Az Esernyő Akadémia képregény sorozatnak indult, amely már önmagában is hatalmas népszerűségnek örvendett. Ezt csak tetézte, mikor a Netflix saját gyártású szériájaként is debütált milliók képernyőjén. Onnantól már nem csak az úgynevezett “kockák” ismerték a különleges gyerekek életét, hanem az egész világ a rajongójukká vált. Igaz, még csak 2 évad jelent meg, de úton van a folytatás, amit a Netflix egy rövid videóval jelzett. De amíg erre várunk, addig a főszerep maradjon meg Klausnak, hiszen az új képregény, a sorozat spin-offja, az ő történetét mutatja be – a világvége előtt 12 évvel járunk.

Gerard Way, Az Esernyő Akadémia egyik fő megalkotója, nem sokaknak ismeretlen. Bár igaz, legtöbben a My Chemical Romance révén ismerik, és kevesen tudják róla, hogy képzőművészetet végzett. Gyermekkorától készít képregényeket, többet között a Végzet Őrjárat (Doom Patrol) is a nevéhez köthető. Társszerzőként Gabriel Bá is jelentősen hozzátett az alkotáshoz. Eisner- és Harvey-díjas grafikusként hozzájárult, hogy mély, karakterközpontú történet rajzolódjon ki az olvasók előtt. Szintén a sztorihoz tett hozzá Shaun Simon. A rajzok túlnyomó többségét és a színvilágot pedig I.N.J. Culbardnak köszönhetjük.

Ismerd a múltat, hogy jobban megértsd a jövőt

Mint már fentebb említettem, ez a történet Klausról szól. A sorozatban többször elhangzik, hogy 30 évesek – vagy ha így nem is, kimatekozható, mert az biztos, hogy 2019-ben játszódik, és 1989-ben születtek. Ezzel szemben a mostani kötetben 18 éves énjével találkozhatunk. A szellemek már akkoriban is megkeserítették az életét: a képességét inkább tekinti átoknak, mint áldásnak; az apja pedig egyre szörnyűbb “kínzási” módszereket talál ki, amivel rá akarja kényszeríteni arra, hogy fejlessze az erejét. Ezek a még fiatalabb kori emlékek sokszor visszaköszönnek a kötet lapjain is, váltakozva a múlt és a jelen képkockái között, jobban átadva azt a hangulatot, amit Klaus érez.

Már ekkor aktív drogfogyasztó, emiatt pedig az apja elzavarja a házból, és még a zsebpénzét is megvonja. Természetesen, mint ahogy a sorozatban már többször láthattuk, nem egyszerű lerázni: ha kidobják az ajtón, utána összeszedik a szellőzőből. De még ez sem elég neki ahhoz, hogy leálljon a szerekkel, és összekapja magát. Így is megszerzi a kellő adagját, utána pedig tovább áll, hogy mentse az irháját. Egyenesen Hollywoodig menekül, ahol egy ambiciózus, szörnyű nőszemély veszi a szárnyai alá, hogy segítse a nőt a színészi karrierje során. Ezzel a lépésével pedig már nem csak egy, hanem számtalan ellenséget szerez magának, miközben csak saját személyére számíthat.

Már nem elég csak a szellem

A történet során megtudjuk, hogy akinek Klaus tartozik, nem is akárki: egy vámpír. Persze, a fülszöveg már lelövi a poént, mivel elárulja, hogy egy vámpír drogbárótól szerzi az anyagot. Aztán persze itt már sejthető, hogy nem egyetlen vérszívó él a világban, hanem egyenesen az arcunkba kapjuk mindet. Persze az összes melodrámájukkal együtt. De ha ez sem elég, még jön a pókszörny is – vagy nem tudom, minek nevezzem, de körülbelül úgy lehet elképzelni, mint egy mutáns pókot. Ezek után nem is értem, Klaus mit drámázik a szellemeken, ők a legártalmatlanabb természetfelettiek az egész történetben. És még a segítségükkel boldogulni is tud, míg a többi csak a vesztét akarja.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bármi értéke csökkent volna a képregénynek. A történet kidolgozott, minden érzést átad, ami Klaus lelkét nyomja. Erre a képek is rá segítenek, szükség esetén erősebben használják a sötét tónusokat. Persze, ha azt kívánja meg a cselekmény, akkor pedig a világos, élénk színek dominálnak. Konkrét kiegészítést nem ad a Netflix-sorozathoz, de egyén szintjén tovább mélyíti a karakter. Olvasás közben pedig szinte hallani, ahogy a szériában Klaust alakító Robert Seehan előadja magát. Hangulatkeltésnek pedig a végére hoztam egy rövid animációs videó a képregény kockáival.

A képregényt a Vad Virágok Könyvműhely ajándékaként olvastam.