Rengeteg olyan film készült már, ami egy gyanús haláleset körüli nyomozás izgalmaiba engedett bepillantást. A műfajban kifejezetten nehéz újat mondani, mivel minden moziba járó ismeri a nyomozós zsánerhez tartozó kellékeket. Rian Johnson, a Tőrbe ejtve rendezője szerencsére a műfaji építőelemek olyan mestere, aki a mindenki által használt alapokból is képes friss és izgalmas történetet összerakni.

Az alaphelyzetben semmi meglepő elem sincs. A 85. születésnapjának estéjén holtan találják irodájában a dúsgazdag, Harlan Thrombey nevű krimiírót. A történet elején a nyomozó rendőrök még öngyilkosságra gyanakszanak, de a helyszínen feltűnő magánnyomozó, Benoit Blanc szerint valami nem stimmel a gyanúsítottként kihallgatott családtagok történeteiben. 

Blanc detektívhez hasonlóan kezdjük el mi is összerakni a film puzzle-jének darabjait. A helyszínünk stílusosan olyan, mint egy Cluedo-tábla: egy vidéki villa, tele öreg és értékes bútorokkal, gyertyatartókkal, nyikorgó lépcsőkkel és fegyverként használható tárgyakkal. Minden kellék kisebb tisztelgés a nyomozós műfaj korábbi darabjai felé, a tévében is Gyilkos sorok megy, a krimirajongókban ezer emléket ébreszt a film. Külön érdekes megoldás, hogy a valós világra való utalgatás keveredik az elhunyt Harlan filmbéli regényeire történő utalásokkal, így egy igazán rendhagyó réteget adva a film egészéhez.

A film felépítése persze önmagában, bármiféle rejtett apróságok felfedezése nélkül, csak a történetet figyelve is kerek egésszé áll össze. Rian Johnson remek ütemérzékkel, pont úgy adagolja az információkat, hogy mindig legyen valami gondolkodni valónk, folyamatosan úgy irányítva a figyelmünket, ahogy éppen akarja. A cselekményvezetés rengeteg csavart tartogat, a néző a tényeket egyre újabb megvilágításban látja. Minden fordulat után kicsit okosabbnak érezzük magunkat, ugyanakkor egy-egy régebbi kérdés továbbra is megmarad. A film végére pedig összeáll egy nagyon impozáns kép, amiben minden korábbi darabnak meglesz a helye. Ezt megértve pedig elismeréssel adózunk majd az összképet megalkotó, okos és elegáns rendezői koncepciónak.

Az összkép a remek, eredeti történet és az ügyes történetvezetés miatt önmagában is kiemelkedő lenne a tucatfilmek tengeréből, de a kiváló színészek teszik igazán pazarrá. A diszfunkcionális család minden szereplője okosan megírt, jól eltalált karakter a Toni Collette által játszott  tipikus tenyérbemászó, pénzéhes életvezetési tanácsadótól kezdve a Michael Shannon által életre keltett, saját apja árnyékából kilépni képtelen, kizárólag az ő könyveinek kiadásával foglalkozó fiáig. Ana de Armas elragadóan szerethető és hiteles Marta szerepében, a legnagyobb elismerés talán mégis a Blanc magánnyomozót megformáló Daniel Craig-et illeti, aki valósággal lubickol a tipikus teátrális gesztusokat alkalmazó, gyakran monológokban kommunikáló, néha már-már a saját paródiájába forduló, de azért zseniális nyomozó szerepében.

Utolsó lényeges elemünk a nagy kép összeállításához a finom társadalomkritika. Harlan családja ugyanis első pillantásra rendes, becsületes polgárokból áll, de a nyomozás előrehaladtával sokak szennyese előkerül. A társadalmi vagy családi szerep, amit ilyen-olyan okból magukra erőltettek, a film végére egyszerűen leválik róluk, és gyarló emberként állnak előttünk mindannyian. Viszont így lesz számukra remény, hogy új, tiszta lappal próbáljanak új életet kezdeni.

A Tőrbe ejtve egyszerre remek szórakozás, kiváló agytorna és okosan megírt tanulmány az emberi közösségek működéséről. Igazi nagybetűs Moziélmény. Őszintén remélem, hogy jelentős lökést ad majd az eredeti történetet elmondó filmeknek a folytatásokkal és remake-ekkel szemben, de alighanem erre a reális esélye sajnos kicsi. Akármit is hoz a jövő, az biztos, hogy a Tőrbe ejtve több nézést is megér, legközelebb pedig különösen figyelek majd a fánkokra meg a kutyákra.