Egy fantasztikus űropera kezdete
Semmi kétség afelől, hogy a Marvel kártyája sikeresnek bizonyult. Nagy kockázatot vállalt a stúdió, hogy egy viszonylag ismeretlen karaktereket bemutató filmet adott a szintén kevésbé ismert James Gunn kezébe. Mivel Hollywood manapság a franchise-építésben, nem pedig a színészkultuszban hisz, szinte mindegy is volt, hogy a főszerepet kinek adják. Chris Pratt eddig a hazánkban is ismert Városfejlesztési osztályban játszott. A Draxet alakító Dave Bautistának eddig csak kisebb szerepek jutottak, de ezúttal egy nagyköltségvetésű filmben is bizonyíthatott. A filmet hatalmas várakozás előzte meg. Csütörtök óta majdnem két hetes késéssel a magyar mozikban is látható. Ha beülsz a filmre, akkor garantáltan mosolyogva jössz ki a moziteremből. Személy szerint én a vége után még 4 óráig is a film hatása alatt voltam, szinte képtelen voltam visszatérni a való életbe. A szó szoros értelmében beszippantott egy másik galaxis.
A történet szerint 1988-ban meghal a fiatal Peter Quill édesanyja és egy idegenekből álló banda veszi szárnyai alá. Majd 20 évvel később Quill már Star-Lordként rója a galaxist. A cselekmény mozgatórugója egy értékes gömb, amit Peter ellop. Erre a gömbre azonban sokan vadásznak. Köztük a főhős „mentora” a pénzéhes Rockettal, a mosómedvével és „házinövényével” Groottal. Ez csak a kezdet, mert Gamora a zöld amazon is a vadászik rá. Egy nagyobb csetepaté miatt börtönbe kerülnek. Itt kovácsolódnak igazi csapattá az őrjöngő és picit buta Draxszel kiegészülve. A csata megnyeréséig, melynek a gömb védelmezése a célja, számos kalandon át vezet az út. A történetről szerintem elég ennyi.
A színészek hozzák a tőlük elvárhatót. A csapat vezérét alakító Chris Pratt a szerep kedvéért rendesen kigyúrta magát. Egy vicces, okos és karizmatikus karakter az övé. Zoe Saldana az Avatar kék Na’vija után most a zöld harcost, Gamorát alakítja, aki eleinte idegenkedik a csapatmunkától, de az idő folyamán megenyhül. De bérgyilkosként bárkinek odacsap, hogy ha kell. Bautista pankrátor múltjából kifolyólag könnyen hozza az izomkolosszus Drax szerepét. Bár nem az eszéről híres, mégis egy szerethető, gyermeki lélekkel rendelkező figura. A filmet leginkább fémjelző két karakter Rocket és Groot. Előbbinek Bradley Cooper, utóbbinak Vin Diesel kölcsönzi a hangját. Egytől egyig komoly háttérrel rendelkező tolvajokból és gyilkosokból válnak őrzőkké. Bár a filmben fontos szerepet tölt be a humor, ami nem válik erőltetetté, de bőven jut idő a drámai szálak kibontására is. Szinte mindegyik tag hányattatott előélettel rendelkezik. Sokan elvesztették valakijüket vagy gyilkológéppé alakították át a DNS-üket.
A zenét ezúttal két részre lehet bontani. Az egyik az Awesome Mix Vol. 1., ami egy kazetta a 60’-as és 70’-es évek zenéivel. Megtalálható rajta az előzetesek alatt is feltűnő Hooked on a Feelingtől, az I Want You Backen át, egészen a The Five Stairsteps Ooh childig minden nagyobb sláger. Az ilyen régebbi zenék nosztalgikusabbá teszik a filmet. Ami Marvel filmeknél meglehetősen ritka. A másik Tyler Bates scoreja, amiben epikusnál epikusabb tételek váltakoznak. Tévhitben élünk, hogy ha azt gondoljuk, hogy csak nagyszabású dalokat írt volna Bates, mivel itt is megjelennek az adott jelenetnek megfelelő lazább tételek is.
Sajnos a sok pozitívum ellenére vannak hiányosságok. A főgonoszok lehettek volna kidolgozottabbak is, komolyabb motivációkkal. Persze megértem, hogy nem lehet minden egyes karakter háttértörténetét bemutatni, valamint Rocket őrjöngéséből is lehetett volna több. De mindezeket ellensúlyozza a látvány. Gunn nyilatkozatában megemlítette, hogy ő a régi sci-fikben a színeket és a díszleteket kedvelte nagyon, amik a kortárs tudományos fantasztikus filmekben egyre inkább el-eltünedeznek. Charles Woodd látványtervezővel karöltve szemet gyönyörködtető galaxist alkottak.
Hogy miért fogunk évek múltán mégis emlékezni a filmre? Mert a Star Wars óta nem kaptunk olyan űroperát, ami ennyire jól működik, mint a Galaxis őrzői. Idővel eldől, hogy hasonló magasságokba emelkedik-e a film. Erre meg is van az esély. A Marvelnél elégedetten mosolyoghatnak, mert a filmhez fűzött elvárások megtérültek. Nagyot kockáztattak és győztesen kerültek ki ebből a viadalból. Érdemes megvárni a stáblista utáni jelenetet is, mert azok sem hagyják gondolkozás nélkül a fanatikusokat. Ezt a filmet mindenkinek látnia kell! Mindenki, mars be a moziba!