A gondolat, miszerint egyszer vége lehet majd a világnak, számos alkotó képzeletét megmozgatta már és több olyan alkotás is készült, amely ennek egy-egy lehetséges verzióját ábrázolta hol egy földön kívüli fenyegetés (például egy meteorit által vagy egy globális kiterjedésű járvány) kapcsán, vagy valamilyen, a klímaváltozás miatt esetlegesen bekövetkező természeti katasztrófa lévén. Viszont egyes alkotók nem elégedtek meg csak annyival, hogy egyszerűen vége lett a világnak, hanem az a gondolat is elkezdte őket foglalkoztatni, hogy az emberiség, vagy legalábbis annak egy megmaradt része miként reagálna, illetve élne tovább egy ilyen horderejű esemény bekövetkezése után. A téma végül saját külön műfaji besorolást is kapott posztapokaliptikus megnevezéssel, ami a sci-fi egyik oldalágának számít.

Ebben a műfajban alkot többek között Dmitry Glukhovsky orosz származású szerző is. Márpedig az orosz szerzőkre meg úgy általában véve a teljes orosz irodalomra jellemző egy elég realisztikus ábrázolásmód, amelyet körbeleng egyfajta melankolikus és sötét hangulatvilág. Ez a vonás pedig a Glukhovsky főművének tekinthető Metró széria esetében is megfigyelhető. Habár a Metró köteteknek nem mindegyikét Glukhovsky jegyzi, emellett készült belőle képregényes és videojátékos adaptáció is. Viszont a „számozott” részeket, nevezetesen a Metró 2033-at, Metró 2034-et és a Metró 2035-öt Glukhovsky írta. 2019-ben pedig a Metro-Exodus nevezetű játék megjelenése kapcsán a három számozott részt összekapcsolták és kiadták egy nagy kötet keretében Metró-trilógia néven.

Mitöbb, a két alkotásnak még ugyanolyan a borítója is, csak a megfelelő alcímmel ellátva. Illetve a könyv borítóján még található egy rövid reklámszöveg is, ami a videojátékot hirdeti. A borítón amúgy egy alagút kijáratában álló gázálarcos, fegyveres alak tekint körbe egy hóborította romos városon. Az alagút vélhetően metro akar lenni, a fegyveres alak pedig valószínűleg a főszereplő. Bár a kép inkább a videojáték, az Exodus hangulatvilágát hivatott tükrözni, azért a könyv olvasója számára is előrevetíti, hogy mire számíthat.

A Metro története röviden abból áll, hogy egy háború következtében minden nagyhatalom kilőtte egymásra az összes atomfegyverét, ezáltal kölcsönösen elpusztítva egymást és egyúttal a világ egy jelentős részét is. Azonban még a háború kezdetén az orosz hatóságok az atombunkernek is használható moszkvai metrórendszerbe menekítették azokat, akiket csak tudtak. A regény állítása szerint nagyjából tizenpárezer embert, ami figyelembe véve, hogy Moszkva lakossága olyan 12 millió fő körül van, azért elég elborzasztó. Bár a metróban lévő emberek túlélték a katasztrófát, a sugárszennyezés miatt a felszín szinte teljesen lakhatatlanná vált, így kénytelen voltak lent maradni a metróban és ott berendezni az életüket. A könyv 2033-ban veszi fel a fonalat, amikor is a túlélők már lent vannak nagyjából 20 éve, a társadalom pedig a különböző metróállomások mentén szerveződtek újjá, amelyek így egyfajta törpeállamokként funkcionálnak saját önálló gazdasággal, ideológiákkal és politikai berendezkedéssel.

Sőt, bizonyos állomások még szövetségbe is léptek egymással, ezáltal jóval nagyobb erőt képviselve, mint a társaik. Vagyis egy adott személy sorsának alakulását nagyban meghatározza, hogy éppen melyik állomáshoz is tartozik. Főhősünk, Artyom az egyik ilyen kisebb és félreeső, de alapvetően jobb helyzetben lévő állomáson él. Az állomás életét felbolygatja egy újonnan megjelenő fenyegetés, egy a felszínről érkező mutáns horda. A helyzet végül odáig fajul, hogy már az egész metrót veszélyezteti, éppen ezért Artyomot egy titkos bevetésre küldik, hogy szerezzen segítséget a metróhálózat távolabbi pontjában elhelyezkedő kvázi rendfenntartó szervezettől – és innentől kezdve már eléggé spoileres lenne bármit is elmondani a cselekményből.

Ugyanakkor a Metróban a történet teljesen másodlagos szerepet tölt be, hiszen csupán egy egyszerű road movie, vagyis útifilm-jellegű sztori, amiben a főhős elmegy A-ból B-be, majd B-ből vissza A-ba. Ami viszont igazán kiemelkedő alkotássá teszi a Metrót, az a benne felépített világ és az a rettentően erős atmoszféra, ami körbelengi az egészet. Az olvasót

legtöbbször nem is igazán a főszereplő sorsa érdekli, hanem az, hogy az egyes állomásokon milyen a politikai berendezkedés és az uralkodó ideológiai nézet.

Illetve, hogy azoknak milyen hatásai vannak az ottlakókra. Márpedig a Metróban, ami alatt itt most a Metrót, mint fizikai teret kell érteni, bizony helyet kap az emberi aljasság és gonoszság minden formája. A rabszolgaság intézménye, a kannibalizmus, a vallási fanatizmus, a náci és a kommunista eszmék. Ráadásul a Metró jellegéből adódóan még a túléléshez szükséges erőforrások, mint például az élelem vagy az áram is elég szűkösek. Akárcsak a rendelkezésre álló élettér. Éppen ezért a különböző frakciók szinte folyamatosan harcban állnak egymással. Mindehhez még hozzájönnek a különböző járványok, valamint a felszínről időnként alámerészkedő mutáns élőlények. És ha mindez még nem lenne elég, a Metrón belül is van néhány olyan hely, ami már-már paranormálisnak mondható jelenségekkel bír és ezért erősen tanácsos őket elkerülni, vagy legalábbis komoly veszteséggel lehet csak átjutni rajtuk.

Éppen ezért az egész regény hangulata rettenetesen sötét és nyomasztó. Az olvasó számára könnyen átélhető mindaz a kilátástalanság, elkeseredés, nyomor és szenvedés, amit a Metró szereplői is éreznek. Még ha vannak is olyan karakterek és események, amelyek olykor egy pillanatnyi reménységgel töltik el mind a regény szereplőit, mind pedig az olvasókat. Azonban a legtöbb esetben az író ennek elég kíméletlen módon véget szokott vetni.

A főhős, Artyom a maga naiv világlátásával, kötelességtudatával és jószándékával javítani szeretne az emberiség helyzetén. Ám a sors és a körülmények ezt szinte mindig meghiúsítják a számára, így az olvasó gyakorlatilag vele együtt ábrándul ki a világból. A másik fontosabb szereplő egy magát Homérosznak nevező idősebb férfi, aki egyébként a második részben, a Metro 2034-ben egy időre a történet főszereplőjévé is válik. Homérosznak hasonlóak a céljai, mint Artyomnak. Ő is szeretné visszahozni, vagy legalábbis megőrizni azt a kulturális örökséget, ami még a katasztrófa előtti életből hátramaradt. Homérosz és Artyom történeti szála igazából a harmadik részben, a Metro 2035-ben fut össze és teljesedik ki egymás által.

Szintén a második kötetben bukkan fel Sasha karaktere, aki egy fiatal kitaszított lány és egyfajta morális iránytűként funkcionál Homérosz számára. Ugyan Sasha sorsáról spoiler lenne bármit is mondani, azonban a karakternek jelentős szerepe van a történet végkifejletében. És akkor ott van még Hunter karaktere, aki lényegében megtestesít minden létező sztereotípiát, amit csak az oroszokról alkottak. Nagydarab, erős, iszákos és módfelett rideg másokkal. Az ő szerepe is inkább a második részben nevezhető jelentősnek. Valamint ő az, aki elküldi Artyomot arra a bizonyos titkos küldetésre. Rajtuk kívül a többi szereplő, még ha adott esetben ki is van dolgozva, inkább csak arra van, hogy az adott szituációban reflektáljon valamelyik állomás politikai vagy ideológiai rendszerére.

Bár vannak hibái és nem feltétlenül való mindenki számára, a Metró mégis egy kiemelkedő alkotás, ami hosszú időre képes elgondolkodtatni az embert és csak reménykedni tudunk benne, hogy az itt leírtak nem válnak egyszer valósággá.