Fekete-fehérbe öntött érzelmi mérleghinta – Malcolm & Marie kritika
Múlt nyár közepén reppent fel a hír, hogy Sam Levinson Zendaya-val és a Tenetből ismerős John David Washingtonnal titokban készített egy filmet a karantén ideje alatt. Az első hullám miatt ugyanis megszakadt az Eufória második szezonjának forgatása. Ezért a forgatókönyvért felelős Levinson úgy döntött, hogy többek között Rév Marcell segítségével leforgat egy filmet, amit két hét alatt fel is vettek. Mindenkit megnyugtatok, ugyanis a Malcolm & Marie fantasztikus lett, szóval megéri a továbbra kattintani.
A történet szerint Malcolm éppen túl van első egész estés filmjének premierjén. Párjával hazatérve azonban nem az ünneplés, hanem a kapcsolatuk hibái kerülnek a felszínre. Ez önmagában faék egyszerűségűnek tűnik, de a két színész képes arra, hogy egy rendkívül feszes drámát alkosson belőle. Pont ezért a filmben nem is a cselekményen, hanem egyértelműen a karaktereken és a párbeszédeken van a hangsúly. Ebben pedig Levinson rendkívül erős, mert szereplőink olyan komoly dolgokat vágnak egymás fejének, hogy kábé az első fél óra után szünetet kellett tartanom. Annyira tömény és sokszor nehéz a film, hogy egyáltalán nem baj, ha a néző megállítja, mivel kell egy kis idő, hogy feldolgozzuk a hallottakat.
És pontosan ez, ami a Malcolm & Marie-t kiemeli a Netflix filmjei közül. Annyira erős alakításokat láthatunk, hogy attól szinte felrobban a képernyő. Ilyenkor pedig a legtöbb filmfanatikus eljátszik a gondolattal, hogy ha a monitor vagy a tévé előtt ennyire üt a film, akkor vajom milyen lenne moziban. Komolyan bele se tudok gondolni, hogy akkor milyen letaglózó élmény lett volna látni Zendaya-ék játékát. Olyan gondolatok is elhangzanak, amik fantasztikusan körülírják, hogy mennyire őrült dolog is a szerelem. Talán a düh és a félelem után a legintenzíveb emóció. Az pedig mindenképp főszereplőink javára írandó, hogy úgy váltogatnak az egyes érzések között, mintha másodpercek alatt ruhát cserélnének. De nekik köszönhető az is, hogy a jelenetek nem torkollanak kontrollálhatatlan kiabálásba, hanem valamennyire igyekeznek uralni az érzéseiket.
Az egyik percben még szerelmesen csókolóznak a padlón, míg a másikban olyanokat mondanak egymásnak, hogy attól mi is hangosan felkiáltunk. Akarva-akaratlanul is hatnak ránk az elhangzottak és ezzel a film bőven el is éri a célját. Számoljuk is össze, hogy miben jó eddig? Ott van a fantasztikus párbeszéd, a tökéletes színészi játék. Ehhez pedig jön még az, hogy film egyáltalán nem foglal állást a két szereplő egyike mellett sem, hanem ezt a feladatot inkább ránk bízza. Ember legyen a talpán, aki egyértelműen Marie vagy Malcolm oldalára tud állni, mivel bőven hallunk olyan sérelmeket, amik azt támasztják alá, hogy mindketten hibáztak. De ez érthető, hiszen egy kapcsolat két emberen áll vagy bukik. Ha pedig folyamatosan gyűjtjük azt, ami valamiért nem tetszik a másikban, akkor az egy elég csúnya veszekedésben pattan ki.
Ahhoz, hogy tényleg csak a párbeszédekre és a színészek játékára koncentrálhassunk, azonban szükség volt Rév Marcellre is, akit a rendező az Eufóriáról hozott magával. Marci a hosszú snittekbe remekül adagolja a feszültséget, ami a kellő ponton bizony ki is robban. De ugyanígy megemlíthetem a film elején látható, közel hét perces vágatlan jelenetet, amiben váltakozva láthatjuk Malcolm örömmámorát, és azt, hogy Marie békésen rágyújt egy cigire. A fekete-fehérben felvett cselekmény így alakul azzá a filmmé, amit valószínűleg még sokáig fogunk emlegetni. Apró fűszer még, hogy a kritikusok is megkapják a magukét, amiért sokszor olyan dolgokat is belelátnak a filmbe, amikre a rendező nem is gondolt, vagy éppen apró momentumat nyagyítanak fel, hogy arra hegyezzék ki a véleményüket.
A Malcolm & Marie tehát egy feszes és sokszor fullasztó film, de a lehető legjobb fajtából. A vágatlan jelenetekbe foglalt párbeszédeknél a két főszereplő úgy feszül egymásnak, hogy tökéletesen működik közöttük a kémia. A háttérben fel-felbukkanó zene pedig gondoskodik arról, hogy még bőven a stáblista után is napokig velünk maradjanak a látottak. Ja, és még valami! Bár a film egy párról szól, és hallunk benne gondolatokat a szerelemről, mégsem ajánlom Valentin-napra. Vagy ha minden áron ezt akarjátok megnézni, akkor alaposan beszéljétek át a látottakat.