A cím alapján egy Imagine Dragons koncertfilmre is gondolhatnánk leghíresebb nótájuk okán, a Radioactive azonban a modern kor egyik legfélelmetesebb tudományos felfedezését tárja fel, mely örökre megváltoztatta a történelem menetét. Miként lesz valóság az alkímiából? Mit rejt a zöldes fényárban sugárzó titokzatos anyag és vajon miként lett ez a mágikus elem a végtelen pusztítás és korlátlan energia szimbóluma?

A nagy felfedezésekért sokszor hatalmas árat kell fizetnie az emberiségnek. A puskapor, vagy a TNT mellett ilyen volt a maghasadás, valamint a radioaktív elemek felfedezése is, melyben a Curie házaspár vállalt oszlopos szerepet. Marjan Satrapi filmje Marie Curie felfedezéseit és azok hatását kívánja megragadni, ám a végeredmény sajnos méltatlan az egykor élt tudósasszony munkásságához. A Radioactive eredetileg 2019 szeptemberében debütált volna a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, azonban a film 2020-as márciusi premierjét a COVID-19 járvány miatt elhalasztották. Így végül idén nyáron mutatkozott be a nagyközönségnek a digitális hordozók, illetve az Amazon Prime Video jóvoltából. Maria Skolodowska, lengyel származású tudós későbbi férje, Pierre Curie után Marie Currie néven vált ismertté. Elsősorban a radioaktív elemek területén végzett kutatásairól ismerhetjük, valamint arról, hogy mekkora szerepet játszott a nők tudományos életben való elfogadtatásáért. Kétszer kapott Nobel-díjat (fizikait és kémiait) azonban felfedezései az egészségébe, végül pedig az életébe kerültek. Halálát ugyanis a radioaktivitás miatt kialakult rákos megbetegedés eredményezte, a nukleáris sugárzás pedig egyszerre átok és áldás az emberiség számára.

Ezt a kettősséget igyekszik megragadni Marjan Satrapi, a Persepolis rendezőnője. Miközben a film a Curie-házaspár és elsősorban Marie alakjára fókuszál, későbbi flash forward jelenetek segítségével villantja fel a nukleáris energia felhasználásának kétarcúságát. Láthatunk jelenteket rákból gyógyuló kisfiúról, ugyanakkor megjelenik előttünk Hirosima pusztulása, akárcsak Csernobilé, vagy egy hidegháborús atombomba kísérlet megrázó végkimenetele. Ezek a jelenetek viszont nem simulnak bele szervesen a történetbe és a jelenlétükre tett, a film végén lévő magyarázat pedig túlságosan erőltetett és öncélú. A film igazi gyengesége viszont a zsenikről szóló életrajzi filmek állandó rákfenéje. A tudósok különlegessége sokkalta nehezebben ragadható meg, mint például a szuperhősöké, akik szemmel láthatóan is kilógnak a tömegből. A zseniket ellenben az elméjük és a világlátásuk emeli ki, amit filmes eszközökkel rendkívüli kihívás bemutatni.

Ezt a feladatot a Ron Howard rendezte az Egy csodálatos elme sikeresen vette, mely magát a filmnyelvet és a mozi teljes audiovizuális eszköztárát főhőse világlátásának bemutatására használta fel. A rendező tehát ebben az esetben felismerte, hogy a zsenik nem csak akkor lángelmék, amikor fizikáról és matematikai képletekről értekeznek, hanem sokszor alapviselkedésükben is radikálisan különböznek az átlagtól. A filmnyelvi megoldásokat Russel Crowe játéka szintén alátámasztotta, és az általa megformált matematikus minden mozzanatában egyszerre jelenítette meg az őrült és a zseni közti vékony határmezsgyét. Kevésbé vette sikeresen ezt az akadályt A mindenség elmélete, melyben ugyan Eddie Redmayne parádésan jelenítette meg a saját testének börtönéből kitörő Stephen Hawkingot, de a tudós elméjének valódi tündöklését a film nem tudta bemutatni.

A Radioactive esetében viszont a színészekről sem mondható el, hogy kellőképpen odatennék magukat, vagy hogy karakterük alapos és mély kidolgozást kapott volna. Rosamund Pike ugyan alázatosan formálja meg a tudós hölgyet, de a valódi megszállottságot nem tudja átadni. Ez igaz a Sam Riley által megformált Pierre Currie-re is, aki sokszor csak biodíszletként funkcionál Marie mellett. A film legnagyobb erénye a korrajzban és az események viszonylag pontos bemutatásában rejlik. A Radioactive hitelesen jeleníti meg azokat a keserves körülményeket, amivel a házaspár több tonnányi uránszurokércből nyerte ki azt a grammnyi rádiumot, mely végül a világhírt és a tudományos elismerést jelentette számukra (egy gramm rádium 88 ezer dollárt ért ekkor). A film ráadásul nem esik abba a hibába, hogy agresszív és indokolatlan feminista-propagandára használja Marie Curie történetét. Bár a nők elnyomása és kizárása a tudományos életből fontos eleme az alkotásnak, ez azonban jórészt megfelel a valóságnak.

A laikus nézőnek szintén meglepő és megrázó lehet az, hogy ebben az időszakban még mennyire nem voltak tisztában (a Currie-házaspár sem) a radioaktivitás káros hatásaival. A sugárzó anyagoknak egyértelműen gyógyhatást tulajdonítottak, ezért cukorkákba, italokba és fogkrémekbe is kijutott belőle, de rádiummal festették a sötétben világító órák számlapját is. A magyar nézők arcára a hazai helyszínek felismerése csalhat némi mosolyt, mint például a Szabó Ervin Könyvtár vagy a stáblista végén szereplő rengeteg magyar név. A Radioactive a Csernobilhoz hasonlóan éles kritikát fogalmaz meg az atomenergia és a tudományos eredmények felhasználásának módjáról. Ugyanakkor nem esik abba a hibába, hogy egyértelműen átoknak nevezze a Curie-házaspár felfedezéseit, hisz általuk váltak kezelhetővé a daganatos betegségek, illetve a Röntgen-sugárzás segítségével rengeteg életet mentettek meg az I. világháború poklában. A film viszont mintha talán picivel markánsabban ragadná meg a sugárzásban rejlő veszélyeket, mint az előnyöket. A felfedezés természete tehát kétélű fegyver. A Curie-házaspár valószínűleg egyáltalán nem lett volna boldog ha látja Hirosima romjait, vagy a csernobili kísértetvárost. Pierre-t és Marie-t egyaránt egy naiv elképzelés vezette kutatásaik alatt; az ember képes bölcsen élni a tudomány eredményeivel.

A Radioactive viszont egyértelműen nem bánt bölcsen egy rendkívüli pár történetével, akik örökre megváltoztatták a világot maguk körül. Az Imagine Dragons dalát pedig ne várja senki sem a stáblista végén. A Curie-házaspár jegyzetei még 1500 év múlva is bőven ontják magukból a radioaktivitást, azonban erről a filmről még század ennyi ideig sem fogunk beszélni.