Hatalmas köszönettel tartozunk Facebook követőinknek, ugyanis tegnap elértük az 500 lájkot, ami elsőre nem tűnhet soknak, de nekünk mégis óriási megtiszteltetés, hogy a mai kor kék óriásán (mivel a régi koré ugye az IBM volt) ennyien kíváncsiak az írásainkra. Erre az alkalomra úgy döntöttünk, hogy a múltkori listához hasonlóan a 3 kedvenc filmünkről írunk egy összefoglalást nektek. Ne ijedjetek meg, nem fogunk átmenni folyamatosan listákat író blogba, csak egyszerűen annyi az egész, hogy ezzel szeretnénk megköszönni, hogy már ennyien követtek minket.  

Mikro:

3. Brick (Beépülve): véletlenül sem keverendő össze a Scorsese filmmel. Ez teljesen más műfajban utazik. Hogy milyenben? Fognak egy noir stílusú krimit és bedobják egy középiskolás tini film közegébe. A végeredmény egy zseniális stílusparódia, egy izgalmas gyilkossági sztori és késéles hangulat. Számomra minden idők legkeményebb filmélménye. A főszerepben Joseph Gordon-Levitt, akiről mondanom sem kell, jól alakít.

2. Tango & Cash: a nyolcvanas évek legmenőbb, legtökösebb akciófilmje. Nyilván lineáris története van, ami kivételesen nem hátrány, hanem előny, és van benne egy Sylvester Stallone – Kurt Russell páros, akik a menthetetlenül vagányan hozzák a „buddy cop” stílust. Büntetlenül nézhető újra akárhányszor.

1. Clerks (Shop Stop): a fillérekből leforgatott Kevin Smith film a „tengődünk” életérzés alfája és omegája. Vele csak a szintén ebbe az „univerzumba” tartozó Mallrats (Shop–Show) ér fel, igaz, az már kicsit populárisabb vígjáték akar lenni, akár a folytatások (Jay és Néma bob; Shop Stop 2), de azok valahol más érzést adnak már tökéletességük ellenére is.

 

Afthraste:

3. Bad Boys 2: polkorrektül nehéz leírni, mi adta a filmnek a hangulatát, legyen elég annyi, hogy Will Smith és Martin Lawrence ellentétes és egymást piszkáló karakterei nagyon jó párost hoztak a vásznon. A film tele van hülye, sokszor morbid poénokkal, amiket vagy értékel az ember vagy nem, és ez kb. el is viszi a filmet a hátán. Nehéz eldöneni, hogy mi volt előbb, a történet vagy a poénok, de összességében nagyon jól összeillik a kettő, és ha akarjuk, pár apró tanulság is megmaradhat bennünk a kufircoló patkányok ellenére is.

2. Zombieland: sok film próbálta poénosra venni a zombi-apokalipszist, de egynek se sikerült olyan jól, mint a Zombieland-nek. A szarkasztikus poénok, esetlen karakterek és enyhe társadalomkritikája mellett megmaradt a világvégés hangulat egy enyhe vattacukros érzéssel. A pár komolytalan hentelés mellé befúrják magukat olyan problémák, amik bár az apokalipszisre vannak levetítve, mindennapjainkban és érzékeljük őket és ha valamit elmond az az, hogy ellentéteink ellenére együtt mindent megoldunk majd, miközben kiosztunk pár zombi skalp díjat.

1. Kincs, ami nincs: ki ne ismerné Bud Spencert és Terrence Hillt? Életemben, ha több százszor nem, akkor egyszer sem láttam ezt a filmet. Kiskoromban rongyosra néztük bátyámmal, nagyon jó kis családi film, fel volt véve VHS-re is és volt, hogy minden este ezt néztem jó pár napig egyhuzamban. Az üdítő zenéi, bohókás története és képvilága mindig jó érzéssel tölt el és a végső mondanivalói a magukat túlértékelő emberek szerint akármennyire is gyerekesek és idealisztikusak, nagyon megmaradtak bennem. Elvégre aki barátot talál, kincset talál.

 

Kondorosi Attila

3. Ezüst nyíl (Ginga Nagareboshi Gin): listám 3. helyezettje határozta meg az egész gyermekkoromat és a rajzfilmekhez fűződő viszonyomat. A rajzfilmsorozat erősen cezúrázva, négy részes, egyenként 80 percnyi játékidővel rendelkező kazettán jelent meg, ám az 1983-as manga (japán képregény) és az 1986-os anime adaptációja ennél kegyetlenebb és drámaibb hatást volt képes kelteni. A történet Ezüst nyíl (Gin – japánul ezüstöt jelent), a kis akita inu kutyakölyök születésével kezdődik, aki a híres medvevadász vérvonalat hivatott továbbvinni. Ezüst nyíl otthonát, a hegyvidéki japán síparadicsom életét keseríti meg Álmatlan (Akakabuto – japánul Vörös sisak) medve, kinek jobb szemét egy portya során az agg Fábián vadász (japán neve: Takeda Gohei) kilőtte, így képtelen téli álmot aludni, ezért egyre agresszívebb és agresszívebb támadást hajt végre az emberek ellen. Ezüst nyílon a sor, hogy felnővén a feladathoz bosszút álljon Álmatlanon és visszahozza a békét a falujába. Az Ő fejlődését kísérhetjük nyomon, és megtanulhatjuk az animéből, milyen is az igazi vezető jelleme. 

2. Halálsoron (The Green Mile): a Halálsoron története Stephen King írói munkáját dicséri, a könyv 1996-ban jelent meg, és rá három évvel elkészült a filmadaptáció Frank Darabont rendező által. Paul Edgecomb (Tom Hanks) rendőrfőnök egy amerikai büntetés végrehajtási intézetben dolgozik, mondhatni a legfájdalmasabb területen. Ő vezeti a kivégzőrészleget, amelynek zöld padlójú folyosója végén várja az elítélteket a villamosszék. Egy napon bevisznek egy halálraítéltet, John Coffey-t (Michael Clarke Duncan †), akinek méretei korántsem elenyészőek, ám visszafogottsága még a börtönőröket is meglepi. Johnt két kislány meggyilkolásával vádolják, de ez vajon valóban fedi a valóságot? A kivégző részleg élete innentől kezdve fenekestől felfordul. A film kellően megrázó és drámai, remek tanulsággal és végkifejlettel. A dráma mellett részesei lehetünk a gonoszság, a kapzsiság, az őrület és a ritkán előforduló finom humor jelenlétének is. 

1. A Keresztapa / The Godfather: nos, A Keresztapa trilógia sokak számára ismerős lehet, ám mégis sok embertől hallom, hogy még nem látta a filmeket. Azt kell, hogy mondjam, ez elég baj. Ugyanis ez a trilógia az amerikai filmgyártás ikonikus példája. Az eredeti történet Mario Puzo Amerikában élő olasz író tollából származik 1969-ből, kinek könyve a mai napig vezet pár toplistát. Francis Ford Coppola rendező meglátta a potenciális lehetőséget a műben, így az íróval karöltve megírták a könyv filmadaptációjának forgatókönyvét. A film siker lett és 1973-ban az Oscar-gálán három díjat is zsebre vághatott, ezek voltak a A legjobb férfi főszereplő (Marlon Brando), a legjobb film, és a legjobb forgatókönyvért járó szobrocskák. A történet az Amerikában élő Corleone családot mutatja be, kiknek ténykedései korántsem törvényesek. A Corleone család az öt new york-i família egyik tagja, kezében tarja a szerencsejátékot és az alkoholipart. Egy napon beállít Sollozzo, a közvetítő, hogy ajánlatot tegyen a Corleone családnak kábítószer térítése ügyében, ám a bölcs Don Vito Corleone visszautasítja, mondván, a kábítószer nem az ő világa. Ám, ami ezután következik be, arra senki sem számított… Az alap történetet csak az első két mű viszi végig. Megfigyelhetjük egy színtisztán hagyományokon alapuló família mindennapjait, a család fontosságának jelentőségét, a tisztelet kivívásának módszereit, valamint az üzleti élet kegyetlen mivoltát. Az írott történetben még egyéb momentumokat is találunk, amelyek a filmből kimaradtak, sőt rengeteg dologra fényt derít és apró érdekességeket fedezhetünk fel a háttér információk meglétével. Említést tehetünk Nino Rota zseniális, szicíliai hangulatú zenéjéről és a megfelelő átélést és hatást keltő szereplőválogatásról, ahol a cél az volt, hogy minden karakterhez a lehető legpasszosabb színészt válasszák ki. Nem véletlenül szerepel annyi olasz származású tehetség az alkotásban. Ne feledjétek: Ez nem személyes ügy… ez csupán üzlet.

 

Geekzo

3. A bíró: szeretem az ütős drámákat és ez az egyik legjobb film, amit az elmúlt időben (1 évben) láttam. A családjától eltávolodott sztárügyvéd (Robert Downey Jr.) visszatér szülővárosába, hogy megvédje gyilkossággal vádolt édesapját (Robert Duvall), aki nem mellesleg főállású bíró. Fantasztikus színészi alakításokat láthatunk egy remekül kidolgozott családi szállal karöltve, instant toplistás kategória.

2. A gépész: wow, egy pszicho-thriller a listán! Mielőtt Christian Bale Batmanné gyúrta volna magát, előtte eljátszotta a szó szerint csontsovány, álmatlanságban szenvedő Trevort, akivel fokozatosan egyre furcsább dolgok történnek: rejtélyes üzenetek a lakásában; új munkatárs, akit rajta kívül senki sem ismer; stb. Baromira nyomasztó film és nem érzi jól magát az ember a megtekintése után, ennek ellenére csak ajánlani tudom.

1. A Gyűrűk Ura: nem tudnék kiemelni még egy olyan filmet (vagy hármat), ami ekkora hatással lett volna rám gyerekkoromban, és azóta is töretlen rajongással tekintek rá. A történetet már mindenki ismeri, sokan talán a könyveket is rongyosra olvasták (velem együtt). Jackson tökéletesen vitte vászonra Tolkien varázslatos világát, ami folyamatosan elvarázsol és álmomból felébresztve is képes lennék újra megnézni a csaknem 13 órás rendezői változatot. Egy Gyűrű mind fölött!

 

Letya:

3. Terminátor 2 – Az ítélet napja: nem vagyok oda az akciófilmekért, de a Terminátor 2. része lenyűgözött és a mai napig fogva tart. Hihetetlen, hogy 1991-ben készült, hiszen a számítógépes effektek a mai napig megállják a helyüket és a történetvezetése is kimagasló. Szerintem a Terminátor sorozatból máig ez a legjobb rész, és ezzel a véleményemmel valószínű nem vagyok egyedül.

2. Amerikai szépség: azt hiszem, ezt a filmet nem kell bemutatni senkinek. Kevin Spacey alakítása kiemelkedő, és talán ez az egyik legjobb filmje. A társadalmi elvárásokkal, konformizmussal szembemenő magatartása rávilágít arra, hogy mennyire nem magunkat adjuk az életben, hanem igyekszünk megfelelni másoknak. A kirakatcsaládok, a kirakatélet, melyet élünk mind hazugság és ha nem figyelünk oda, mi magunk is elhisszük saját hazugságainkat. Talán egyszer eljön az az időszak amikor saját életünket élhetjük és nem a mások által kijelölt ösvényen haladunk.

1. 2001: Űrodüsszeia: Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke máig felülmulhatatlan alkotása, amely 1968-ban került bemutatásra, egy évvel a Holdra szállás előtt. A film négy évig készült, Clarke 2001. Űrodisszeia könyvével együtt, amelyet mindketten folyamatosan alakítgattak, változtattak. A monolit és HAL azóta legenda mind könyves, mind filmes körökben. És ki ne emlékezne a híres vágásra, amikor a történet az őskorból az űrkorszakba vált?! Egy izgalmas történet az emberiségről, idegenekről, technikáról és a végtelen űrről!

 

Mendax Durden

3. Kontroll: furcsa, hogy nem is az első kettő, hanem a harmadik helyezetten agyaltam a legtöbbet. Simán idesorolnám a Whiplasht, az 1979-es Halloweent, a Macbeth-et, de igazából a Kontroll volt az, ami sokkolt. Hatalmas hiányosságom volt a film, amit csak múlt évben pótoltam, de nagyon megérte, mert én ilyen szinten fantasztikus magyar filmet még nem láttam. A történet pedig simán alapulhatna megtörtént események alapján is. Együtt lihegtem Csányi Sándorral a sínfutás alatt és rengeteget nevettem a poénos helyzeteken. A zene hihetetlen mód fantasztikus. A megnézése után órákig teljesen extázisban voltam, mert film ennyire még nem nyűgözött le.

2. Harcosok klubja: múlt év elején jöttem rá, hogy nekem valamiért ez a film az egyik kedvencem. Akkor nem tudtam, hogy miért, azonban az eltelt idő felnyitotta a szememet. Az ok végtelenül egyszerű, ebben a filmben megmutatják, hogy milyen a férfi, ha nem függ senkitől. Egy ketyegő tesztoszteronbomba, aki bármelyik percben felrobbanhat és elpusztíthat mindent maga körül. A sokak által ismert csavar felismerésekor pedig hangosan felkiáltottam, ugyanis nem kicsit lepődtem meg. Örök kedvencem lett a Pixies Where is my mind-ja, valamint a Dust Brothers albumába is elég gyakran belehallgatok. És bár tudom, hogy a filmben látható anarchia nem helyes, mégis jó lenne egyszer valakivel megmérkőzni a Klubban. De ígérjétek meg, hogy erről nem beszéltek senkinek! (Továbbá aki megnézi az írói álnevem, felfedezheti egy ismerős szereplő vezetéknevét.)

1. Eredet: az örök kedvencem, amit eddig még egyetlen filmnek sem sikerült letaszítania a trónról. Hogy miért ez a kedvencem? Amikor először láttam, lett Nolan a kedvenc filmrendezőm és Zimmer a kedvenc filmzene szerzőm. Továbbá ekkor kedveltem meg Marion Cotillardot, és film végén hallható Time-ot tartom a valaha írt legcsodálatosabb zenének. A színészek fantasztikusak, a történet komplex, ám nem megoldhatatlan. Az egész világa és minden aprócska része már-már szinte hozzám nőtt. Imádom! Olyan csoda, amit 3 évente újrázok, ugyanis véleményem szerint az idő még jobbá teszi a filmet.

 

mikó-b györgy:

3. Még zöldebb a szomszéd nője: Mindenki ismer olyan színész párosokat akik több filmben is játszottak már együtt, s a rajongók egy idő után el sem tudták képzelni őket egymás nélkül. Ennek a jelenségnek voltak koronázatlan királyai, verhetetlen párosa Jack Lemmon és Walter Matthau. A két színész 10 vígjátékban szerepelt egymás oldalán, de mind közül kiemelkedik az általam dobogóra állított komédia. Az egymást heccelő öregurak alakja igazi klasszikus, még az első részen (A szomszéd nője mindig zöldebb) is sikerült túltenni. Hibátlan vígjáték, telis-tele olyan poénokkal, amiket még évek múlva is emleget az ember. De a kiegészítő karakterek, mint a konfliktust okozó Sophia Loren, vagy a (aki, mint Rocky Balboa edzője hallhatatlanná vált minden korosztály számára) megunhatatlan dédpapa Burgess Meredith is kiválóan játszanak, s mind sajátos, egyedi poénokat csempésznek a filmbe. Igényes és hibátlan humorú alkotás, garantált 90 perc nevetés (szinte) minden korosztály számára. Színvonalat egyre inkább megismételhetetlennek érzem a mai vígjátékokat látva…!

2. Gyűrűk Ura – A király visszatér: Kevés könyv adaptáció lesz sikeres filmként, elenyésző az, ami az olvasók véleménye alapján üti az eredeti írott forma nívóját. Peter Jackson Gyűrűk Ura trilógiájának ezt mégis sikerült elérni, s Tolkien művével együtt legendává válnia. Az én személyes kedvencem a harmadik, azaz a befejező rész. Itt tornyosult a legtöbb érzelem, a legnagyobb monológok, legnagyobb csaták mind-mind együtt, egy filmben. Akinek Théoden király lelkesítő beszédére (Előre! Ne féljétek a sötétséget! Előre, előre Théoden lovasai! Törjenek a dárdák! Hasadjanak a pajzsok! A kard napja, a vér napja jő, mire felkel a nap!) nem emelkedett meg a pulzusa és nem érezte magát rohani lovasnak, az többet ne nézzen filmet! 11 Oscar-díjat zsebelt be 2004-ben, ami után aligha kell olyan közhelyeket ellőnöm, mint a filmet gyönyörű képek, nagyszerű színészi játék stb., stb. jellemezte!

1. A rettenthetetlen: Bárcsak egyszer Mel Gibson kezébe kerülne egy magyar történelem könyv…Lehet őt szeretni vagy gyűlölni, de azt, hogy zseni, senki sem vitathatja. Erre egyik, hanem a legjobb példa a 13. századi skót szabadságharcot bemutató filmje, amivel első komoly sikerét aratta, mint rendező. 5 Oscar díjjal jutalmazták, köztük a legjobb rendezőnek, és a legjobb filmnek járó szobrot is Mel Gibson vehette át. A skót hős William Wallace epikus története az angolok s királyuk, I. Eduárd elleni függetlenségi harcról szól (Nyakigláb Eduárd alakja a magyar irodalomból is ismerős lehet, ugyanis ő „vágtat fakó lován” a Walesi bárdokban). A történelmi filmek szerelmeseinek ez egy kihagyhatatlan és hibátlan alkotás.

 

 

Filmnomád

Rengeteg kedvenc filmet tudnék kiemelni, melyek mind-mind adtak számomra valamit, amiből meríteni tudok és amitől többnek érzem magam. Viszont, ha ki kellene emelnem három filmet, amik a legnagyobb hatással voltak arra, ahogy most viszonyulok a világhoz és a mozgóképes művészethez, akkor azok a következők lennének:

3. Jurassic Park: gyermekkorom egyik döntő élménye, mely egy életre meghatározta a filmkészítés iránti rajongásomat. Valamiféle varázslattal ért fel számomra, mikor a vásznon megelevenedett a hatalmas Brachiosaurus vagy a vérszomjas Tyrannosaurus Rex. Talán nem véletlen, hogy Spielberg volt az első rendező, akinek a nevét megtanultam. A Jurassic Park számomra a mai napig időtálló zseniális alkotás, vérbeli mozis kaland. Bámulatos rendezés, szemkápráztató és borzongató látvány és persze John Williams mesteri muzsikája. Egy film, amin látszik, hogy valóban szívvel lélekkel készült (a Jurassic World-del ellentétben).

2. Gladiátor: a film, amely nélkül most valószínűleg nem lennék történészhallgató. Vicces belegondolni, hiszen a Gladiátor nem éppen a történelmi hitelesség mintapéldája. Mégis, Ridley Scott grandiózus víziója volt az, amelyik bevonzott engem ebbe a világba és mai napig bármikor megtudom nézni valamelyik jelenetét. Mikor 10 évesen először láttam, félelemmel vegyes ámulattal néztem a csatát a germán erdőben, mely véleményem szerint a filmtörténet legjobban kivitelezett csatája. Ridley nagymester, ebben a rendezésében bizonyítja legjobban, hogy mekkora varázslója is a nagy ívű történetmesélésnek és a kolosszális látványteremtésnek. A színészek mindegyike frenetikus alakítást nyújt (főleg Joaquin Phoenix), ami tovább mélyíti a történet emberi oldalát.
Sir Ridley Scott, ezúttal is köszönöm a sok szívást a történelemvizsgákkal!

1. Forrest Gump: a film, amellyel mai napig talán a legjobban tudok azonosulni. Forrest Gump naiv tündérmeséjében mesterien keveredik a szívfájdító dráma, a kellemes és szívből jövő humor és a világunkat meghatározó történelmi események hangulata. Forrest gyermeki szeretete és őszintesége minden ember számára példa lehet. Tom Hanks Oscar-díjas alakítására pedig nincsenek szavak.
Mai napig szívesen idézem valamely szállóigévé lett mondatát, a kedvencem mégis ez: „Én nem vagyok egy okos ember, de azt tudom mi a szerelem.”

 

krisfk

3. Erőszakik (In Bruges): amikor egy film ötvözi a nosztalgikus hangulatot a humorral és a mély, emberi drámával. Az Erőszakik (sajnálatosan rossz magyar címével) egyszerre teremt egyedi világot szép, szomorkás képeivel és mélabús zongoramuzsikájával, hoz létre idézhető, gyorsan pergő és halálosan vicces szövegeket, miközben a kacagtató helyzetek mögött olyan létértelmező kérdésekkel és válaszlehetőségekkel játszik, melyek a nagy drámai költeményekkel vetekednek.

2. A Sötét Lovag (The Dark Knight): nagy Batman rajongó vagyok. Tudom, hogy Nolan Batman trilógiája nem a legtökéletesebb adaptáció (az az animációs sorozat és az Arkham játékok), de tény, hogy A Sötét Lovag a legjobb élőszereplős Batman film és az én egyik nagy kedvencem. Hans Zimmer zenéje fenomenális, Heath Ledger egyenesen átlényegül Jokerré, az ő jelenetei viszik hátán a filmet. Nolan letisztult képi világa és a realisztikus megközelítés mind hozzátették ahhoz, hogy A Sötét Lovag a legjobb Batman filmmé váljon.

1. Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the World): a Scott Pilgrim korunk (és generációnk) legalulértékeltebb filmje. Nem elég, hogy egyedi vizualitásával, videojáték esztétikájával és játékos stilizációjával filmtörténetileg is érdekes, de a fiatalok világáról szól, méghozzá megdöbbentően hitelesen. A kapcsolatok bonyolultságáról és a fiatal felnőttek tengődéséről szól, olyan világot mutatva be nem evilági képekkel, ami minden rezdülésében hétköznapi… Ugyanakkor meg egészen univerzális.

 

J103Baronski

3. Watchmen: Zack Snyder munkásságáról bőven lehetne vitatkozni, de azért szerintem elfogultnak sem kéne lenni egyik irányba sem. Az Álomháborút úgy utálom, mint a bűnt, ellenben a Watchment az egyik legjobb képregényfilmnek tartom a Sötét lovag trilógia után. Jó kérdés persze, hogy akkor miért ez került ide és nem az? Erre az egyszerű válasz az, hogy még 2009-ben ez a film volt az, ami alapján úgy döntöttem, hogy könyvet fogok írni. Hogy miért, azt nehéz megmondani. Alapvetően a történet rövid, még ha a film nagyon is hosszú. A film zömét flashbackek teszik, melyek szakaszokban fel vannak osztva, s bemutatják a főbb karaktereket. Noha Nolan Batman trilógája is lehetne a harmadik helyen, képzeljétek el ezt úgy, mintha csak hangyányi előnnyel lenne itt a meghatározó jellege miatt.

2. Harcosok Klubja: 13 éves koromban láthattam talán először és már akkor is nagyon tetszett. Finchertől egyértelműen a kedvencem, egy olyan film, ami tökéletes tükör a mai társadalomnak, s meg is előzte saját korát. Egyike azon filmeket, melyeket úgy él át az ember, mint egy élmény, nem pedig, mint egy átlagos film, már ha érteni mire gondolok. Ez a film szintén rengeteg mindenre inspirált, emiatt pedig nem tudom nem megadni neki a második helyet.

1. Interstellar: Nolan sci-fijét nem vártam. Az előzetesek semmi érzelmet nem váltottak ki belőlem, de azért mégis beültem két barátommal, mégiscsak Nolan. Mennyire megérte! Életem moziélményét adta a film. Sőt, mindhármunknak. Egy olyan csillagközi utazás volt ez, melynek minden egyes percét élveztem, Doctor Who-n nevelt agyamnak pedig a vége sem volt túl problémás (de tényleg, ott százszor nagyobb mindfuckokat játszanak meg). Elejétől végéig ott éreztem magam az események közepette, és ugyanígy együtt tudtam érezni Cooper karakterével. Kicsit úgy éreztem, mintha ezt a filmet rám szabta volna, emiatt pedig fel sem merült bennem, hogy mást tegyek az első helyre.

 

Asuka02

3. Star Wars: ezen nőttem fel… Azt hiszem, a dvd megjelenése előtt 3 kazettát néztünk rongyosra öcsémmel, a vasárnapok legalábbis mindig az SW maraton gyűrűjében teltek. A látvány, a zene, az univerzum, a karakterek mind-mind a popkultúra része, és a mai napig hihetetlen, hogy jött egy Lucas nevű hapsi a 70-es években, maga köré gyűjtötte a szakembereket, gyakorlatilag az egész filmet díszletestől, makettestől kezdve megépítette, és számítógépes technikaorgia nélkül leforgatta a világ egyik legjobb filmjét. A folytatások sajnos már külön lapra tartoznak…

2. Zöld hentesek: mindenki életében van legalább egy olyan vígjáték, amit rongyosra nézett, kívülről fújja a poénjait, mégis bármikor képes újranézni. Számomra Jensen mozija tipikusan egy ilyen film, pedig nem is a tipikus értelemben vett vígjáték, inkább tragikomédia, mégis Jensen látásmódja, a jellem-és helyzetkomikumok kihasználtsága teszi tökéletessé.

1. Neon Genesis Evangelion: pár nap instant depresszió, de megéri, mert a katartikus élmény gyakorlatilag végig kitart és nem ereszti az embert. Nem vagyok egy anime fan, de talán az NGE hatására ástam magam mélyebben bele a kultúrába, és olyan mai napig meghatározó kedvencekre bukkantam, mint pl. az Akira. Anno Hideaki egy hosszú depressziós időszaka alatt írta meg a sztorit, és ez teljesen mértékben érződik a történeten. Megrázó, közben izgalmas, a szereplők lelki viszontagságival teljes mértékben azonosulni tudunk és bibliai vonatkozások merész újraértelmezései a transzcendens világba vetett hitünket is megkérdőjelezi. Abszolút kötelező darab mindenki számára.

 

lutorkatalin

3. Az élet nyomában (Waking Life): ha filmet nézek, rendszerint nem a mainstreamből választok unaloműzőt, inkább megpróbálok a lélekszaggató, „hetekre taccsra vágó” és „nulla huszonnégyben azon töprengek, hogy mi van” filmekre lecsapni. Nos, így kerül most a listám harmadik helyére Az élet nyomában című film. A tavalyelőtt megjelent Sráckor rendezője, Richard Linklater két hasonló stílusú alkotással is rendelkezik a filmiparban; az egyik a jelenleg is tárgyalt, a másik pedig a Scanner Darkly címet viseli. A két film érdekessége, hogy animációs formába lettek öntve. S nem mellesleg Az élet nyomában olyan témákat dolgoz fel, mint például a reinkarnáció vagy az álmok, s a film egészét belengi a létkérdések megmászhatatlan csúcsa, hogy hol ér véget az álom és hol kezdődik a valóság.

2. Hétköznapi pár (Perfect Sense): David Mackenzie filmje megint csak nem egy laza péntek esti filmnézős, pop cornt két pofára falós mozi. Szerelmesnek szerelmes, s ha minden megrendítő cselekményréteget lerángatunk, a törzsön ott villódzik nagybetűkkel a jelen esetben új, viszonzott szerelem. Ám, a hollywoodi klisét tegyük az egyik markunkba és zárjuk jól el, a másikba pedig mehet az egész világ, ugyanis ez a film a teljes emberiség megbetegedésén viszi keresztül a szerelmet, gondolom én, át a túlsó partra. A lét még nem is, de az érzékszervek lemerültek, s kicsit talán olyan ez, mint a bolond király történetében, csak épp itt az egész világ ivott az őrület vízéből. Meg kell tanulni mindennel együtt élni. S érezni a fű illatát egy hegedűszó harmóniájában.

1. Mr. Nobody: Tudom, ide most könnyedén tehettem volna egy elejétől a végéig kívülről mormolt Adam Sandler filmet, de anyukám azt mondta, hogy a helyes út a nehezebb út. Alapból nagyon kedvelem a nagyon modern jövőt jósoló filmeket – mellyel lehet, hogy nem is tévednek olyan nagyot. Csodálatos képi világgal bír a film persze nem egy Wes Anderson, de, mint fotózás iránt érdeklődő fiatal, hatalmas boci szemekkel nézem mindig a bokehba homályosuló tájat, fantasztikus perspektívákat, no és a szálanként felegyenesedő szőr makróját már nem is említem. Az ilyen filmek után mindig félek, hogy csak álmodom ezt az egészet. Akkor is szép.