2018 októberében megjelent egy játék ami alapjaiban rengette meg a videojátékos társadalmat és azonnal egy gamer ikonná vált. Ez volt a Red Dead Redemption 2, mely a 2010-es első (valójában szintén második) résznek valójában előzménye és nem a folytatása, de ezen lépjünk is túl. Mivel maga a western műfaj számomra mindig is közömbös volt, így soha nem csobbantam bele az RDR2 hisztériába és most ültem le elé először. Ennek megfelelően teljesen friss szemmel játszottam végig. De vajon 2022-ben is akkora durranás ez a játék? Az alábbi bekezdésekben igyekszem elmondani.

Őszinte leszek, az első részt soha nem vittem végig. Belekezdtem, egy darabig játszottam vele, de valahogy az Xbox 360-on nem tudtam megszokni az irányítást és valahogy elsikkadt a dolog. Persze tisztában vagyok vele hogy zárult a történet és hasonlók, de fogjuk rá, hogy tényleg RDR szüzen vittem végig a második részt. Szerencsére nem kell feltétlenül betéve ismerni az előző rész forgatókönyvét, hogy végig nézhessük és élvezhessük. Sőt, előzmény lévén még talán jobb is azoknak akik teljesen vakon ugranak bele, hiszen mindenki más (így én is) pontosan tudja már a játék elején, hogy miként fog végződni a történet. Na de az odáig vezető út az ami igazán számít és az nagyon ott van.

Történetünk 1899-ben kezdődik, illetve oroszlánrésze ezen év néhány hónapja alatt játszódik le. A Van Der Linde banda még nagyon is egyben van, él és nem éppen virul. Sikerül elkerülniük egy sétahajó kirablását és menekülniük kell korábbi támaszpontjukból, az első részből ismerős Blackwater-ből, ahol persze kénytelenek otthagyni vagyonuk nagy részét és néhány társuk életét. A törvény emberei egészen az északi, fagyos, hóvihartól tépázott hegyekig üldözik őket, mi pedig lényegében itt vesszük fel a fonalat. Megismerjük (anti)hősünket, Arthur Morgan-t. A banda tagjait, az irányítás és a játékfunkciók alapjait.

Persze a szükség kovácsolta família nem maradhat ezen áldatlan állapotok között és csakhamar tovább kell állnunk. A játék pedig a hegyekből lekapaszkodva és nyüzsgő kisváros, Valentine mellé megérkezve nyílik ki előttünk, minden értelemben. A történet is itt kezdi el először megcsillogtatni magát, amiből szeretnék minél kevesebbet lelőni, mert bár minden bizonnyal sokatok már nem is egyszer végigtolta a játékot, de aki esetleg nem, annak magának kell megtapasztalnia azt amit a Rockstar írói összegépeltek. Mert az egyszerűen zseniális. Bár a közel tökéletesnél nem is nagyon szoktunk kevesebbet várni a cégtől. De történetben talán ez az egyik legerősebb alkotásuk.

Már-már meghökkentő, ahogy a Rockstar játszik a játékos elméjével és érzéseivel. Mert mire a végére érsz Arthur Morgan felemelkedésének, bukásának és megváltásának, addigra ez az alkotás teljesen kifacsar és ahogy a banda és tagjai törnek meg a történet viszontagságai során, úgy törik velük a valahol a játékos is. Mert habár a Red Dead Redemption nyomokban tartalmazza a Rockstarra jellemző abszurd humort, de az esetek nagy részében ez egy roppant naturális, sötét és kegyetlen sztori. Olyan dráma amikért egy másik iparágban szobrokat osztogatnak. És ha azt hiszitek, hogy itt maga a történet viszi el a játékot a hátán, hát nem. Az egy művészien kivitelezett, de klasszikus western sztori.

Tudom már nagyon hosszúra nyújtom ezt a szegmenst, de higgyétek el, muszáj, ugyanis nem lehet nem részleteiben elemezni a Red Dead Redemption történetvezetésének zsenialitását. Szóval akkor mi a játék alfája és omegája, ha nem maga a mese? A mese során felsorakoztatott karakterek. És itt nem csak Arthurról, a főszereplőről van szó, aki eleinte nem is túl szimpatikus figura. Úgy kedveljük meg ahogy a történet eseményei szépen lassan megtörik és megváltoztatják, mint embert. Hanem a Van Der Linde banda minden egyes tagjáról (köztük az első rész főszereplőjéről, John Marstonról is). Mindannyiuk olyan komoly karakter- és jellemfejlődési íven megy keresztül, hogy azt konkrétan tanítani kéne. És ahogy haladnak ezen az íven úgy kedveljük vagy éppen utáljuk meg őket egyre inkább. Mindezt pedig tovább erősíti az 10/10-es színészi és szinkronmunka, amit valóban csak a szakma legjobbjai közt látunk.

A grandiózus történet mellé pedig három fokkal grandiózusabb körítés jár. Kezdjük a játék sava-borsát adó, a Rockstar játékok védjegyéül szolgáló hatalmas, szabadon bejárható, változatos térképpel. Nem hazugság azt állítani, hogy a gigastúdió munkatársai egy valódi, önálló világot, egy ökoszisztémát hoztak létre, melyben minden élőlénynek helye van ezen a változatos vadnyugati terepen. Ha már terep – a térkép óriási és a valóban sok különböző terepet felvonultat ezen az elképzelt vadnyugaton a hegyvidékektől kezdve, a füves pusztákon át, a mocsaras bayou-ig és a perzselő sivatagokig. Minden egyes négyzetméter átgondolt és kidolgozott, a pályatervezés zseniális. Nagyon kevés open world játék világa tudott ennyire lekötni önmagában, mint ezé.

Pedig nem igyekszik a Rockstar újra feltalálni a kereket. Adott a fent említett, roppant aprólékosan kidolgozott világ, amit megtöltöttek tennivalóval, titkokkal, felfedezhető dolgokkal és “random” eseményekkel. Amiben viszont kivételes az RDR2, hogy ezek egyike sem izzadtságszagú, nem érződik erőltetettnek, mind természetes és a világ szerves részének hat. Persze ez csak illúzió, hiszen a legtöbb random esemény is egy finoman kidolgozott szkript alapján történik. Nincsen itt szó olyan dolgokról, mint egy Fallout vagy Skyrim esetében, hogy az AI lényegében saját életet él. De őszintén megvallva, nem is hiányzik, ugyanis a játék tökéletesen fenntartja az illúziót.

A határtalan szabadság és a felfedezés élménye pedig párját ritkító. Konkrétan minden sarkon történik valami, amit látunk magunk előtt oda elmehetünk, megnézhetjük és szinte biztos, hogy találunk valamit. Látsz a távolban egy sziklaszirtet. Odamész és biztos találsz ott valami érdekeset. És a gyönyörű az egészben hogy az egészet önként és boldogan csinálja az ember, mert, ahogy azt fentebb is írtam, annyira természetesnek hat minden, hogy azt öröm átélni. Szó sincs arról a kényszerérzetről, amit más nyílt világú játékok esetén érez az ember. És szerintem ebben nagy szerepe van annak, hogy a Rockstar nem szórja tele ikonokkal a térképet. Csak a fő és a fontosabb mellékküldetések szerepelnek. Minden más rajtad múlik.

A játékmenet egyébként a klasszikus Rockstar formulát követi, persze felszteroidozva. A küldetéseket kis jelölők mutatják, melyeket lényegében kényünk és kedvünk szerint meglátogathatunk miközben a vadnyugatot járjuk. Szinte teljesen kötetlen a dolog, néhány kivételtől eltekintve, amikor a történet komolyabb sarokköveihez érkezünk. Azokon kívül azt és akkor csináljuk amit és amikor akarjuk. Tennivaló pedig van bőven, ugyanis nem csak a küldetések, titkok, rejtett dolgok vannak, ó dehogy. Gyűjthetünk egy rakás dolgot, mint pl. cigarettakártyákat, elrejtett kincseket, kifüggesztett álomcsapdákat és sok másik dolgot. Ha pedig ez nem elég, lesznek emberek akik különleges halak vagy vadak elfogásával is megbíznak minket. Mindezek során pedig érdemes odafigyelnünk a “becsület mércénkre”, mert a lakosság annak megfelelően viszonyul hozzánk, hogy korábban hogy viselkedtünk.

Ám itt még mindig nem áll meg a tennivalók sora. Színházba, cirkuszba mehetünk, pókermeccsekbe szállhatunk be a kocsmákban, ahol aztán egy jót bunyózhatunk is, ehetünk-ihatunk kedvünk szerint. Éppen aktuális lovunkkal bíbelődhetünk, banditatáborokon üthetünk rajta, rabolhatunk itt is, ott is, postakocsikat vagy lovakat köthetünk el és igazából holnapig folytathatnám a listát. Mindezek mellett pedig központi szerep jut a banda tábori életében való részvételben. Mindennapi feladatok is hárulnak Arthurra, mint a kaja beszerzése, vízhordás, tüzifa darabolás, a lovak megetetése na és persze minden táborlakónak van valami nyűgje, baja, kérése, kívánsága, ötlete. És ha ez még mindig nem lenne elég, akkor fejleszthetjük a tábort, több, jobb felszerelést, eszközt, ellátmányt vehetünk a közös kasszából, amibe nem kötelező, de erősen elvárt nekünk is pakolni.

Továbbmegyek azonban, pontosan nem is én, hanem a fejlesztők mentek tovább: A Red Dead 2 nem csupán egy open world műalkotás, hanem egy vadnyugati életszimulátor. Olyan apró-cseprő dolgokra is figyelnünk kell, hogy Arthur eleget eszik-e és ha igen mit, fázik-e vagy melege van, ő maga vagy hátasa kellően tiszták-e és így tovább és így tovább. Olyan bagatell dolgokról, mint a frizura és a szakáll hossza és stílusa is választható, már említést sem teszek. A legapróbb részletekre is gondolt a Rockstar, komolyan. Azonban itt van az első DE a képletben. Sajnos ez az életszimulátorosdi néha már túl sok. Tényleg, minden tiszteletem a belefektetett munkáért. De ez az a pont ahol azonban már elvesz a teljes játékélményből a dolog. Ezen a ponton már túl sok az egész, néha már-már fárasztó ennyi dologra figyelni. Ráadásul rendre úgy érezzük, hogy ezek miatt “hasznos” játékidőtől vesszük el az energiánkat. Ez egy nagyon aprócska mínusz ugyan, szóval tragédia nincs.

Persze a játék egyik kulcseleme a harc, a lövölde. Többtucatnyi revolver, félautomata pisztoly, ismétlőpuska, puska és sörétes közül válogathatunk és a banda félig indián tagjának hála még egy íjat is szerzünk magunknak. Minden egyes fegyver a legapróbb részletig fejleszthető, melyek egy része a statisztikáit is módosítja, míg mások csak kozmetikai értékkel bírnak. Lehet huzagoltatni a csövet, jobb irányzékot venni, bárburkolatot venni a tusra, mintát vésetni a fegyverbe, vagy éppen felületkezeltetni. Sajnos a fegyver inventory nem az igazi, főleg,hogy nem dobálhatjuk el, vagy legalább helyezhetjük el Arthur ládájába amire nincs szükségünk, így a játék végére egy rakás fegyveren kell átpörgetnünk mire megtaláljuk a kedvencünket. Arról nem is beszélve, hogy sokszor a játék önkényesen cserélgeti őket, ami főként akkor zavaró, ha egy küldetés során az átvezető után már a lovunk nincs sehol, hogy a nyeregtáskából kiszedjük a nekünk tetszőt. Bosszantó.

A lövölde maga, a gunplay alapvetően a mára már klasszikusnak számító fedezékből kilövöldözős szisztémára épül. A fegyverek mindegyike egyedi viselkedéssel bír és komoly taktikázást igényel, hogy behatároljuk melyik melóhoz mi a legalkalmasabb. Sajnos maga a rendszer elég darabos, legalábbis PS4-en. Nem tudom más platformokon milyen, de nem gondolom, hogy a kontroller lenne a bűnös, mert más játéknál nem tapasztaltam ilyet. A helyzeten egyébként sokat segít a Dead Eye képesség, amit kicsit továbbfejlesztettek erre a részre. Ilyenkor az idő lelassul Arthur körül, hasonlóan a Max Payne bullet time-jához és szabadabban vehetjük fel a harcot ellenlábasainkkal. Eleinte Arthur csak fix pontokat céloz be a delikvensen, később azonban már teljesen szabadon célozhatunk.

Sajnos ugyanez a darabosság igaz Arthur irányítására is. Gyakran fennakadunk vagy átesünk tereptárgyakon, pörgünk-forgunk, szerencsétlenkedünk. Egész egyszerűen nem elég reszponzív az irányítás. Sajnos ez egy általános probléma a Rockstar játékaiban, ami szerintem a GTA III óta jelen van. Hát ez van, lehet már soha nem is fog változni. Cserébe azonban a lovaglás egész egyszerűen fenomenális és nyoma sincs hasonló gondoknak. Hihetetlen élmény négylábú társunk hátán átszelni a vadont és ahogy fejlődik hátasunk, ahogy nő Arthur és az állat közt a kapocs (amit lovaglással, csutakolással, etetéssel, szóval törődéssel érhetünk el), úgy egyre több kunsztra lesz képes a paci, egyre szívósabb és kitartóbb lesz, amiknek köszönhetően akár harcban is nagyobb hasznát vehetjük, vagy éppen csak gyorsabban tudunk nagyobb távot megtenni a hátán.

Van még egy dolog amiről érdemes említést tenni, mert sajnos új játékosoknak még a tutorial után sem lesz feltétlenül egyértelmű és a Rockstar úgy érzem kicsit túl is bonyolította. Ez pedig a karakter alapértékeinek rendszere. Három kerek sávunk van. Egy az életerőnek, egy az állóképességnek, egy pedig a Dead Eye képesség mércéje. Használat, tehát sebzés bekapása, futás, úszás és Dead Eye használat során előbb a kör külseje fogy el. Ez az alapérték. Ha ez teljesen kifogy, akkor pedig a középen lévő “mag” kezd el fogyni. Ha az is teljesen elfogy, akkor – a Dead Eye – kivételével ciki van. Értelemszerűen ha minden életerőnk elfogy beadjuk a kulcsot, ha a stamina fogy ki akkor Arthur pedig szinte semmit nem lesz képes megcsinálni míg vissza nem töltjük. Erre több mód is van.Egyrészről használhatunk gyógyszereket a megfelelő érték visszatöltésére, vagy élelmiszereket, melyek mindegyike más és másra használható. Szerintem feleslegesen van túlbonyolítva, de nem élhetetlen az egész.

Van egy valami amit azonban még a legkukacabb kukac sem tagadhat el a Red Dead Redemption 2-től. Az a megjelenítés és a hangulatteremtés. Ez a játék 4 évvel a megjelenése után is gyönyörű és ott van a legszebb játékok sorában. Nem elég, hogy minden roppan aprólékosan meg van rajzolva, még a minőség is fenomenális. Minden olyan részletes, hogy sok helyütt csak állni fogunk és tátani a szánkat. A tereptárgyak, a karaktermodellek, a tájak, a városok egyetlen szóval művészi az egész. Nem vagyok a grafika junkie, de az RDR2 nem csak parasztvakításból szép, hanem azért szép, hogy megfelelő hátteret adjon magának a játéknak. És akkor az már csak hab a tortán, hogy technológiailag sincsenek komoly problémák – fagyások framarate esések, durva bugok, stb. Végezetül pedig ott van a zseniális aláfestő zene is, ami tökéletes hangulatot csinál a látottakhoz.

Összegezve tehát a Red Dead Redemption 2 egy zseniális alkotás aminek örök helye lesz a videojátékok hírességek csarnokában. Egy játék amibe a készítők szívüket-lelküket bele adták és olyan aprólékosan alkották meg a világát, hogy néha az már túl soknak hat. Egy külön ligában versenyző, teljesen egyedi játék, ami bár nem hibátlan, de hangulata miatt fantasztikus élmény. Egy játék, ami a maga nemében zseniális de valószínűleg a többség csak egyszer fogja végigvinni a méretei és a hossza miatt. És mit ért el még nálam? Megszerettette velem a western műfajt, amiért soha nem rajongtam. Ha más nem, már ezért érdemes kipróbálni.