A Sky Showtime és a Peacock új sorozata A Sakál napja vadonatúj köntösben igyekszik újjáéleszteni a bérgyilkos-sagát. De tud-e még bármi újat mutatni az Eddie Redmayne nevével fémjelzett széria? Izgalmakban biztosan nem lesz hiányérzetünk, a hazai néző pedig több magyar kapcsolatot találhat, mint azt elsőre gondolná.

A Sakál napja (The Day of the Jackal) című bérgyilkos történet gyökerei egészen 1962-ig nyúlnak vissza. Ebben az évben francia veteránok egy csoportja merényletet kísérelt meg az elnök, Charles de Gaulle ellen. Az indíték de Gaulle gyarmati politikájában keresendő, a korábbi II. világháborús hős ugyanis egy hosszú és véres háborút követően kivonta a francia csapatokat Algériából. Azok a katonák, akik a Francia Köztársaságért hullatták vérüket elárulva érezték magukat. Felfegyverzett merénylők egy csoportja 1962. augusztus 22-én tüzet nyitott de Gaulle autójára, azonban a politikus a csodával határos módon karcolás nélkül úszta meg az ellene irányuló merényletet.  Itt el is érkezünk az első magyar kapcsolódási ponthoz, a merénylők között három magyart is találhatunk, név szerint Marton Lajost, Sári Gyulát és Varga Lászlót.

Ez az eset ihlette meg Frederick Forsyth írót, aki 1971-ben írta meg regényét, A Sakál napja címmel. A könyvből 1973-ban készült el az azonos című film Fred Zinnemann rendezésében, Edward Fox főszereplésével. A moziban a de Gaulle elleni sikertelen merényletet megkísérlő veteránok egy „Sakál” fedőnevű profi bérgyilkost kérnek fel arra, hogy végezzen a francia elnökkel. A filmben több olyan momentum is felbukkan, ami a későbbi feldolgozásokban is meghatározza a „Sakál” figuráját. Ilyen például a bérgyilkos alakváltó, álcázó képessége. A dörzsölt bűnöző fiatalembertől a hadirokkantig szinte bárkinek képes kiadni magát, megnyerő fellépését pedig arra használja fel, hogy az emberek bizalmába férkőzhessen. Ezeket a kapcsolatokat célja érdekében szinte bármikor képes felrúgni. Másik jellegzetessége a merényletekhez használt speciális, szétszerelhető puska, melyet gond nélkül képes átcsempészni bármilyen ellenőrző ponton, hogy aztán halálos és pontos lövést adjon le a célszemélyre.

Ezek a jegyek köszöntek vissza regény 1997-es újragondolásában, A Sakálban (The Jackal), melyben a címszereplőt Bruce Willis formálta meg. A film ugyanakkor csak nagyon lazán kapcsolódik az 1971-es regényhez és az 1973-as mozihoz, lényegében csupán a Sakál fő karakterjegyei köszönnek vissza. A Sakál ezúttal Amerikában vadászik áldozatára, melyben egy egykori IRA-tag (Richard Gere) igyekszik megakadályozni. A Sakál fegyvere itt már puskából valóságos gépágyúvá változik, Bruce Willis játékában pedig a bérgyilkos egy sokkal irgalmatlanabb, a bérgyilkos sztereotípiáknak inkább megfelelő figurát alakít. Ám éppen Willis fellépése az, ami megfosztja valódi, félelmetes természetétől a Sakált. Az 1973-as feldolgozásban éppen a Sakál kiismerhetetlensége és látszólagos szürke eminenciás jellege adja igazi erejét.

A Sakál elnevezés kapcsán pedig egy újabb magyar kapcsolódási pontba botlunk. Ilich Ramirez Sanchez, ismertebb nevén Carlos, a hírhedt venezuelai terrorista fedőnevét éppen a regény és a film nyomán a nemzetközi média adta számára, miután az egyik londoni rejtekhelyén megtalálták a könyv egy példányát. A valódi Sakál évekig bujkált Magyarországon a ’80-as években. Itteni tartózkodása alatt találkozott a bolíviai származású Rózsa-Flores Eduardóval, aki később a 2001-es Chico című önéletrajzi filmben, saját magát alakítva a mozivásznon is eljátszotta a történteket. Magáról Carlosról 2010-ben német-francia koprodukcióban készült TV-sorozat.

A Sakál napja új, sorozatfeldolgozása egyszerre keveri a ’73-as és a ’97-es mozi jellegzetességeit. A széria szintén egy napjainkban játszódó laza adaptáció, melyben a címszereplő közelebb áll az első filmfeldolgozás hőséhez, de az alkotók igyekeznek bemutatni a Sakál emberi oldalát is. Az irgalmat nem ismerő bérgyilkos a sorozatban kettős életet él. Miközben a spanyolországi Cadizban tengetné mindennapjait feleségével, addig családja és legközelebbi barátai sincsenek tisztában „Charles” valódi mesterségével. Ez a kettősség adja Ronan Bennett sorozatának igazi erejét, hiszen Eddie Redmayne alakja esőre merőben távol áll egy klasszikus akcióhős képétől, ám éppen sebezhetősége és sajátos karizmája az, ami igazán vonzóvá, félelmetessé, és gyűlöletessé teszi a Sakált. A széria viszont nem találja fel a spanyolviaszt és inkább a korábbi nagy elődök, feldolgozások és hasonszőrű akciómozik nyomán igyekszik egy olyan hangulatot teremteni, amivel igyekszik berántani a nézőt.

Ez a berántás azonban kifejezetten jól sikerül a sorozatnak. Sok olyan széria létezik, amely izgalmasabb, eredetibb történettel, kérdésfelvetéssel operálva sem képes megteremteni azt a hangulatot és cselekményáradatot, ami miatt a néző úgy érzi, megéri folytatni. Bár a széria olykor meglehetősen sablonos, ezeket az alkotók olykor már szinte művi gonddal kezelik, és a bérgyilkos filmek ismert fűszerei nem fekszik meg gyomrunkat. A széria sokat örökölt olyan alkotásoktól is, mint például a James Bond vagy a Bourne-széria, melyben a világot beutazva, a nemzetközi összefüggéseket megismerve indulunk véres kalandra. Eközben egyaránt tudunk szurkolni Sakálnak és az őt üldöző MI6 ügynöknek, Biancának (Lashana Lynch).

Az első évad tíz epizódja sodró lendületű, és igen jól áll neki, hogy a profizmust szembe állítja a körülmények okozta hibalehetőségekkel. Hőseink ugyanis bármennyire képzettek a maguk területén, mégis gyakran követnek el baklövéseke vagy hoznak felelőtlen döntéseket. A sorozat ugyanakkor nem maszatol, és bár igyekszik árnyalni szereplőit, egyértelmű, hogy végső soron az erkölcsi fölény, az igazság és a törvény végig Bianca oldalán áll. A Sakál élesen szembeállítja a két hős hozzáállását és motivációt. Míg a bérgyilkos a világtól és az emberektől megundorodva menekül egy morálisan megkérdőjelezhető foglalkozásba, addig Bianca naiv küldetéstudattal igyekszik véghezvinni célját és kézre keríteni a Sakált. Természetesen a rendszer ellen lázadó, korábbi tapasztalatait felhasználó hitman figurája sem túl eredeti, de az alkotók itt is jó ízléssel kezelik a műfaji paneleket.

Az alakváltás és a technika ábrázolása a sorozatfeldolgozásban is kiemelt szereppel rendelkezik. Redmayne már több korábbi szerepében bizonyította, mennyire képes átlényegülni, legyen szó Stephen Hawking alakjáról A mindenség elméletében, vagy egy transznemű karakterről A dán lányban. Persze a smink és maszkmesterek munkája is parádés, ahogyan az önmagát álcázó hős mindig új arcot kap, de Redmayne játéka sokat hozzátesz a végeredményhez. Lashana Lynch ehhez képest sokszor sótlannak tűnik, és néha olyan, mintha a Marvelek színésznője csak a tőle elvárt minimumot hozná. A Sakál aggodalmaskodó feleségét, Nuriát játszó Úrsula Corberó viszont igyekszik élettel megtölteni a temperamentumos spanyol hölgyet, aki szép lassan egyre többet tud meg férje valódi kilétéről. A trónok harca több szereplője is feltűnik a szériában (pl. Richard Dormer, Kate Dickie), akiknek karaktere meglepően hasonlít a fantasy-szériában megformált figurájukra, élükön Charles Dance-szel.

Itt se feledkezzünk meg azonban a magyar kötödésekről, hisz a sorozat számos jelenetét forgatták hazánkban és kisebb szerepekben Kálloy-Molnár Péter és Simon Kornél is feltűnnek. Érdemes kiemelni, hogy a szériában számos hazai helyszín a cselekmény szerint is Magyarországot jeleníti meg, azonban akad olyan (pl. a Művészetek Palotája), mely egy észt koncerthelyszínt jelenít meg.

A Sakál napja sodró lendületű, izgalmas és figyelmet megragadó alkotás, mely nem fogja ugyan beírni magát a sorozattörténelembe, de tartalmas kikapcsolódást képes nyújtani és Eddie Redmayne-nek is remek lehetőséget nyújt, hogy új arcát mutassa. Akinek tetszett az alakváltó bérgyilkos kalandja, annak jó hír lehet, hogy zöld lámpát kapott a második évad is. Akit pedig igazán felcsigázott a történet, annak érdemes próbát tennie a korábbi feldolgozásokkal és jobban utána olvasnia a Sakál valóságalapjának. Bizony, magyarok mindenütt.