Mind tudjuk, hogy a videojátékok világa és a videojátékipar hatalmas szegmens, az emberek ideje, pénztárcája és szívük tárhelye pedig annál kisebb. Ennek következtében rengeteg olyan játék jelent és jelenik meg folyamatosan, amikben ott a potenciál, hogy sikeressé, klasszikussá váljanak, de valamiért ez mégsem sikerül nekik. Ennek egy elhibázott marketingkampány is lehet az oka, aminek következtében nem is hallanak eleget a játékról.

De előfordulhat az is, hogy a kiadó rosszul választja meg a megjelenési dátumot és épp olyan időszakban jön ki a játék, amikor az eladások nem pörögnek annyira. Ezúttal öt olyan játékot válogattam össze, amiknek minden esélyük és lehetőségük megvolt a naggyá válásra, de valamiért mégsem, vagy csak jóval megjelenésük után kapták meg azt az elismerést ami eredetileg is kijárhatott volna nekik.

5. Assassin’s Creed Syndicate

Bizony. A Syndicate amolyan elfeledett szürke kisegér a széria történelmében. A botrányos állapotban megjelent Unity utáni epizód eleve halálra volt ítélve, mert senki nem hitte el a Ubisoftnak, hogy képesek lesznek normális játékot letenni az asztalra. Hiába kapott a sorozat kilencedik nagy címe alapvetően jó értékeléseket valahogy az eladások mégis elég lassan értek csak be és nem is igazán hallunk sokat erről az epizódról azóta sem.

Pedig a Syndicate valójában zseniális elemeket tett hozzá a sorozathoz. A játék főszereplői a Frye testvérpár, akik között lényegében kedvünkre válogathatunk. Mivel mindkettejük képességei, eszközei is mások, így mindkét karakterrel máshogy tudunk érvényesülni és más játékstílust is igényelnek. Plusz a missziók is sokkal nyitottabbakká váltak, sokkal szabadabb kezet kaptunk a gyilkosságok kivitelezéséhez és csak a játékos kezében a van a döntés, hogy miként szeretné végrehajtani a missziót. Az ezekkel együtt járó taktikai elem pedig üde színfolt az egész szériában.

Az ipari forradalom viktoriánus Londonja pedig remek játszótér. Ez a korszak volt maga az átmenet a klasszikus és a modern világ között, ezt a kettős hangulatot pedig remekül jeleníti meg a játék. De a Ubisoft mindig is remek volt hangulatteremtésben. Ugyanakkor ez volt talán az utolsó rész a sorozatban, ahol a történelmi vonatkozásnak valóban volt még értelme és szerves részét képezte a játék cselekményének. A testvérek olyan történelmi alakokkal kerülnek kapcsolatba és fűződik össze tevékenységük, mint Darwin, Dickens, Karl Marx, Alexander Graham Bell, vagy éppen maga a királynő. Igazán jó móka ez, de sajnos a közönség kiadóban megingott bizalma miatt a játék nem igazán tudott megfelelően érvényesülni

4. State of Decay

A Microsoft és az Undead Labs 2013-as gyermeke a sokszor feldolgozott „zombiapokalipszis” témát tárta elénk, de egy merően más szemszögből, mint azt megszoktuk. A State of Decay ugyanis – a Walking Dead sikerének farvizén evezve – a zombihentelés helyett, vagy inkább mellett igyekezett az emberi faktorra helyezni a hangsúlyt. De hiába kapott a játék alapvetően pozitív értékeléseket, sőt fogyott egész szépen is, valahogy úgy érzem nincs benne annyira a köztudatban, mint amennyire azt megérdemelné merész és egyedi ötleteiért.

A State of Decay-t már behatárolni is nehéz. Amolyan nyílt világú túlélő-manager-tycoon-életszimulátor-szerepjáték. Jó mi? Ebben a játékban ugyanis egyetlen fix karakter helyett túlélők egy csoportját alakítjuk, akiknek a létszáma csak folyamatosan nő ahogy haladunk előre a játékban. Érdemes odafigyelni ki miben jó és annak megfelelő feladatra beosztani és képességeinek megfelelő kategóriában fejleszteni. A permadeath rendszer pedig még jobban ráerősít arra, hogy ésszel kezeljük karaktereinket. Emellett pedig ügyelnünk kell társaságunk és bázisunk állapotára is. Folyamatosan gyógyszert, élelmiszert, üzemanyagot és felszerelést kell biztosítanunk. Ezen felül létrehozhatunk előőrsöket, üzletelhetünk más túlélőcsoportokkal, segélyhívásokra reagálhatunk és megannyi más dolgot csinálhatunk miközben próbáljuk embereinket életben tartani.

Sajnos azt viszont be kell ismerni, hogy a játék sok esetben fapados és kiforratlan hatást kelt. A történet minimális és nem is túl érdekfeszítő. Akadnak technikai hibák és bugok is, és társaink intelligenciája is hagy kívánnivalót. DE: A játék hangulata, a játékmenet és a játékélmény alapvetően remek. Egy megjelenésekor egyedinek számító ötletre épít és teszi mindezt úgy, hogy nagyon egyszerűen be tudja szippantani a gyanútlan játékost.

3. Kingdoms of Amalur: Reckoning

A Kingdoms of Amalur az a játék, ami úgy írta be magát a történelembe, hogy majdnem „csődbe” vitte Rhode Islandet. Úgy ám. A játékot fejlesztő 38 Studios ugyanis komoly támogatást vett fel az államtól, amit aztán nem tudott visszafizetni, mivel a játék várakozáson alul teljesítő eladásai miatt konkrétan csődbe ment. De ha megismerjük a játékot azonnal felmerül bennünk a kérdés, hogy ugyan miért jutott erre a sorsra? Az Amalur kezében ott volt a tökéletességhez vezető recept. A világ megteremtéséért és történetéért nem más felelt, mint a fantasy világ egyik szupernóvája, R. A. Salvatore.

A képi világ megalkotására megszerezték Todd McFarlane-t (igen, a pókemberes meg spawn-os pasast), a zenét pedig a szakmában méltán elismert Grant Kirkhope szerezte. És mindannyian remek munkát végeztek, egész egyszerűen az egészről süt az egyediség. A történet ugyan nem hozza le a csillagokat az égről, de kifejezetten élvezhető és a végéig fent tudja tartani az érdeklődést. Jó szerepjátékhoz mérten pedig rengeteg opciót kapunk karakterünk megalkotásához, valamint fejlesztéséhez. A „sors” rendszeren keresztül, mely a klasszikus kasztokat helyettesíti, pedig igazán széles spektrumon tudjuk alakítani karakterünk stílusát, akár többet is keverve. Találkozunk jó néhány izgalmas játékmenetbeli elemmel is., mint pl. a Reckoning mód.

De akkor mégis mi történt? Egyrészről érződik a játékon, hogy a zöldfülű stúdió nem igazán tudta milyen irányba akar menni vele (eredetileg MMO-nak szánták).Másrészről pedig a kiadó, az Electronic Arts rendkívül pocsékul kommunikálta, reklámozta a játékot. Nagyon nagy kár érte, mert hibái ellenére a Kingdoms of Amalur roppant szórakoztató játék, remek játékelemekkel, amiből akár a következő nagy fantasy-RPG franchise is lehetett volna. Sajnos a stúdióval együtt minden bizonnyal az univerzum is a sírba szállt.

2. Far Cry 2

A Far Cry szériát mindenki ismeri, ugye? A Ubisoft egyik zászlóshajója epizódról epizódra milliókat vonz be és igazi jelenségnek számít a játékosok körében. Ám valahogy a sorozat második része amolyan mostohagyereknek számít a közvélemény szemében. Pedig a francia cég, John Hammond papához képest, nem spórolt semmin mikor megalkotta ezt a játékot. A második epizód olyan, korában forradalminak számító újításokat hozott, mint az élethű tűz (beleértve a lángokat és annak terjedését, mely függ a széltől és a vegetációtól is), a valóban dinamikusan változó időjárás és napszakok, illetve kora legfejlettebb grafikai megoldásai.

A játékmenet is kifejezetten üde volt a maga elhasználódó fegyvereivel, amikre folyamatosan ügyelni kell, a GPS nyomkövető alapú térképpel, javítható járműveivel, a valós időben, véletlenszerűen jelentkező malária tünetekkel, melyek elnyomásához gyógyszert kellett szereznünk és a haver rendszerrel. Ez utóbbi önmagában is megér egy gondolatot: A játék elején választható zsoldosok közül mindenki, akit nem mi választunk NPC-ként szerepel a játékban. Velük különböző interakciók során összebarátkozhatunk. Ezek után pedig tippeket adnak missziók alternatív megoldásához, vagy épp kimentenek minket a biztos halál markából. A játék története pedig olyan aktuális világpolitikai kérdéseket, problémákat feszegetett ami önmagában is érdekfeszítővé tette az alapvetően nem túl erős cselekményt.

A Far Cry 2 valójában azért nem vált klasszikussá, mert rossz időben jelent meg. Egyrészt teljesen más volt, mint a CryTek által megalkotott első epizód és az emberek nem ezt várták a címtől. Talán ha más néven jelent volna meg, ki tudja. Ennek ellenére ez indította el a szériát azon az úton, amit ma is képvisel. Másrészről úgy vélem, a gamer társadalom akkoriban még nem volt vevő az ilyen nehezen emészthető témaválasztásra. Mára ez is általánossá vált (gondoljunk csak a legutóbbi epizódra, a Far Cry 5-re), így manapság ezt is jobban értékelnék a játékosok. Éppen ezért érdemes lehet még ennyi év távlatából is elővenni és adni neki egy új lehetőséget.

1. Sleeping Dogs

2012-ben jelent meg a Sleeping Dogs, mint a United Front első és egyetlen saját AAA címe. És oh, micsoda bemutatkozás is volt ez. A játék megjelenését hatalmas marketingkampány előzte meg. A kiadó Square Enix konkrétan mindenhova elvitte a Sleeping Dogs standját, a United Front pedig egy csomó másik fejlesztőbrigáddal egyezett meg, hogy egymás játékait promótálják extra tartalmakon keresztül. A történet egy klasszikus hongkongi zsarukrimi, a jobbik fajtából. Középpontjában az Egyesült Államokból hazatérő nyomozó, Wei Shen áll (a zseniális Will Yun Lee alakításában), akit a helyi szervek arra kérnek, épüljön be a gyerekkori barátaiból álló triádba és belső információk szerzésével segítsen megsemmisíteni azt. Természetesen semmi sem az aminek látszik. Wei csakhamar több gyötrő morális kérdéssel szembesül és pengeélen kell lavíroznia két élete között, miközben mindkét munkaadójának meg kell felelnie.

Mivel Shen a törvény embere, ezért ennek megfelelően még a triáddal melózva sem kezdhetünk őrült tombolásba, hiszen cselekedeteinket folyamatosan mérlegeli a játék. A rendőri mentalitást támogató központi játékelem pedig nem más, mint az alaposan kiépített kung-fu rendszer, amivel a harcok nagy részét tölteni fogjuk. Wei tudása eleve nem gyenge, de még folyamatosan fejleszthetjük is, idővel pedig hihetetlen látványos bunyókat tudunk kicsikarni. Mindehhez pedig megkapjuk játszótérnek Hongkong szabadon bejárható térképét, aminél jobb helyszínt szerintem keresve sem lehetett volna találni. Nyüzsgő tömeg, neonfények, high-tech épületek között tradicionális kínai építészet, lepukkant munkásnegyedek, bűzös kikötők és luxusszomszédságok követik egymást. Szóval a hangulat adott.

Persze, a Sleeping Dogs egy GTA-klón, bár a klón ezúttal jó értelemben értendő. Úgy érzem vannak bizonyos pontok ahol még túl is tesz a nagy testvéren (pl. itt az utcai tömeg az valóban tömeg). Ám sajnos vesztét az okozta, hogy egy rendőrös GTA-klónra „kevesen” kíváncsiak (mintha 1.5 millió eladott példány kevés lenne), a kiadónak pedig túl nagy elvárásai voltak vele szemben. Az ő szemükben bekövetkezett gazdasági bukta pedig betett az ambiciózus folytatásnak és végül a United Frontsnak is. Pedig a Sleeping Dogs egy remek játék, ami méltatlanul merült feledésbe.

Íme öt olyan játék, amik nagy reményekkel jelentek meg, de annak ellenére, hogy minőségi munkát, egyedi ötleteket, és izgalmas játékmenetet tettek le a fejlesztők az asztalra, játékaik mégsem teljesítettek úgy, ahogy azt várták. Vagy egészen egyszerűen csak nem kapták meg azt az elismerést a gamer közösségtől, amit megérdemelnének. Szerencsére mindegyik játék elérhető, így ha esetleg még nem ismertétek, vagy játszottátok volna valamelyiket, akkor még most sem késő belevágni a fenti címekbe. Ti tudnátok még hozzátenni a listához? Írjátok meg kommentben, és ha kellően sok cím érkezik, akkor összehozunk egy olvasói listát is a Ti ajánlásaitokkal.