Van egy kisebb francia stúdió a videojátékok világában, amely arról híres, hogy rendre a trendektől nagyon eltérő, egyedi hangulatú, végletekig kidolgozott, minőségi szórakozást nyújtó, de az AAA kategóriáról valahogy mindig lecsúszó, de mégis hatalmas rajongótábornak örvendő játékokat gyárt. Ez a cég az Arkane persze, akiknek olyan játékokat köszönhetünk, mint a Dark Messiah, a Dishonored, vagy az újfajta Prey. Legújabb üdvöskéjükkel pedig ráemeltek a korábbi receptúrára és minden eddiginél extrémebb körülmények közé dobják a játékost. Ez a Deathloop, melyben egy pokoli időhurokból próbálunk szabadulni.

Ahogy a játék sem szarakodik a kezdéssel, úgy mi se szarakodjunk: A történet szerint Colt Vahnt alakítjuk, aki nemcsak, hogy egy elmebetegek…de legalábbis valami erős cuccot toló népek által lakott szigeten Blackreefen ragadt, hanem egy – eleinte – megmagyarázhatatlan időhurokban is, ami valami véletlen folytán minden reggel és minden egyes halállal végződő baklövés után visszarepíti Coltot élete legrosszabb napjának reggelére. Mert nem elég, hogy minden egyes ébredéskor rá kell eszmélnie arra, hogy valami nagyon nem stimmel, ráadásul még azzal is szembesülnie kell, hogy mindenki az ő bőrére pályázik, pláne egy Julianna nevű nőszemély, akinek a kezei által csúfos halált halva kezdjük a játékot ugyanolyan értetlenül, ahogy maga Colt is. Persze a kezdeti memóriazavar után Colt képes lesz visszaemlékezni az előző mai napok eseményeire és megindul az igazi akció és a nyomozás az után, hogy mi is folyik ezen a furcsa szigeten.

Márpedig a Deathloop története olyan, mint az ogre, vagyis mint a hagyma…azaz több rétegű. Viccet félretéve, valóban így van. Minden egyes hurokkal (tehát nappal vagy élettel) egyre több apró infót hámozunk le és szépen kibontakozik előttünk Blackreef valója, a hurok mibenléte és a szigeten uralkodó kvázi kiskirályok motivációi is. Na meg persze Julianna is imád szövegelni két gyilokparti között. A játék egyébként zseniálisan adagolja a sztorit. Amikor azt hisszük, hogy már összeraktuk a kirakóst és mindjárt “nyerünk”, akkor felrúgja az egész asztalt és megint visszaránt minket a nyomozásba. Márpedig ha Colt szabadulni akar, akkor muszáj lesz kilegózni, hogy miként tudjuk levadászni az összes főnököt (vagy ahogy a játék hívja őket: Látnokok) és megállítani az időhurkot. Ennél többet nem is érdemes elárulni a történetből, hiszen a Deathloop legnagyobb érdeme valóban az, ahogy szépen le- és kibontjuk az eseményeket. Persze nem kívánja megváltani a világot, de nem is kell neki.

Amit viszont tennie kell és amit el is várunk az Arkane játékától, hogy brutális hangulatot teremtsen. Hiszen ezt szoktuk meg a korábbiakban tőlük. Nos, a francia spanok hozzák a kötelezőt és legalább olyan erővel dübörög a Deathloop, mint egy Dishonored, vagy Prey. Sőt, talán a legerősebb a hangulattal rendelkezik a portfólióból. Egyrészt ott van a ‘60-es évek stílusára építő, retrofuturisztikus, bár kissé LSD-s lázálomba is beillő környezet, az ehhez illő miliő, fegyverek, stb. Aztán ott van a világot nem megváltó, de kifejezetten hangulatos zene, ami remekül aláfesti az eseményeket. Vannak érdekes karaktereink, akiknek a múltjáról, motivációiról ugyanolyan élmény lefejteni a rétegeket, mint magáról a történetről. Végső soron pedig ott van maga Blackreef szigete, aminek mindössze négy területét járhatjuk be Colt bőrében, a végjátékot kivéve. De a nap során folyamatosan befagyó és szignifikánsan változó sziget minden napszakban más és más új titkot rejteget és teljesen más jellegű hangulatot áraszt.

Mindezt teszi igencsak mutatós formában. Persze azt már megszoktuk az Arkane-től, hogy nem feltétlenül a fotorealisztikus megjelenítésre hajt, hanem inkább egyedi művészi megoldásokat használnak. Ez igaz a Deathloopra is, de nem kell aggódni, a játék gyönyörű. Egyrészt gondolok itt a nyers technológiai megoldásokra, hiszen a világ roppant részletes, az effektek szemkápráztatóak, a fény-árnyék effektek zseniálisak és a karakterek is kifejezetten aprólékosak. Nem véletlenül csak az új generációra jelent meg, mert a Deathloop maximálisan kihasználja a PlayStation 5 hardvere által nyújtott lehetőségeket. Ráadásul egész stabilan is fut. Mindössze egy crash és néhány apróbb bug piszkította be a maximális élményt. De a technológia mellett gondolok természetesen a pályatervezésre és a világ felépítésére is. Az Arkane munkatársai hihetetlen nagy gonddal és érzékkel pakolták össze a pályákat. Mind a külső és a belső terek rendkívül hangulatosak, legyen szó bármelyik, teljesen egyedi hangulatot árasztó területéről a szigetnek.

A játékidő nagy részében egyébként ezen “szomszédságok” közt fogunk cikázni. Egy helyre többször is visszatérve, több különböző időpontban is. Nyomozásunk ugyanis nem csak több szálon fut, hanem egyetlen nyomot követve sem biztos, hogy mindent azonnal meg tudunk oldani. Ilyenkor nincs mást tenni, kénytelenek vagyunk egy napot vagy beáldozni, vagy a maradék időt hasznosan eltöltve, más sztoriszál fonalát göngyölítve eltölteni. Higgyétek el, baromi szórakoztató ahogy az ember próbálja kimatekozni, hogy mit, mikor, merre és hogyan tud felfedezni és megoldani. Ráadásul ha egyszer valamit már megoldottál sem garancia arra, hogy hátradőlhetsz és megnyugodhatsz. Mert nagyon is elképzelhető, sőt biztos, hogy a játék sikeres lezárásához, vagy akár csak szórakozásból is, lesznek dolgok amiket többször meg fogsz csinálni. De kivételesen ez egyáltalán nem baj, hanem pont kifejezetten szerethető eleme a játéknak.

Ráadásul érdemes is többször végigjárni a térképeket, hogy felleljük a kedvünknek leginkább megfelelő fejlesztéseket, mert azokból aztán lehet gyűjteni bőven. A Deathloop nem fukarkodik a választható cókmókokkal, így kedvez minden létező játékstílusnak. Sunnyogós nindzsa akarsz lenni, aki nyom nélkül nyír ki mindenkit? Tessék, itt van neked láthatatlanság és hangtompítós fegyver. A Rambo a kedvenc filmed? Nem kell többet mondanod, kapod a golyószórót! És ha ez nem elég, akkor még ott vannak a Deathloop világának megfelelő “varázslatok”, a lapkák (Slab), és a fegyverek, illetve Colt értékeinek felturbózására használható csecsebecsék (Trinkets). Van miből válogatni. Ráadásul a kor trendjeinek megfelelő módon mindegyik cókmóknak van több különböző fajtája is, a ritkasági szintjétől függően.

A legfontosabbak természetesen a lapkák, amiket a Látnokoktól tudjuk lenyúlni és amennyiben úgy döntünk, hogy magunknál tartjuk őket némi residuum beáldozásával, minden egyes alkalommal mikor újra lenyúljuk tőlük, újabb és újabb fejlesztéseket kaphatunk hozzájuk. Ezekből összesen hat darab van és igen komoly előnyökhöz tudnak minket juttatni játék közben, pláne ha kombináljuk őket. A csecsebecséket, melyeket vagy Coltra magára, vagy a fegyvereinkre tudunk aggatni és apróbb, de annál hasznosabb boostokhoz tudnak minket juttatni. Utóbbi lehet pl. a nagyobb tárkapacitás, visszarúgás mértékének csökkentése és hasonlók. Előbbiek pedig halkabb, gyorsabb lopakodást tehetnek lehetővé, távolabbról tudunk hekkelni, magasabb életerőnk lehet, és így tovább. Ezekből összesen négy lehet aktív egyszerre, így érdemes trükközni és taktikázni, valamint folyamatosan kísérletezni, hogy melyik kombók a legmegfelelőbbek adott helyzet megoldására.

Bár eleinte a teljes felszerelésünket elveszítjük minden egyes újraébredéskor, de ha ügyesek vagyunk (és nem megyünk már csak azért is a játék javaslatai ellen), akkor relatív hamar megtaníthatjuk Coltnak, az úgy nevezett emlékmaradványok kiszippantását a megölt Látnokok testéből vagy a térképen elszórt bizonyos tárgyakból. De akár a nálunk lévő zsákmányt feláldozva is gyűjthetünk residuumot. De miért fontos ez? Hát azért mert a fenti képesség elsajátítása után a residuum pontjainkkal feltöltve tudjuk ébredéseken is átívelve megtartani a cókmókjainkat. Persze minél komolyabb cuccot akarunk megtartani az örökkévalóságig, annál jobban bele kell nyúlnunk a zsebbe. Márpedig ha nem keverünk eleget a térképen, ha nem kapjuk el nem egyszer a Látnokokat, akkor nem lesz elég pontunk a kedvenc fegyverünk átmentésére a következő napra. Márpedig ha Colttal elpatkolunk, akkor az éppen birtokunkban lévő residuum is odaveszik. Persze ezen is van képesség, ami tud segíteni.

Márpedig a felszerelés terén is lesz bőven miből választani. Egyszerű pisztolyokkal kezdve, géppisztolyt, shotgunokat, mesterlövészpuskákat különböző kaliberben és stílusban vehetünk magunkhoz, ráadásul még ott vannak a spéci cuccok is, mint egy konkrét lézerpuska vagy egy kettészedhető géppisztoly. Ha már itt tartunk lehet egyszerre két egykezes fegyverrel is nyomulni. Bár a magam ez utóbbit ritkábban használtam (egyszerűen nem áll rá a kezem egy játékban sem), de a lényegen nem változtat. A lényeg pedig az, hogy a gunplay az zseniális. Ismét, nem reformálja meg az FPS műfajt, de nem is kell neki, mert minden megvan benne, ami élvezetessé tud tenni egy lövöldét. Pörgős, izgalmas, az irányítás és a fegyverek kezelése reszponzív, intuitív, de mégis képes kihívás elé állítani az egyszeri játékost. Szóval kifejezetten jól fogunk szórakozni, ha valamiért sikerül kiborítaunk a bilit a feladat végrehajtása közben.

De Arkane címhez hűen akkor is nagyon jól fogunk szórakozni ha nem borítjuk ki azt a bionyos ágytálat. Mert suttyomban végigkúszni a pályán és szépen elreccsenteni egy-két nyakat, vagy egyesével leszedni a maszkos idiótákat igazán buli. De ha nagyon akarod Colt képességeit és a rádiós hekker masinát bevetve is okozhatsz némi káoszt és pusztítást köztük. A lopakodós része a játéknak egyszerűen zseniális. Igazából az amit a Dishonored és a Prey után el is várunk. Valahogy nagyon ráéreztek arra, hogy miként lehet az osonást úgy beépíteni egy játékba, hogy ne váljon monotonná, sőt, egyenesen élvezetes és szerves része legyen a játéknak. Minden egyes feladatot, helyzetet és küldetést meg tudunk oldani teljesen a lopakodásra építve. De tényleg, bármit. Teljes a szabadságunk ilyen téren. Ez pedig nagyon hiányzik manapság a játékok nagy részéből. Még az olyan, alapvetően lopakodásra építő játéksorozatok, mint egy Assassin’s Creed is végül csak rákényszerít a nyílt harcra. A Deathloop nem ilyen. És ez nagyon jól áll neki.

Mindent egybevetve a Deathloop az új generáció eddigi egyik legjobb címe (bár eddig azért nem túl hosszú a lista), amit kár lenne bárkinek is kihagyni. Egy egyedi hangulatú, szinte bármilyen játékstílusnak otthont adni képes, remek játékmenettel rendelkező címet kap bárki, aki betölti. A pályatervezés, a zene, a karakterek és a történet is mind egyetlen célt szolgál: a szórakoztatást. Ahogy a cikkben már többször elhangzott, nem, nem fogja megváltani az ipart. De ez ki a túrót érdekel? És miért is kellene neki? A Deathloop egy remek játék, ami napjainkban kivételesen a játékosért van. Én csak azt tudom mondani, hogy remélem, az Arkane még nagyon sokáig fog ilyen játékokat gyártani.