Pusztán a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy még szeptember végén a kezembe akadt Rick Remender Orgyilkos osztályának első hat számát tartalmazó kiadványa. Mivel korábban már láttam a sztori sorozatadaptációjának pilotját, gondoltam szerencsét próbálok vele, hátha a képregény jobban sikerült, mint a korábban látott epizód. Kellemesebb csalódás nem is érhetett volna!

Remender erőszakkal és drogokkal tarkított története azonnal berántott. Ezúttal ennek a pár nap múlva öt állomásossá növő kalandnak az első két számáról fogok nektek mesélni. A kritika spoilereket tartalmaz az Orgyilkos osztály Reagan-nemzedék és Kölykök a fekete lyukból című képregényekből.

A történet főszereplője a tizennégy éves Marcus Lopez Arguello, akinek múltja közel sem volt zökkenőmentes. Nicaragua-ból származó szüleivel nem sokáig élvezheti az életet az USA nyugati partján, ugyanis felmenői már kisgyerekkorában meghalnak. Ronald Reagan ugyanis alaposan visszavette az elmegyógyintézetek pénzét, ezért történhetett az, hogy Barbara Salinger, egy öngyilkos hajlamú skizofrén miatt a kis Marcus árva lett. Reagan nevéből már könnyen ki lehet találni, hogy a ’80-as években járunk. Egész pontosan 1987-ben vesszük fel a cselekmény fonalát, amikor főhősünk hajléktalanként tengeti életét. Az utca és a korábban porrá égetett gyerekotthon pedig megedzette a kamaszodó Marcust. A sokszor a narrátor szerepét is betöltő fiú rendkívül kritikus, megvető hangnemben beszél az emberekről, a világról és szinte mindenről. Kicsit mintha a Watchmen Rorschachját juttatná eszünkbe.

Korábbi tette miatt nem véletlen, hogy felfigyel rá egy rendkívül érdekes intézmény vezetője. Lin mester ugyanis a Haláltanok Királyi Iskolájának igazgatója, ahol 1637 óta képzik ki a világ legjobb bér- és orgyilkosait. Ezzel pedig Remender már ki is jelöli a sztori gerincét, ugyanis hőseinknek meg kell tanulniuk a gyilkolás művészetét, amit a bérgyilkos-pszichológia, lefejezés, méregkeverés és közelharc elnevezésű órákon sajátítanak el. Az első kötet akkor indul be igazán, amikor a kiválasztott diákok megtudják, hogy

az emelt szintű fekete tanok tantárgy keretében meg kell ölniük egy embert.

Ehhez azonban az áldozatot ismerni kell, mivel egy olyan valakit kell kiválasztani, aki korábbi tettével rászolgált arra, hogy meghaljon. Persze ez így furán hangzik, de ebben a világban ez egy elég egyszerű dolognak számít.

Maga a történet fantasztikus, amihez a ’87-es San Francisco droggal és punkokkal tűzdelt atmoszférája remek táptalajként szolgál. Viszont mindenképpen meg kell említeni Wes Craig rajzolót, aki szemetgyönyörködtető munkát végzett. A kötet második felében összeálló csapat minden tagját fel lehet ismerni a legtávolibb rajzokról, mert mindenkinek van valamilyen ismertetőjegye. Legyen az Marcus tornacipője, vagy a sebhely az arcán, vagy Saya jakuza tetoválása, mind-mind olyan apróságok, amikről az olvasónak egyszerre beugrik, hogy kit lát az adott panelen. Itt viszont

kiemelném a szabályokat felrúgó panelezést, amiben jobb, ha nem keresünk logikát, hanem sodródunk a káprázatos változatossággal.

Ez már a kötet elején található üldözés során megjelenik, amikor a hajszát szinte csak dőlt panelekben ismerhetjük meg.

Külön kiemelném a szintén itt található apróbb momentumokat, amiket Craig pár másodperc eltéréssel ábrázol, ezzel egy sajátos lassított felvétel hatást iktatva a cselekménybe. A Reagan-nemzedék alcímet viselő első kötet abszolút kedvence számomra, az LSD-vel felturbózott Las Vegas-i kiruccanás volt. A Félelem és reszketés Las Vegasbant idéző trip során Marcus alaposan mellé nyúl, mivel bevesz hat darab bélyeget, amik által egy agyeldobós kalandban lesz része. Ezek a képek nem csak Craig érdemei, hanem Lee Loughridge színezőé is, mert egyszerűen bámulatos, hogy milyen színekkel töltötte meg ezeket a paneleket. Ahogy főhősünk egy valóságtól jócskán elrugaszkodott világban találja magát, az valószínűleg elég valóságosan adja vissza az LSD valódi hatását.

A Kölykök a fekete lyukból nem sokkal az előző képregény végén látható harc után folytatódik. Ezúttal egy több szempontból is mélyebb és komolyabb történettel ismerkedhetünk meg. Maria, az iskolai Soto Vatos klikk egyik tagja jelenleg Marcus barátnője. A mexikói lány ugyanis (SPOILER!) korábban megölte volt barátját, mert az féltékenységből korábban rárontott, amikor éppen elkezdett volna forrósodni a hangulat közte és a drága főszereplőnk között. Ez a trauma pedig akkor válik igazán komollyá, amikor megtudjuk a depressziós lánytól, hogy közel hasonló módon vesztette el a szüleit, mint újdonsült párja. A folytatás tehát pontosan azért ugorja meg az előző képregény színvonalát, mert itt részesei lehetünk a kamaszodó szereplők életének és gondolatainak.

A féltékenység, a múltbeli sérelmek, valamint a bosszúvágy és a szexualitás által kevert koktél egy, a Reagan-nemzédekhez képest sokkal letisztultabb folytatást eredményeztek.

Már javarészt ismerjük az iskolát, a központi karaktereinkkel túlvagyunk egy nem mindennapi kiruccanáson, és egy életveszélyes küzdelmen. Bár Marcus eddig se volt a pikk-pakk kész jellem, de most még jobban széthullik. Ehhez pedig a gyerekotthonban töltött utolsó napja remekül asszisztál. Elképesztő, hogy egy tizen éves srác ilyen komoly pusztítást tudjon végbe vinni, hogy aztán megszabaduljon egykori zaklatóitól. A problémás múlt pedig egy dilemákkal teli, nők közötti vívódáshoz vezet, hogy egy punk buliban feloldódjon.

Viszont nem csak maga a sztori, hanem a kötet végi csata is sokkal komolyabb. Marcusnak ugyanis szembe kell néznie egykori gyerekotthonos szobatársával, és annak pszichopatákból álló csapatával, mivel náluk van Maria exének, Chiconak a holtteste. A nem éppen észlényekkel vívott tűzharc azonban közel sem egyszerű menet, mivel konkrét tervvel és megerősített ajtóval várják a támadóikat. Itt aztán jócskán elszabadulnak az indulatok, és fröcsög a vér mindenhova. Talán a legbrutálisabb halál Maria-hoz köthető, aki egy vasvillát állít támadója fejébe. Viszont a kötet legérdekesebb momentuma is hozzá kötődik, ahol bár egy oldalon, de öt külön panelben látjuk apja haláltusáját.

Ennyiből talán már mindenki megérti, hogy miért szeretem az Orgyilkos osztályt. A 2014-ben indult történet még jelenleg is tart, mivel idén jelent meg a kilencedik, Bone Machine című kiadvány. Marcusék kalandját viszont nem csak a fantasztikus történet, a bámulatos rajzok és színek teszik egyedivé, hanem az, hogy a Haláltanok Királyi Iskola diákjainak kalandjai egyben Rick Remender szerzői története is. A szerző ugyanis jócskán merít korábbi tapasztalataiból, amiről az első kiadvány végi utószóban részletesen is mesél.

Pontosan ezért kezdődik a Reagan-nemzedék 1987-ben, és azért tölt be ekkora szerepet az erőszak és a gyilkolás, mert példul Remender saját szemével látta, ahogyan fejbe lőnek valakit. De saját elmondása szerint egy banda kétszer is megverte, valamint arra is volt példa, hogy egy barátja herointúladagolásban halt meg. Aki hozzászokott az akcióhoz és nem riad vissza a gyilkolás naturális ábrázolásához, az bátran tegyen próbát az Orgyilkos osztály első két, magyarul is kapható kiadványával. Garantálom, hogy nem fogja megbánni.

Gigantikus pacsi a Fumaxnak, amiért elolvashattam általuk ezeket a fantasztikus kiadványokat. Ha kedvet kaptál Marcus nem mindennapi kalandjához, akkor a Fumax webshopjában meg tudod vásárolni a Reagan-nemzedék és a Kölykök a fekete lyukból című köteteket.

Szeretnénk jobban megismerni olvasóinkat, ezért kérünk Titeket, hogy az alábbi kérdőívre adott válaszaitokkal segítsétek további munkánkat. A kitöltés névtelenül zajlik és mindössze néhány percet vesz igénybe. Köszönjük, hogy időt szánsz rá!