Liam Neeson igen sok filmet tudhat magáénak és bár tehetséges színész és a megformált karakterei is hellyel-közzel passzolnak hozzá, az utóbbi filmjei közül akadnak olyanok, amelyek nem mondhatóak túlzottan „faltörő” alkotásoknak. Ha a neve feltűnik egy akciófilm főszerepeként, akkor sokaknak rögtön a családcentrikus, komoly harcászati múlttal rendelkező alak ugrik be egyből, aki családja védelmében bármire képes, csak hogy a fenyegetést elhárítsa, nem retten vissza a brutális erőszaktól sem. Az, hogy ez jó-e vagy sem, azt mindenki döntse el magában, azonban az idén megjelent Becsületes tolvaj című film is csak jobban belenyomja a színészt ebbe a skatulyába.

Tom (Liam Neeson) egy profi bankrabló, kilétét homály fedi, és esetével a rendőrség sem tud mit kezdeni. Egy nap azonban megismeri Anniet (Kate Walsh), aki a szerelmet hozza el számára. Innentől kezdve élete teljesen megváltozik, felhagy a rablással, minden idejét kedvesének szenteli. A közös élet ráébreszti, hogy nem futhat tovább az igazságszolgáltatás elől, hiszen egy napon az a családja végét jelentené, ezért önként feladja magát a rendőrségen, alkut ajánlva, az enyhébb büntetés reményében. Kész az összes rabolt pénzt visszaszolgáltatni, hogy tiszta lappal kezdhessen új életet. Azonban hazugság áldozata lesz és még nagyobb bajba keveri párját és saját magát is. Tomon a sor, hogy leleplezze az összeesküvést és a korrupciót. Innentől jaj annak, aki átveri őt.

A filmes szakmában a legtöbben elismerik azt, hogy Liam Neeson mesterien el tudja játszani a könyörtelen bosszúállót, és erre a 2008-as Elrabolva óta jöttek rá a filmkészítők. A színész szerintem még akkor nem is sejtette, hogy bemászott egy skatulyába, ahonnan kimászni igen nehéz lesz. A film sikere után jött is a folytatás 2012-ben, majd a harmadik rész is napvilágot látott 2 évre rá. Jöttek is a folyamatosan egy kaptafára épülő produkciók, mint a Non-Stop (2014), az Éjszakai hajsza (2015), valamint a Dermesztő hajsza (2019). A sok hajkurászás után Liam Neeson ismét felveszi az igazságosztó gúnyát és teszi, amit tenni kell. Igaz, sokkal erőtlenebbül, mint korábban.

Amit az előzetesben láthattunk, azt maradéktalanul megkapjuk, így csalódást voltaképp nem okozott, legalábbis nekem, mert azt kaptam, amit elvártam. Nem is ültem be nagy reményekkel, hiszen tudtam, hogy ezt a játékot már ezerszer lejátszották. Ahogy írtam a cikket, igen sokat töprengtem azon, hogy ugyan mit lehetne erről az alkotásról mesélni, de végülis rájöttem, hogy nem sok mindent. A Becsületes tolvaj egy rémegyszerű sztorival ellátott, akciófilmes klisékkel tarkított másfél órás hangulati hullámvasút, ahol inkább lent érzi az ember magát, mintsem a csúcson. Ez legfőképp annak köszönhető, hogy az előzetes megtekintése után az ember pontosan tudja, hogy mit fog látni. A film nem is vállal túl sokat, bemutatja a kis lineáris történetét, aztán kalap-kabát. Itt nem feszegetünk társadalmi dilemmákat, nem teszünk fel kérdéseket, hogy mi jó és mi rossz. Ne számítsunk se fordulatra, se hajmeresztő akcióra! A mű annyira alapvető filmes eszközöket használ, amelyeknél egy egyetemi hallgató vizsgafilmje is sokkal több mélységet és mondanivalót kínál. Ezeket a rendkívül leegyszerűsített és sokat nem vállaló filmes megoldásokat szerintem jól megmagyarázza az, hogy a film dirigálásáért az a Mark Williams felelt, aki pályafutása során ezelőtt egyetlen egyszer ült rendezői székbe, mégpedig 2016-ban, amikor a Fiam nélkül soha című filmet vezényelte le, amely szintén kapott meleget és hideget egyaránt.

A játékidő pontosan elég egy ilyen kaliberű filmhez. Ebbe a 95 percbe minden belefért, amit a film be akart mutatni, csupán annyi a zavaró és egy kicsit bosszantó az egészben, hogy ez alatt az idő alatt akarja nekem a film bemutatni azt, hogy mennyire egyszerűen fogja fel saját történetét. És már megint az egyszerűségnél tartunk… Egy egyszerű tolvaj egy egyszerűen kialakult szerelemnek hála egyszerűen azt gondolja, hogy ha feladja magát és visszaszolgáltat mindent, akkor kíméletesebb büntetésre számíthat. Persze, valamilyen szinten így is működhet az igazságszolgáltatás, azonban a sztori olyan lyukakat hagy maga után, melyeket nem lehet nem észrevenni és figyelmen kívül hagyja az apró részleteket. Például azok az FBI ügynökök, akik rámarnak a Tom által felajánlott lopott pénzre, hibát hibára halmoznak, olyan nyomokat hagynak maguk után, amelyek mentén elindulva a Szövetségi Nyomozóiroda munkatársai fél nap alatt kideríthették volna az igazságot. A filmben az FBI-nál mindenki teljesen vakon van, pedig ott lebeg a szemük előtt a bizonyíték. Ez csak egy példa volt arra, hogy mik mellett siklik el a mű, persze fennakadni rajta nem érdemes, hiszen akkor nem lehetne nevezni filmnek.

Liam Neeson bizony már közelít életének 70. évéhez, idén ünnepelte 68. születésnapját. Kora sajnos látszódik a színészi játékán is. Láthatjuk, hogy a dinamikus és pörgős akciójeleneteket már nem veszi fel olyan könnyen, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, és ahogy néztem, ezt saját maga is észrevette már, hiszen annyira nem is töri magát, hogy eladhatóvá varázsolja a karakterét. A színész rajongói persze ettől függetlenül is értékelni fogják a filmet, mert azért Liam Neeson az Liam Neeson. Viszont véleményem szerint az alkotóknak sokkal jobban meg kellene becsülniük a munkáját és olyan szerepeket osztani rá, amelyek méltóak az Ő nevéhez, mint ahogyan azt Scorsese is tette a Némaság (2016) című filmjében.

Mindent összevetve a Becsületes tolvaj egy olyan egyszerű film, mint egy kiadós pofon, noha nem vág arcba az, amit látunk, és nem is köp szembe, mert ha megnézi az ember az előzetest, akkor már pontosan tudja, hogy milyen filmet fog látni. Ebben nem is fog csalódni. Tény, hogy nem egy zászlóshajó az akciófilmek zsánerén belül, viszont tipikusan az „egyszer meg lehet nézni” kategóriába tartozik, Liam Neeson rajongói meg értékelni is fogják, habár a színész korosodásának jeleit mindenképp észre fogják venni. Reméljük, hogy a jövő olyan szerepeket fog számára hozni, amelyek méltóak hozzá.