Mindenki emlékszik a gyerekkorából kellemes és kevésbé kellemes pillanatokra, melyek az iskolához, az osztálytársakhoz, illetve az ott dolgozó és tanító tanárokhoz kapcsolódnak. Egy olyan filmnek, ami ilyen hétköznapi témát választ, nincs könnyű dolga, mivel a néző automatikusan a saját élményeire gondolva alkot véleményt az adott alkotás cselekményéről, megvalósításáról és relevanciájáról. Ha pedig egy rövidfilmről van szó, a történéseknek tömörnek, a befejezésnek pedig igen erőteljesnek kell lennie. Viszont ha egy hétköznapi témájú rövidfilm – ami ráadásul magyar gyártmány – az Oscarért versenyez, akkor joggal feltételezhetjük, hogy az alkotók tudnak valamit… Legalábbis általában. Lássuk hát, milyen kottából és hogyan énekel Deák Kristóf és a Mindenki stábja.

A film a kilencvenes évek Magyarországában játszódik, ahol egy fiatal kislány, Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) új iskolába kerülve csatlakozik az intézmény énekkarához, akik épp egy rangos énekversenyre készülődnek. A kórus énektanára, Erika néni (Szamosi Zsófia) viszont a siker érdekében megalázó módon bánik a gyermekekkel. Szerencsére a lány hamar segítőtársra talál (Hais Dorottya), hogy felvegye a kesztyűt és megvédje a kórus tagjainak méltóságát.

A Mindenki elsősorban a szinte már gyermekien egyszerű és őszinte történettel operálva igyekszik megragadni a nézők figyelmét. Technikailag igazán kiemelkedő teljesítményt nem láthatunk, bár a film ilyen szempontból sem nevezhető igénytelennek, főleg a fényképezés terén. A Mindenki legnagyobb ütőkártyája viszont a szerethető, minden korosztályt megérintő tálalás. Deák Kristóf részben igaz történetre építve írta meg a forgatókönyvet még 2012-ben, két angol szerzőtársával együtt. Az eredetileg angol közegben játszódó történetet egy sikertelen pályázást követően írta a kilencvenes évek magyar valóságára, így a rövidfilm végül magyar projektként valósult meg 2015-ben. Nagy szerencsénkre! A Mindenki ugyanis talán pont a poroszos magyar iskolarendszerbe illik leginkább, legalábbis innen a Kárpát-medencéből nézve mindenképpen.  A két gyermekfőszereplő, Gáspárfalvi Dorka És Hais Dorottya, ha nem is zseniális, de abszolút szerethető és hiteles alakítást nyújt, akárcsak a tanárnőt játszó Szamosi Zsófia is. Mégis talán leginkább a 25 perces alkotás utolsó perce marad a legemlékezetesebb, ami gyermeki furfanggal tálalva erősíti azt a Kodályi mondást, miszerint „legyen a zene mindenkié!”.

És hogy megérdemelné-e az Oscart a Mindenki? Véleményem szerint abszolút, mivel igényes formában mutat be egy abszolút releváns problémát úgy, hogy közben minden korosztály számára élvezhető és az átlagnéző számára is befogadható marad. A tavalyi magyar Oscar-nyertessel, a Saul fiával ellentétben ez egy igazi közönségfilm. Természetesen a két alkotás témája és megvalósítási formája teljesen más, így valódi összevetésre nincs lehetőségünk. A Mindenki viszont azon Oscar-nyertes filmek táborát erősítené, amelyek nem csak egy szűkebb, művészfilmes beállítottságú közönségnek készültek, hanem a szélesebb tömegeknek is. Míg Nemes Jeles László nem tudta megszólítani a fiatalabb nézőket – bármily formabontó is az, amit létrehozott -, addig Deák Kristóf ifjaktól az idősekig bárkire képes hatni.

Ha egy módotok van rá, még az Oscar előtt pótoljátok Deák Kristóf rendezését, a gálán  pedig szurkoljatok ti is egy újabb magyar sikerért – a filmet az HBG GO-n bármikor meg tudjátok tekinteni.

Reméljük dalolászva örvendhetünk majd Deák Kristófnak!