12 évesen bizony nagyon nehéz a társadalom kihívásai elé állni, főleg egyedül, kiszolgáltatva a nincstelenségnek és a globális világ kihívásainak. Sokan bele sem tudunk gondolni, milyen lehet elhagyatottan túlélni egy nagyvárosban, biztosítani szeretteink számára a megélhetést és ennek érdekében feladni saját álmainkat. E heti filmünk az Anyátlanok (Dare mo Shiranai, 2003)

A történet négy gyermek sorsáról szól. Egy kis tokyo-i bérlakásban Akira Fukushima gondoskodik három testvéréről, Kyoko-ról, Yuki-ról és Shigeru-ról. A fiatalok teljesen elhagyatottan élnek egymás mellett kis otthonukban és próbálnak szembenézni a nagyváros minden megmérettetésével. Iskolába nem járnak és minden önerőből oldanak meg. De hogy jutottak erre a sorsra és ki ezért a felelős? 

Itt látszik meg, hogy Akira az a karakter, aki az egész családot a hátán hordozza. 12 évesen hatalmas megpróbáltatásoknak teszi ki az élet. Fiatalabb, cselekvőképtelen testvérei révén szinte egyedül old meg mindent. Saját léte és álmai a családja érdekében háttérbe szorulnak, ahogy egyre nehezebb és nehezebb biztosítani mindnyájuk életét. Ebben a drámában tényeket fogunk látni és nem fikciót.

Mivel nem vagyok híve a spoilereknek, így többet nem is árulnék el a történetről. Hogy teljesen megértsük a sztorit, ahhoz végig kell néznünk a majdnem két és fél óra játékidőt, melynek minden egyes pillanata érdekes és megrázó. A filmet legfőképp a rutinos moziba járók fogják megérteni az elejétől, ugyanis már az első pillanatoktól fogva rengeteg furcsasággal találkozunk. Mindez azért van, mert a mű felépítésében teljesen egyedi szerkezetű és itt mutatkozik meg az egyik nagy erőssége. Történetmesélés szempontjából mondhatni, hogy nagyon „toppon” van. Ahogy elkezdjük nézni a filmet, rájövünk, hogy valaminek a kellős közepébe csöppentünk. Ezután szépen fokozatosan kapunk egyre több információt a szereplőkről és sorsukról. A jelenetek úgy vannak megalkotva, hogy mi nézők teljesen kívülállóként szemléljük az eseményeket. Ott ülünk az asztalnál, ott sétálunk a karakterek mellett az úton és csendben figyeljük mindennapi életüket. A teljesen naturális bemutatás miatt ne is számítsunk hosszú filozófiai értekezésekre és lélekre ható monológokra. A különböző élethelyzeteket az abszolút természetes, már-már improvizációnak ható dialógusok és a szép beállítások mesélik el nekünk így nincs semmiféle narráció, vagy egyéb helyzetbemutatás. Mivel igaz történetről van szó, így maga a mű sem bolygat mély filozófiai gondolatokat, mert semmi szüksége rá. Egy teljesen egyszerű dokumentációnak készült és ezzel 100 %-ig tisztában van. Pont ezek miatt az egyértelmű szemléltetések miatt tudjuk mi nézők teljesen átélni szereplőink érzéseit és hányattatott sorsukat. 

A megfelelően létrehozott történetmesélés mellett a tökéletes vizuális megjelenítéssel éri el történetünk a hozzá illő hatást. A különféle szituációk és szemléltetésük az operatőri munka tökéletességét fejezik ki. A lassú vezetés drámai élményét a film nagy részében merev, egy helyzetben álló kamera felvételekkel adják át az alkotók. Kihangsúlyoznám még egyszer, hogy a fő cél a végletekig naturális ismertetés volt. Ennek megfelelően zenével viszonylag keveset találkozunk, inkább a csendes hátterek érik el a kívánt impulzust a nézőben. Emellett szemben találhatjuk magunkat egy csomó érdekes és művészi montázzsal, beállítással, melyek minden esetben adnak valami pluszt a sztorihoz és elővarázsolják a hozzájuk illő hangulatot. Remekül használja fel a kedélyingadozást, mint érzelemkelő elemet, ugyanis láthatunk olyan jeleneteket, melyek egy ideig meghittek és örömteliek, de egy hirtelen vágással ez mind szertefoszlik és megint a viszontagságok közepette találjuk magunkat. Eképpen kelti művünk a feszültséget és emlékeztet vissza minket a valódi állapotra, minden esetben odafigyelve a részletekre, hogy még véletlenül se kallódjon el a szál valamilyen másik irányba.

A film végül szinte minden bemutat, értelmezi saját címét is, mindezt természetes egyszerűséggel (egy 12 éves szintjén) oldja meg. Az alkotás 2004-ben a cannes-i filmfesztiválon megnyerte a legjobb színésznek járó díjat és 2005-ben kék szalaggal jutalmazták. Az Anyátlanokat ajánlom minden dráma és igaz történet rajongónak, akik még nem látták és azoknak akik érdeklődéssel fordulnak a keleti filmkultúra iránt, hiszen sajnos kevés japán film jut el kis hazánkba.