Pennywise karaktere 2017 őszén valósággal berobbant a mozitermekbe. De meg tudja-e ismételni a sikert a már felnőtt szereplőgárdát felvonultató Az-Második fejezet?

27 év telt el az első film eseményei óta. A gyilkos bohócot elintézték, gyermekek felnőttek az élet pedig messzire sodorta őket egymástól és Derry városától. Ám a sátáni szörnyszülöttet nem sikerült végleg elpusztítani és újabb áldozatokat szedve indul pusztító útjára. A „Veszteseket” köti esküjük, miszerint, ha Pennywise visszatér ők is ott lesznek Derryben, hogy elbánjanak vele.

Andy Muschiettinek nem volt könnyű dolga, hiszen új szereplőgárdával, új szituációban kellett megteremtenie a Pennywise által keltette gonosz erők hangulatát. És ez jórészt sikerült is neki. A film castingja briliánsra sikeredett, a felnőtt színészek tökéletesen egybesimulnak gyermekkori valójukkal, nem csak külsejüket, de egyéniségüket is remekül hozzák. Ez elsősorban James McAvoyra és Jessica Chastainre igaz, de Bill Hader is igazi meglepetést nyújt, bár humora néha belerondít a film drámai atmoszférájába. Szerencsére a gyermek színészeket sem kell nélkülöznünk, a velük felvett visszaemlékezések hangulatos és sokszor szívhez szóló adalékul szolgálnak. Az alkotókon az is látszik, hogy nagy tisztelettel voltak Stephen King munkája iránt és az erre való utalások biztosan  mosolyt csalnak a rajongók arcára.

Ezek után viszont el is érkezünk a film gyengepontjaihoz. A Második fejezet ugyanis rendkívül ütemtelenül csapongva igyekszik játszani a különböző hangulatokkal, amit szinte lehetetlenség követni. Az egyik pillanatban rettegünk, de a következő másodpercben már röhögünk…és nem feltétlenül azokon a poénokon, amiket Hader karaktere elsüt, hanem hogy olykor mennyire otromba a számítógépes grafika. A CGI-al együtt pedig a film félelem faktora is hektikusan változik. A legtöbbször olcsó jump scare-re építő ijesztgetés hamar kiismerhetővé és unalmassá válik. Ha hőseink egy sötét lyukba kukkantanak, várható, hogy onnan valami bizony értük fog nyúlni. A másik kardinális probléma a film hosszában rejlik. A horrorfilm a vígjátékokhoz hasonlóan egy nagyon intenzív élményt nyújt a nézőnek, aminek hatását rendkívül nehéz hosszú időn keresztül fenntartani, és ez bizony az Aznak sem sikerül. Bár a film egyáltalán nem válik unalmassá, a hangulat gyakran leül, amin a horror faktor önismétlése sem segít igazán.

Billy Skarsgard játéka továbbra is hátborzongató, ugyanakkor annak ellenére hogy több időt tölt a vásznon, mégsem kap igazán lehetőséget arra, hogy karakterét jobban kibontsa. Az alkotók próbálják beépíteni Pennywise mitológiáját is a történetbe, viszont ennek beágyazottsága meglehetősen sekélyes. Ugyanakkor az alkotók gondosan ügyeltek arra, hogy valóban minden szálat elvarrjanak és végérvényesen lekerekítsék King regényét. A befejezés így valódi lezárásként funkcionál további találgatásokra már nem igazán ad lehetőséget, persze Pennywise háttértörténeteként illetve önálló filmként még bőven elképzelhető, hogy az alkotók tovább lovagolnak majd a bohóc hátán.

Összességében az Az-Második fejezet tartalmas kikapcsolódást nyújt, de ha valaki tiszta horror-élményre vágyik, az csalódni fog. Talán az alkotók sem tudják mindig, hogy karakterdrámát akarnak inkább, vagy cirkuszi vérengzést. Aki viszont tovább akar csemegézni, annak az 1990-es verziót is ajánlom megtekintésre, melynek bizonyos szekvenciái talán még az új verziónál is nagyobbat ütnek.