Gyerünk Barbie, kezdődjék a buli! – Barbie filmkritika
Na jó, tegyük a szívünkre a kezünket és legyünk őszinték. A Barbie filmet mindenki várta és mindenki meg fogja nézni. Ha nem is feltétlenül moziban és/vagy társaságban, de meg fogják nézni. Persze vannak olyanok is, akik valami avittas macsó felfogástól azt mondják, hogy ők csak azért sem fogják megnézni, mert ez… khm LMBTQ-soknak való. Bár szerintem még ők is bele fognak nézni. Mert ez a film valami olyan hatalmas cringe parádénak tűnik, aminek az élményéből senki nem szeretne majd kimaradni. Emellett a film marketingjének az is sokat segített, hogy véletlen úgy hozta, bár lehet, hogy igazából nem is volt annyira véletlen, hogy egy időben kerül bemutatásra az Oppenheimer filmmel, ami finoman szólva is a filmes paletta másik végének tűnik. Terjedtek is ám rendesen a Barbenheimmer mémek. Szóval most végre itt van. Látható és feltehetően mindent le fog tarolni. Mármint a Barbie film természetesen.
A történetről sokan azt gondolnák, hogy ha van is, az is valami oltári nagy baromság. Részben egyébként mondjuk tényleg az is. Viszont meglepő módon a Barbie egy olyan komplex és jól kidolgozott történetet kapott, amiről nehéz lenne spoilerek nélkül bármit is mondani. De van benne humor. Mármint igazi, tényleges minőségi humor. Nem kevés társadalomkritika és egy csomó önreflexió is, mint magára a Barbie jelenségre. Az azt forgalmazó cégre, a Mattel-re. A filmet jegyző Warner-re. Valamint egy csomó popkultúrális utalás. Illetve egy olyan drámai tanulság, ami elsősorban persze inkább a nőknek szól, de garantáltan mindenkit el fog gondolkodtatni. Vagy legalábbis nem ártana, hogyha elgondolkodtatna.
A film másik nagy erénye a megvalósítás. Konkrétan maga a Barbievilág egy az egyben műanyagból és műanyagszerű dolgokból van megalkotva a házaktól a tengervízen át egészen a pirítós kenyérig. Mi több a film felvonultatja az összes olyan dolgot, ami valamilyen szinten is a Barbie termékcsaládhoz tartozik. Ez persze egyfelől marketing célokat szolgál. Másfelől viszont pedig egy afféle ismeretterjesztő jellege is van a dolognak, ami amúgy még tökre érdekes is. Főleg azok számára, akiknek esetleg voltak ilyen dolgaik.
A színészei játékot pedig csak dicsérni lehet. Noha valahol igazából szinte mindenki csak ripacskodik, de annyira jól áll ez mindenkinek. Persze van egy két komolyabb szerep, illetve pillanat, amikor a film nagyon komolyan tud hatni a Közönség érzéseire. Főleg a nőkére. Ugyanakkor meg bevallom idejét se tudom már mikor nevettem per szórakoztam ennyire jól egy filmen. Margot Robbie-nak meg egész egyszerűen jár az Oscar ezért az alakításért. Mondjuk helyenként azért nehéz nem Harley Quinn-t belelátni és olykor talán a film még erre rá is játszik. Ja és azok a dalok. Ugyan relatíve nincsen belőlük sok, de valami olyan átütő erejük van. Különösen a vége felé Ken dalának, ami szerintem szintén elég Oscar gyanús.
Viszont ahogyan azt már a bevezetőben is említettem, sokan feltehetően tartózkodni fognak majd ettől a filmtől, mert valami olyan, egyébként megjegyzem valahol jogos berögzött elgondolásuk van, hogy minden, ami Barbie az csak valami ótvar gagyi és mérhetetlenül kislányos és ostoba dolog lehet. Pedig ha valami, akkor ez a film a tökéletes példa rá, hogy ha valaki egy kicsit nyitottabban áll a világ dolgaihoz, akkor egy olyan maradandó élményben lehet része, amit bánni fog hogyha kimarad belőle.
VÉGSZÓ
Ehhez igazából most nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Mert ezt a filmet el kell menni és meg kell nézni. Vagy legalábbis látni kell valahol valamilyen formában. De mint azt ugye korábban mondtam, úgyis biztos mindenki meg fogja majd ezt nézni. Ha bevallja, ha nem.