Még a múlt hónap elején téma volt a szerkesztőségben, hogy ki ír az Esernyő Akadémiáról. Abban egyetértettünk, hogy valakinek az eddig megjelent képregényekről is kell hoznia a kritikát, a sorozatot pedig végül én vállaltam be. Körülbelül másfél hét alatt le is daráltam az első és a második szezont, közben pedig új kedvencet avattam a Netflix szuperhősös sorozatában. Ha röpködő, high-tech kütyükkel trükköző hősöket akarsz látni, akkor csalódni fogsz, mert az Esernyő Akadémia totál más a jelenleg tomboló hősös filmdömpinghez képest. A kritika spoilereket tartalmaz.

A pilot egy érdekes felütéssel indít, ugyanis 1989. október 1-én világszerte 43 nő adott életet egy-egy csecsemőnek. Ebben elsőre semmi érdekes nincs, viszont az már elég szokatlan, hogy az újdonsült kismamák korábban semmi jelét nem mutatták annak, hogy a jövőben szülni fognak. Egy különleges ember, a milliárdos és különc Sir Reginald Hargreeves, pedig eldöntötte, hogy örökbe fogad pár gyermeket. Hargreeves végül 7 gyermeket vett a szárnyai alá, akikből idővel szuperhősöket faragott és megalapította az Esernyő Akadémiát. Fogadott csemetéinek nevek helyett számokat adott, így is teret adva annak, hogy megmutassa mindegyikük felett áll. Ez pedig a legenyhébb megnyilvánulása volt a világ talán legrosszabb apjának nevelésében. Hargreeves kockázatos küldetésekre is elküldte az Akadémia tagjait, akik különleges képességeikkel játszi könnyedséggel meg is oldották azokat.

Egyes hihetetlen erővel bír, Kettes a kések mestere, Hármas bármire képes a pletykáival, Négyes a halottakkal kommunikál, Ötös időben és térben tud utazni, Hatos bármikor szabadjára engedheti a benne lakozó polipszerű lényt, míg Hetes egy teljesen átlagos életet él. A gyerekhez és Reggie-hez még csatlakozik Pogo a csimpánz és Grace az android. Hirtelen ugrunk az időben 17 évet, amikor a szeretett apa meghalt, a gyerekek külön utakon folytatták életüket és szépen lassan elhagyták az Esernyő Akadémia falait. A temetés azonban újra összehozza az egykori testvéreket, akik sem a múltban, sem a jelenben nem tudnak egy családként élni. De ez érthető is, mivel apjuk nevelési módszerei elég sok kívánnivalót hagynak maguk után, ezt például az is igazolja, hogy egyetlen gyermekét se ismerte el életében. Egyedül Ben, vagyis Hatos nem vesz részt a szertartáson, mivel ő már sokkal korábban meghalt egy küldetés során. Az eseményekben legjobban Ötös zavar be, aki visszatérve szintén a már korábban megszokott tinédzserként jelenik meg testvérei előtt, akikkel közli, hogy 8 napjuk van megmenteni a világot az apokalipszistől.

Aki már látta az első szezont már tudja, hogy főhőseink sikeresen elmenekültek a világvége elől. A második évad annyiban hasonlít az elsőhöz, hogy itt is az armageddont kerülik el a hőseink. Viszont a készítők annyit csavartak a sztorin, hogy ezúttal mindenki más-más időben jelent meg. Van akik eltérő években jelentek meg, míg akadnak olyanok is, akik mindössze pár hónapos eltéréssel jelentek meg az 1963-as Dallasban. A legújabb 10 epizódban már egy sokkal összeszokottabb családot látunk. De a legnagyobb különbség, hogy az első 10 részben főleg a karakterek személyes traumáin volt a hangsúly.

Luther nem értette, hogy apja miért küldte a Holdra, Diego egy helyét nem találó, forrófejű férfi lett, Allison éppen válófélben lévő ismert színésznő, aki lányáért harcol, Klaus folyton a drogokhoz menekül, hogy még csak véletlenül se kelljen szembenéznie a valóság keserűségével, Vanya pedig egy teljesen átlagos életet él. Bár a folytatásban sem tudtak ezekkel a problémákkal megbékélniük, mégis túlléptek a múlt sérelmein, mivel a hatvanas évek is bőven tartogatnak olyan gondokat, amikre figyelni kell. Az tetszett az eddig látott 20 rész alatt, hogy az összes karakter múltjába betekinthettünk, viszont a cselekmény ugyanúgy haladt is tovább. Mindig kapunk valami apróságot, amin lehet gondolkodni és sokszor pont a véghajrá előtt dobnak be olyan csavarokat, amiket egyszerűen nem tudunk hova tenni.

Ez viszont önmagában nem elég ahhoz, hogy egy olyan szériát kapjunk, ami kiemelkedik az átlagos sorozatok tömkelegéből. Ide főleg remek színészek kellenek, akik hitelesen adják át a karakterük minden problémáját, és a legapróbb mozdulatuk is hiteles. És az a legjobb, hogy nem is nagyon tudok kiemelni akárcsak egyetlen olyan színészt, aki ne nyújtana 110%-ot. A kedvencem egyértelműen a Klaust alakító Robert Sheehan, aki szó szerint lubickol a szerepében. Lövésem sincs, hogy hogyan álltak a csillagok, amikor Sheehan született, de őt már a Misfitsben is imádtam. Bár közel azonos a szerepe az Esernyő Akadémiában, mégis egy roppant szimpatikus és tehetséges fickó, akinek igazi jutalomjáték a halottakat látó félnótás szerepe. Ugyanakkor még ki kell emelnem az Ötöst életrekeltő Aidan Gallaghert, aki kora ellenére iszonyat profin hozza a tudálékos, sokszor ütnivaló, de mégis zseni szerepet.

Komolyan leesett az állam, hogy Gallagher még csak idén lesz 17 éves. Bátran kiállok amellett, hogy az általa alakított időutazó bérgyilkosként köröket ver a Stranger Things gyerekszínészeire. A sztorihoz kell egy abszurd világ, amit leginkább az angol Utopia és a Ha/ver filmek szerelem gyermekéhez tudok hasonlítani. Ez az atmoszféra remekül passzol ehhez a sztorihoz, mivel egy percig sem veszi magát komolyan, amit az új szezonban gyakrabban záporozó poénok csak még jobban alá is támasztanak. A főhösök és az ellenségek is ugyanúgy bénáznak, és bár a Föld sorsa a tét mégsem erre hegyezik ki a cselekményt. Ezért olyan szereplőket állítanak a középpontba, akikkel tudunk azonosulni és hamar meg is szeretjük őket. A mellékszereplők pedig nem csak lógnak a levegőben, hanem a sztori szerves részét képezik, csakúgy mint a profin összeválogatott zenék. Imádtam az első évad zenés jeleneteit, amik simán megállnák a helyüket videoklippekként is.

Ezek a hozzávalók pedig egy olyan sorozatot eredményeznek, ami totál kikapcsolja a nézőt és elég keményen függővé is teszi. Nem viccelek, ugyanis pár napja 6 részt daráltam le, ami alsóhangon is 6 órát jelent. Azt már most biztosan állítom, hogy kisebb pihenő után újra előveszem a sorozatot, addig viszont beszerzem a maradék két képregényt is, amit a My Chemical Romance frontembere, Gerard Way írt.

Lövésem sincs, hogy Waynek honnan jött az ihlet, hogy megírja ezt a zseniális sztorit, de végtelen hálával tartozom neki. Bárkinek ajánlom a Netflix sorozatát, mert ez tényleg egy olyan sztori, amint mindenkinek látni kell. Garantálom, hogy már a pilottal behúz a cselekmény, azonban ha mégsem, akkor adj neki még két részt és már azon kapod magad, hogy majdnem végeztél az első 10 epizóddal. Vigyázat, függőséget okoz! Én szóltam.