A kanadai Bryan Lee O’Malley képregénysorozata kult olvasmánynak számít, nem örvend világhírnévnek, de népes és elkötelezett a rajongótábora. Edgar Wright filmadaptációja sajnos megbukott az amerikai mozikban, de azóta, a DVD kiadásnak hála, szintén kult státusznak örvend. Mi teszi olyan népszerűvé Scott Pilgrim kivételes átlagéletét a 2000-es években élő huszonéves korosztálynak? Talán az, hogy épp rólunk szól, méghozzá rémisztően pontosan, hiába a játékos stilizáció? Mi ugyan nem küzdünk meg nap mint nap gonosz exekkel vagy nindzsákkal, de ahogy Scott Pilgrim megverekszik velük, mi ugyanúgy vesszük föl a harcot hétköznapjaink különleges mindennapi problémáival.

Az abszurd humor

Scott Pilgrim átlag kanadai huszonéves, aki magányában egy gimissel kezd el járni. Zenekarban játszik, munkát keres, szerelmi élete pedig több, mint küzdelmes. Szó szerint küzedelmes. Le kell nyomnia az életébe betoppanó amerikai lány, Ramona gonosz exeit, hogy együtt lehessen az átlagéletébe ragyogást hozó lánnyal. O’Malley abszurd humorral fűszerezi történetét, mely abszurditás egyrészt szerves része a képregény vizuális és narratív stílusának, másrészt pedig a történet világának lételeme. A Scott Pilgrim nem a valós világban játszódik, hanem egy alternatív univerzumban, ahol videojátékszerű feliratok villannak fel a belépő szereplők mellett (Knives Chau, 17 éves), görkorcsolyával át lehet gurulni mások álmain és teljesen elfogadott, ha valakinek hirtelen verekedni támadna kedve, s azt sem kérdőjelezi meg senki, ha a rivális iskola tanulói elagyabugyálnak MINDENKIT a suliban és elrabolják az egyik lányt. Edgar Wright úgy jellemezte ezt a világot, mint egy musical világát, ahol azt sem kérdőjelezi meg senki, ha a szereplők véletlenszerűen dalra fakadnak.

Ez az abszurd humor, önreflexív stílus és különleges, valószerűtlen világ annak ellenére, hogy gesztusában szerfölött elidegenítő, mégis azt szolgálja, hogy mélyebben beszélhessen a valódi világról. Az önreflexivitás felhívja a figyelmet a képregény művi voltára, s ezt a stilizált, lecsupaszított és szimbolikus ábrázolásmód is alátámasztja, de a felszín alatt a Scott Pilgrim létező, mai problémákat feszeget: a párkapcsolatok bonyolultságát, arról beszél, hogy korábbi kapcsolatokból mindenki továbbvisz valamit a következőbe, arról, hogyan visel meg egyeseket a szakítás: például Kim még mindig szereti Scottot, ezért olyan keserű, de ez a szál sosem kerül a középpontba.

Audio-vizuális élmény?

A Scott Pilgrim képregények vizualitása sokat merít a videojátékokból. A karakterek adatlapja, a megjelenő feliratok mind erre vezethetőek vissza. Az intermedialitás és a videojáték-esztétika mind fontos kérdései a képregénynek, de ez főként a filmadaptációban érhető tetten, ahol a filmkép egyértelmű utalásokat tesz a számítógépes képalkotás egyes elemeire. A képregény is a videojáték alapgondolatait veszi alapul verekedős jeleneteinek ábrázolásakor, a két dimenziós, minimalista (erősen absztraháló) ábrázolás is a korai játékokéra emlékeztet (mint például a Super Mario).

Meg kell még említeni a képregény „zeneiségét” is. Bár konkrétan ugye nem hallani zenét egy képregény olvasása közben, de a Sex Bob-Omb dalai mind akkordmenetekkel és szöveggel együtt jelennek meg a paneleken, Bryan Lee O’Malley pedig egyes kötetek végén fölsorolja azokat a számokat, melyek inspirálták a képregény készítése közben – a diegetikus és non-diegetikus zene is adaptálódik a képregény médiumára. A zene és a stilizált vizualitás mind fontos elemei a Scott Pilgrim képregényeknek, ugyanis egy bizonyos korosztálynak szól, akik az indie zenén és videojátékokon nőttek föl, s nem csak hozzájuk szól, hanem róluk is. 

Scott Pilgrim – a kallódó, nemzedéki „hős”

Scott Pilgrim minden tekintetben egy generációt és azon belül is egyetlen réteget képvisel: stílusában, hozzáállásában és szerelmi életében is. A modernizmus tipikus, kallódó, passzív hőse, akivel csak történnek az események, konkfilktusai elől pedig leginkább a vécére menekül… persze azért meg is küzd néha céljaiért, de ha az akadályok ilyen erővel robbannak a képébe, akkor nehéz nem legyűrni őket – ellenkező esetben ők nyomnak le téged.

Scott nem találja a helyét, nem talál munkát, a zenekara béna, a kapcsolata unalmas. Egyetlen dolog hoz fényt az életébe, az agyán átgörkorizó amazonos futárlány, s ekkor jön rá, hogy talán tennie kéne valamit az örökös punnyadás ellen… de nem nagyon tesz, egészen az utolsó kötetig.

The End… Continue? 5… 4… 3… 2… 1

A Scott Pilgrim olyan általános témákat vet föl, mint a szerelem, az élet és a halál – ez utóbbi persze ironikus, ugyanis Scott meghal, de szerzett egy extra életet korábban, mégsem lehet azt mondani, hogy teljesen komolytalan. Humorával mélyebben képes beleásni magát ezekbe a kérdésekbe, mintha elemző attitűddel állna hozzá. Az első kötet ajánlószövegével szeretném zárni írásomat:

„Sírni fogsz. Nevetni fogsz. Scott Pilgrimen. Az életeden.”