Hatalmas meglepetés volt számomra ez a sztori, a lehető legjobb értelemben. Nem sűrűn akad a kezembe kisregény, valahogy mindig a próza mostohagyerekeként tekintettem a műfajra, de egy jó sci-fit bármikor szívesen elfogyasztok, ide vele. Martha Wells művei régóta a kívánságlistámon szerepeltek, a szerzőt elég nehéz megkerülni, ha kortárs SFF irodalomról van szó. Ráadásul idehaza a Fumax gondozásában jelent meg, nálam ez jelent egyfajta minőségi kategóriát, így csak idő kérdése volt, hogy beszerezzem. Az Öldöklő-naplók sorozata bezsebelte többek között a Hugo-, a Locus- és a Nebula-díjat is, nem is egyszer. És ha egészen őszinte akarok lenni, már a könyv felénél világos volt, hogy meg is érdemelte.

A műfaj terjedelmi sajátosságaiból fakadóan nem okozott különösebb meglepetést, hogy nem töltünk ötven oldalt a világfelépítéssel (gyakorlatilag nincs is), vagy hogy éppen nem áldozunk három bekezdést az egyik mellékszereplő szemének pontos árnyalatára. Azért megvannak az előnyei a dolognak, na. Egyből belecsapunk a történet közepébe, és szinte mindjárt adja magát a konfliktus is, a sztori pedig nem ül le egy pillanatra sem onnantól kezdve.

Nem sok olyan történetet olvastam, amelyekben központi elem a mesterséges intelligencia és a felmerülő öntudat, a saját személyiség kérdése, ezért nagyon kíváncsian vágtam bele. A könyv elején megismerjük Öldöklő barátunkat, aki véleményem szerint ritka szimpatikus karakter, nem lehet nem kedvelni. A mi BiztEgységünk történetesen feltörte a saját vezérmodulját, és öntudatra ébredt – azonban neve ellenére távol álljon tőle, hogy világuralomra törjön, neki bőven elég, ha a világuralom nem tör őrá.

A cég által kijelölt feladataként egy terraformálást előkészítő kutatócsoport biztonságát kell garantálnia egy idegen bolygón, de igazság szerint nem esik túlzásokba a munkáját illetően, sokkal inkább foglalkoztatják a sunyiban letöltött sorozatai, és hogy kitalálja, tulajdonképpen ki, mi is ő, és mihez kezdjen magával. Mármint azon túlmenően, hogy igyekszik kerülni mindenféle szociális interakciót és az embereket úgy általában. Azért szerintem elég sokan vagyunk, akik ezt így át tudjuk érezni, vezérmodullal vagy anélkül. Főszereplőnk problémája csak annyi, hogy kénytelen megszakítani a sorozatmaratont, mikor a bolygón tartózkodó másik kutatócsoporttal megszakad az összeköttetés, és rábukkannak néhány machinációra a saját, kutatáshoz kapott infócsomagjukban. Ezek után jogosan merül fel a gyanú, hogy talán nincsenek egyedül a bolygón, és hogy az új szomszédok nem éppen baráti természetűek. Senki ne essen pánikba.

Mint azt feljebb említettem, világfelépítésről érdemben nehezen beszélhetnénk, mert csak annyi információt kapunk, ami elégséges ahhoz, hogy megérthessük a történéseket, egy apró darabot a nagy egészből. Ezzel együtt nekem személy szerint nem volt hiányérzetem, Wells abszolút jól felépítette azt a szűk színteret, ahol a Kritikus rendszerhiba játszódik, nem volt szükség egy ponton sem a komplex intergalaktikus rendszer ismeretére.

A karakterizálást ugyanúgy korlátok közé szorítja a terjedelem, először kicsit el voltam veszve a kutatócsoport tagjai között, de a szerző ezen a fronton is képes remekelni, néhány jellemvonással is tud jól meghúzott körvonalat adni az egyébként csekély jelentőségű mellékszereplőknek is. Másrészt a könyv központi figurája egyértelműen Öldöklő, az ő karaktere pedig viszi a hátán az egész, egyébiránt talán kissé kiszámítható történetet.

Fokozatosan bomlik ki az olvasó előtt BiztEgységünk fanyar humorral és kellő szarkazmussal felszerelt személyisége, a legfőbb vezérfonalat az önmagához, illetve az emberekhez fűződő összetett viszonya adja. Kíváncsiságának tárgya az emberi természet, ugyanakkor ő maga ódzkodik attól, hogy a saját emberi részéből feltörő érzelmeket megélje és felfedezze, jobban szereti a kedvenc sorozatain keresztül megtapasztalni a szociális érintkezés mibenlétét, őt inkább hagyják békén, ha lehet, köszöni szépen. Wells rendkívül érzékletesen mutatja be ezt a belső ellentmondást, útkeresést, ugyanakkor szó sincs róla, hogy a könyv teljes hosszát önismereti monologizálás töltené ki, sőt. Kimondottan tetszett, ahogy Öldöklő sajátos cinizmusa időnként előtört belőle, üdítően hatottak a vicces megjegyzései, miközben igyekezett megoldani rózsásnak a legkevésbé sem nevezhető helyzetüket.

A cselekmény az első oldalaktól kezdve dinamikus tempóban halad, egészen a végkifejletig, nem unatkozunk olvasás közben, az biztos. Azt nem állíthatnám, hogy kiestem a székből a csavarok miatt, de kellőképpen akciódús és izgalmas a történet. Wells stílusa határozottan szórakoztató, és véleményem szerint a fordító munkáját is dicséret illeti, az egész rendkívül gördülékeny, csak úgy peregnek az oldalak olvasás közben. Egyértelmű, hogy nem egy nagyívű eposznak szánja a szerző a sorozatot, nincs túlbonyolítva a sztori, de mindennel együtt csak azt tudom mondani, hogy átkozottul jól szórakoztam rajta, a befejezés (vagy kezdet, attól függ honnan nézzük) után pedig egyből nyúltam a folytatásért. Csak ajánlani tudom.