A legutóbbi szemetesláda után – ami (ignorálva az iráni rendezőt) Amerika büszke terméke volt; ma a világ egy másik pontjára utazunk, nem máshova mint Kínába. Kínának is megvolt (és megvan) a maga problémája a végeláthatatlan Zs-kategóriás tömegfilmek szalagsoron való gyártásával. Egy-vagy több nagyobb stúdió megállás nélkül csinálta a nagyrészt megkülönbözhetetlen filmeket, amiknek egy részét az amerikai piacra is eljuttatták. Ezen alkotások kilencven százaléka harcművészeti film volt, nagyrészt az amerikai formulát követve: temérdek akció, vér, minimális történet. Ma ennek a korszaknak az egyik (ténylegesen) kiemelkedő példáját vesszük górcső alá.

Kína ellátója ekkortájt egy testvérpár által uralt hongkongi filmstúdió, a Shaw Brothers Studio volt. Az ambiciózusként induló cég (ami Hongkong első hangosfilmjét készítette el) hamar elképszető méretűre nőtte ki magát, emberek ezreivel csinálta egyszerre filmek tömkelegét. A hollwoodi stúdiórendszerhez hasonlóan ahhoz hogy valakiből egy ismert név lehessen, ezekben kellett elkezdeni játszania. A korai Shaw Brothers filmeknél kezdte maga Jackie Chan is a karrierjét, ám ma nem róla lesz szó. Még mielőtt Jackie vagy akár Bruce Lee elkezdtek volna kisebb szerepeket játszani filmekben, már megvolt a kor akciósztárja, aki nem más, mint Jimmy Wang Yu volt.

Jimmy (ekkoriban még az amerikai „előnév” nélkül) is a Shaw testvérek stúdiójában kezdte pályafutását. Hamar kitűnt a többi sztárjelölt közül és hírességgé vált a keleti filmpiacon – főleg a „Félkarú kardmester”-ben (One armed sworsdman) alakított főszerepléséért. Jimmy Wang Yu-ban azonban jóval több ambíció volt annál, amit a Shaw testvérek engedtek neki. Jimmy saját filmet akart rendezni, amit sikerült is megvalósítania, ám kétségkívül ára volt ennek.

A testvérek által pénzelt filmet végül egy másik stúdiónak, a Golden Harvestnek (a későbbi Bruce Lee filmek forgalmazóinak) adta el, ami miatt a Shaw Brothers Studio beperelte őt, később pedig ennek következményeként teljesen eltiltották attól, hogy Hongkongban valaha filmet készíthessen. Jimmy felépülve az anyagi hátrányaiból az egyik legsikeresebb független rendező lett Kína területén. Ám fényes jövőjének elindítója, az első igazi keleti nagyprodukció – ami nem mellesleg a rendező előbb tárgyalt problémás első filmje is volt – nem más, mint A félkarú boxoló.

A múltkori filmünknél már megtanultuk, hogy a cím lehet meglehetősen félrevezető is. A félkarú boxolóban sem találkozunk semmilyen boxolóval – ezt tudva az Amerikai piacra is más néven került a film, ez pedig A kínai profik vagy a Kampóbanda volt (szabad fordítás mindkettő). Ám nem kell megijedni, a tengeren túlra jutva a címén és a nevetséges angol nyelvű szinkronján kívül semmit nem változtattak a filmen. Na de miről is szól ez az egész? A legtöbb Shaw Brothers filmhez (és egyébként a mai kínai harcművészeti filmekhez) hasonlóan rémegyszerű az alapfelvetés. Van kettő rivális csoport – a jók (a főszereplőnkel az élen) és a gonoszak.

Mindkettőjük egy kung-fu iskolát működtet, ahol a tanulók dolgoznak a vállalkozásaikban is (persze a gonoszak kevésbé legitim dolgokkal foglalkoznak). A főszereplő arany szíve miatt azonban összetűzésbe kerül egymással a két cég-iskola, itt kezdődnek a problémák: a gonoszak innentől pár külföldi harcművész segítségével tönkreteszik a „jó” iskola üzleteit, és megölnek mindenkit. Egyedül Yu Tien Lung (kevered már a kínai neveket?) menekül meg, de ő is elveszti fél karját a védekezésben. Yu bosszút esküdik.

A kínai piac az egyetlen ahol egy fontos szereplőnek teljesen hiányozhat az egyik metszőfoga

Minden harcművészeti film onnantól kezd azonban csak érdekes lenni, hogy milyen benne az aktuális harcolás. A félkarú boxoló harcjeleneti pedig – azon túl hogy a lehetőségekhez mérten diverzek és valamennyire érdekesek – meglehetősen szórakoztatóak. A főgonosz által felbérelt külföldi harcművészek mind különbözően harcolnak, és míg páran ezt értelmes keretek között csinálják (mint például a Taekwondo mester vagy a karate-harcosok), addig mások túlzott karaikatúrának tűnhetnek csupán. Az indiai kézen járásával zavarja meg az ellenségeit, a gonosz japán, Yuga Kahn tőből lecsapja bárki végtagját, míg a Tibeti szerzetesek lufivá tudják felfújni magukat, hogy azok sebezhetetlenek legyenek.

Gondolom mondanom sem kell, de a fizikai törvényei egy ilyen filmben ki vannak hajítva az ablakon, emiatt néhány karakter mozgása szuperhősfilmekbe is beleillhetne. Össze-vissza röpködnek a karakterek, nagyon sokszor egy másik szereplő „unszolására” keresztül egy papírfalon – ezek meglehetősen divatosak voltak a korban a Shaw Brothers filmekben. De persze hogy láthassuk hogy a harcnak tétje is van, fröcsög ugyan a vér (főleg csak a karakterek szájából ketchup formájában), ám sokkal ízlésesebben kezelik a dolgot, mint azt ahogy egy Zs-kategóriás amerikai film tenné.

Aki látott azonban már hasonló filmet, az tudja hogy rendkívül fontos szerepe van a hangoknak egy harc előadásánál. A Félkarú boxoló csatajeleneteit is szinte teljesen a kísérőhangok uralják, körülbelül tízszer annyi kardcsattanás, ökölcsapás, rúgáshang található egy-egy csatánál, mint amennyi ténylegesen kapcsolatba kerül egymással.
A főgonosz egy vámpír, és ezt valamiért senki még meg sem említi a filmben?!

A másik kedvenc részletem a hanggal kapcsolatban az a szinkron. A film kínai és angol nyelven érhető el, ám én mindenképp az utóbbival ajánlom a film megnézését. Ugyanis annak ellenére, hogy a sorok amerikai színészekkel vannak felvéve (máshogy Kínaikkal olvastatták fel az angol szövegeket), meglehetősen gyenge. A színészi játék is kirepül az ablakon, ám pont emiatt minden sor sokkal szórakozatóbb, mint amilyennek ténylegesen kéne lennie.
Eddig megállás nélkül csak szídtam a filmet, ám meg kell jegyeznem, A félkarú boxoló sokkal kompetensebb film mint a korabeli Shaw Brothers filmek 90%-a. Konkrét története van, a főszereplőjének logikus a gondolatmenete és van egy követhető karakterútja, a szerelmi szál hihető, és összességében: nem fordulsz le a székről unalmadban a film harmincadik percétől kezdve, mivel Jimmy Wang Yu tudja hogy kell jól beosztani egy film eseményeit.

Jimmy mellesleg rengeteg saját filmet csinált ezután; nagyon sok lényegesebben jobb minőségében, ám kevés ennyire szórakoztató. Másik személyes kedvencem ennek a filmnek a többé-kevésbé folytatása, A repülő guillotine-ok (igen, jól hallottad), amiben maga a félkarú boxoló is visszatér. Ha szívesen nézel keleti harcművészeti filmeket és szeretnéd látni, honnan indult ez az egész, mindenképp ajánlom a filmet. Ám ha olyan laikus személy vagy, mint én, akkor is érdemes lehet megcsodálni A félkarú boxolót, mivel az minden téren rendkívül szórakozató , nem fogsz benne semmiképp csalódni. 
Most pedig nézzetek pár gifet a filmből.

A teljes csapat 

Ez az alak leginkább magára a házra veszélyes, de azért még félnék tőle

Ezt a képességet automatikusan megtanulod ha elveszted a kezed, kérdezz csak meg bárkit

Nem, ez nem egy kínai bénán kifestve barna festékkel…Hová gondolsz?

Ne próbáljátok ki otthon!

A maradék gifet ezen vagy ezen a linken találjátok meg.
Zárásként pedig nézzétek meg milyen is volt egy klasszikus Shaw Brothers intro a 70-es években: ütős zene, stop-motion animáció és epileptikus rohamkeltés.