A Disney egy multinacionális nagyvállalat, ennélfogva semmit sem bíz a véletlenre, ha a profitérdekeiről van szó. A filmjeivel minimálisan sem mer kísérletezni és kockázatot vállalni. A Disney kínálata – beleértve a két legnépszerűbb és legjövedelmezőbb aranytojást tojó tyúkot, a MCU és a Star Wars filmjeit – tervezőasztalon, mérnöki precizitással összerakott fogyasztási cikk, arra kalibrálva, hogy a lehető legszélesebb tömeget szolgálja ki. Jusson minden érzelmesebb pillanatra egy humorosabb, egy lassabbra egy akciódúsabb, egy sötétebbre egy gyerekbarátabb.

A cég legújabb mozis főattrakciójáról, a Dwayne Johnson és Emily Blunt nevével fémjelzett Dzsungeltúráról ugyanez elmondható. Nem véletlenül az attrakció jelzővel illettem a filmet: különlegessége ugyanis, hogy az alapötletét a Disney kalandparkjainak egyik műsorszáma, a Jungle Cruise nevű folyós látványosság szolgáltatta. Ha a patikamérlegen kiszámított szkript elengedethetetlen komponense az egeres cég blockbustereinek, itt tetten érhető a másik alapelvük, mégpedig, hogy a moziba betévedő nézőnek már legyen valami fogódzója a filmmel kapcsolatban. Ez legtöbbször a könyv, játék, képregény, amit az adott film adaptál. újabban már attól sem ódzkodnak, hogy egykori, nagysikerű animációs filmjeiket konvertálják át élőszereplős mozikká.

A Dzsungeltúra esetében ez a fogódzó egy vidámparki látványosság. Ez nem példa nélküli a Disney történetében, a 2015-ös Holnapolisszal már próbálkoztak hasonlóval, ami a Tomorrowland nevű attrakció ötletén alapult. Az I. világháború idején zajló történet szerint a tűzrőlpattant brit kutató, Lily Houghton (Emily Blunt) expedícióra indul az Amazonas dzsungelébe, hogy megtalálja a legendákban élő Hold Könnyeit, amikről az a hír járja, hogy minden létező betegséget gyógyítanak. Ebben segítségére van egy többszáz éve élt spanyol konkvisztádor, Aguirre térképe, aki a maga idejében szintén a Hold Könnyeire ácsingózott, illetve a helyi szélhálmos hajóskapitány Frank (Dwayne Johnson). Igen ám, de ahogy a kincskeresős filmekben lenni szokott, a kincsért komoly versenyfutás van. Beszáll a versenyfutásba II. Vilmos német császár legkisebb fia is, Joachim herceg (Jesse Plemons) is.

Nem volt véletlen az expozém a Disney blockbustereket kezelő vállalati szemléletéről, ugyanis a Dzsungeltúra sem tud kiemelkedni a sorozatgyártott közönségfilmeik sorából, sem a saját műfajának korábbi alkotásai közül. Azt azonban el kell ismerni, hogy önmagában a film léte üdítő a jelenlegi filmes felhozatalban, a hasonló dzsungelekben, sivatagokban, nyugati szemszögből nézve egzotikus helyeken játszódó kincskeresős kalandmozik aranykora már egy jó ideje lejárt. Persze ellenérvként azonnal meg lehet jegyezni, hogy volt a közelmúltban egy Múmia, és egy Karib-tenger kalózai franchise (ami ráadásul a Disney sajátja), tehát lebegtek pozitív példák a fejesek szemei előtt, és láthatóan annyit merítettek belőlük, amennyit szégyenérzet nélkül tudtak.

Le kell szögeznem, hogy a Dzsungeltúrát egyáltalán nem tartom rossz filmnek, csupán színtiszta középszernek. Szórakoztató (egy bizonyos kor alatt mindenképpen – gyerekként nagyon szerettem volna), látványos (a díszletek, jelmezek természetesen nagyon a helyükön vannak, de olykor nagyon kilóg a CGI-lóláb), de a történet olyan egyszerű klisékből, panelekből építkezik, hogyha nem tudnám, hogy valamennyi kötöttséget jelent az íróknak, hogy megfeljenek a film alapjául szolgáló Jungle Cruise-nak, akkor azt hinném, hogy szerencsekeréken forgatták ki a történet sarkalatos pontjait (helyszínek, kincsek stb.) Ugyanez elmondható a karakterekről is, de legalább az őket életre keltő színészeknek minimálisan sem kell kimozdulni a komfortzónájukból. Emily Blunt, Dwayne Johnson, Paul Giamatti, Jesse Plemons mind azt hozzák, amit megszokhattunk tőlük, kisujjukból rázzák a szerepüket. Most csak Plemonst emelném ki a szereposztásból, akit első alkalommal a Black Mirror USS Callister című epizódjában láttam, és örvendetes, hogy egyre inkább felismerik, hogy a sunyi, ravasz mosolyával, és az egész karizmájával milyen kiváló főgenya-alapanyag.

Összességében semmi olyannal nem szolgál a Dzsungeltúra, amit korábban ne láttunk volna (talán azt kivéve, hogy beemeli a filmbe a manapság a nagyvállalatok számára trendi és profitáló nemi egyenlőség kérdéskörét), ráadásul végtelenül kiszámítható minden fordulat, minden karakterív. Annyi erénye van, hogy két órán keresztül üdítően hat a kaland, misztikum, románc, akció, humor (12 év alatt!) egyvelege ebben a nyári melegben. De másnap már garantáltan semmire nem fogsz belőle emlékezni.