot látsz. Szóval megvan a maga előnye és hátránya is ennek a lehetőségnek.

A harmadik szál a legérdekesebb és ezzel is zárul a történet. Mindenki megkapja azt, ami jár neki, és egy ilyen komor történetben nem avatunk hősöket. Sajnos csak veszteseink vannak, de hogy kik és miért kapták azt, amit, legyen meglepetés.

A rész fantasztikus belépő azok számára, akik még csak most szeretnének megismerkedni a sorozattal. Különleges története és az elkeserítő jövő találmányai teszik igazán egyedivé. A színészeknél a Joe-t alakító Rafe Spall és a Gretát alakító Oona Chaplint kell kiemelni, akik tényleg bele is élik magukat a szerepükbe. Jon Hamm Mattként nekem annyira nem jött át, túlságosan kimértnek tűnt a karaktere, bár tény és való, hogy jól játszik, de az alakítása olyan, „na jó, ez is csak egy meló, csináljuk meg” szerepnek tűnt. A zene olyannyira belesimul a történetbe, hogy másodjára is csak ritkán vettem észre egy-egy kiemelkedőbb dallamot, de amire felfigyeltem, az igazán jól el lett találva. Összességében ennyit szerettem volna mondani a White Christmasról. Mindenkinek boldog, békés karácsonyt kívánok!

U.i.: A Black Mirror még mindenképp visszatér a Kritizátorra.