Egy kapcsolat ábécéje – (A to Z) premier előtti kritika
Ezt a címet le kéne védetnem, hogy mire hazánkba is eljut a sorozat, majd tudjak ujjal mutogatni, hogy én már kitaláltam egyet. Bevallom az őszi szitkom kínálatból csak egy maradt meg az emlékezetemben, ez pedig jelen írás tárgya, az A to Z. A sorozat pilotját az NBC hivatalosan is elérhetővé tette, mi pedig kaptunk az alkalmon és beszámolunk nektek róla. A tavasszal kiadott előzetes az Így jártam anyátokkalhoz hasonló romantikus komédiát ígért, melyre a főszereplő, Cristin Milioti személye is ráerősített. De nem ez az egyetlen, ami miatt Ted Mosbyék története juthat az eszünkbe.
A sorozatnak ugyanis van egy narrátora, aki ezúttal nem egy szereplő időskori énje, hanem egy harmadik (egyelőre) kívülálló, mindentudó személy (Katey Sagal – Egy rém rendes család, Kemény motorosok). Még a főcím előtt megtudunk minden lényeges dolgot a karakterekről: hogy Franklin tud kettesével számolni és be tudja kötni a cipőjét…akarom mondani, itt van nekünk Andrew, aki szereti a sportot és a Liam Neeson filmeket, de van egy romantikus oldala is és szingliként egy netrandis cégnél dolgozik. Zelda Andrew tökéletes ellentéte, ügyvédként a realitás talaján két lábbal áll földön. Anyja hibájából tanulva a pasizással óvatos, és ha úgy adódik egy jelmezes koktélpartyn karddal hárítja el a feléje közeledőket. A karakterépítés egyik bevett, ugyanakkor elég olcsó módszere ez. Ahelyett, hogy látnánk adott szereplőt ’x’ helyzetben cselekedni, rögtön megkapjuk az alapokat róluk narrálva. Szóval A és Z a mai napon találkozni fog és nyolc hónapig, három hétig öt napig és egy óráig bizony járni is fognak egymással. Most jöhet a főcím!
Akkor én is belevágok a közepébe. Általában nehezem tudom belőni a középszert, de azt hiszem ez tökéletes példa rá. Vannak benne pozitívumok, de a negatívakkal együtt visszabillen az a bizonyos mérleg nyelve. Narráció tekintetében következetlen, mert Andrew barátja, Stu nincs külön bemutatva, viszont Stephie, Zelda barátnője igen. De politikailag már-már feltűnően korrekt, hiszen Stephie afro-amerikai, az Andrew cégénél dolgozó Dinesh indiai, Lora pedig vietnami. Az ilyenek fel sem tűnnének, ha nem tudnám, hogy a jogvédőknek csak egyet kell füttyenteni és az írók rögtön kreálnak egy meleg/fekete karaktert (a Cougar Town esetében az előzőt). Ha már a mellékszereplőknél tartunk, Stephie és Zelda közt egyáltalán nem működik az összhang. Legjobb barátnők lennének elvileg, de mint két idegen. Stu és Andrew közt még csak-csak megvan a bromance. Ő egy tipikus sidekick karakter, aki csajozási tanácsokat ad, löki a popkulturális hasonlatokat, majd miután Andrew randira hívja a lányt chaten, benyögi, hogy akkor ő most elmegy a vécére kábelt fektetni… Még a két kolléga, Lora és Dinesh a legkedvelhetőbb közülük, ha túl tudjuk magunkat tenni a lány magas, szinte héliumos hangján. A fontosabbak között ott van még Andrew főnöke, akiről annyit tudunk meg, hogy egy arrogáns asszony, aki kicsit pöszén beszél.
polkorrektség kimaxolva
A végére hagytam a főszereplőket. Cristin Milioti hozza ugyanazt a kedvelhető karakterét, mint az Így jártam anyátokkalban. Ha ott szeretted, itt is fogod. Ő az, aki miatt érdemes nézni a sorozatot, melyet képes elvinni a hátán ezúttal főszereplőként. A Ben Feldman által életre keltett Andrew amolyan Ted Mosby light, annak minden kedvelhetősége és lazasága nélkül. Ő szimplán csak a lúzer srác, aki Tedhez hasonlóan a végzetben hisz és már-már betegesen nyomul a lányra rögtön az első randin („Ez egy olyan sztori, amit az emberek a gyerekeiknek mesélnek. –Szóval gyerekeink lesznek?” [Így jártam anyátokkal!]). Utalás még: bemutatják hogyan találkozhattak volna, de valamiért mindig elkerülték egymást. Sajnos a főszereplők között sincs meg az a bizonyos kémia. Ez leginkább Ben Feldman hibája, de csak részben. A fő ok a gyenge forgatókönyvben keresendő. Rögtön az első részben megy a csiki-csuki Andrew és Zelda közt. Itt ütközik ki a narrációs expozíció hátránya, mert meg van mindkét szereplő jelleme, de erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni (nem utalnak rá közben, emlékeznünk kell a rész elején elhangzottakra) és csak azt vesszük észre, hogy a szeret-nem szeret helyzetek egymás után váltják egymást, így az epizód végi katarzis is elveszti jelentőségét.
Szituációs komédia lévén már csak a humoráról kell néhány szót ejteni. Egykamerás szitkom, ami azt jelenti, hogy nem közönség előtt veszik fel egy zárt stúdióban, hanem több a külső helyszín és nincsenek alánevetések. Legalább akkor nevetek, vagy nem, amikor nekem tetszik. Pár meglepően jól felépített poén is helyet kapott, valamint egy neves mellékszereplő is feltűnt. Az első rész tehát lefektette az alapokat. A pilot ígérete szerint egy kapcsolati komédiát kapunk a továbbiakban, mely egyelőre semmi kiemelkedőt nem nyújt. De októberben még ott leszek a második résznél.