A Good Omens, avagy magyar nyelven Elveszett próféciák egy 1990-es Horror, Komédia és Fantasy zsánerbe tartozó könyv, ami már önmagában is érdekes és egyedi elgondolás. Maga a könyv Terry Pratchett és Neil Gaiman elméjének közös szüleménye, amit elsőre rendkívül szokatlannak tartottam, még ha nem is ez az egyetlen elismert könyv két íróval maga mögött.

A kiadását követő évben két díjra is jelölték, a World Fantasy legjobb regény és a Locus legjobb fantasy regény kategóriájában, bár ezeket nem sikerült bezsebelni. Évekkel később 2012-ben két orosz elismerést sikerült elhozniuk. Az első a MirF magazin különdíja a legjobban várt könyv kategóriában, másodjára pedig a FantLab weboldal szavazta meg a legjobb lefordított regénynek abban az évben. Ha nem is nagy siker, de legalább több a semminél. A könyvet magyarra is lefordították, így ha valakinek megjön a sorozat után a kedve, bármikor beszerezheti és elolvashatja, habár ez ideális esetben fordítva szokott megtörténni.

A könyvet övező nagy csendet a 2019-es mini-sorozat adaptáció törte meg. Az Amazon studios a BBC-vel karöltve kicsit megtámogatta az ötletet és megszületett a ’’csoda’’. Douglas Mackinnon rendezésében történt a forgatás, akinek többek között a Scherlock-ot és a Doctor Who-t is köszönhetjük; innen tudtuk, hogy jó lesz. Gaiman producerként jelen volt a sorozatnál is, így olyan végeredményt kaphattunk, ami nem torzította az eredeti elképzelést. Minden adott volt egy jó sorozathoz. Egy legendás bestseller, egy remek rendező és megfelelő pénzügyi háttér. Vajon teljesítette az elvárásunkat? Íme a Good Omens sorozat az én szememen keresztül!

A történet két fő karaktere a Michael Sheen által játszott angyal, Aziraphel és a démanok démona Crowley, akit David Tennant személyesít meg. A jó és a rossz rendkívüli párosa, akik az elveszett Antikrisztust hivatottak megkeresni, megelőzve ezzel az Armageddont, annak ellenére, hogy sokkal inkább az előidézésén kellene ügyködniük. Azonban az együtt töltött hatezer év alatt hozzánőtek a földi léthez és az ’’emberi’’ mivoltukhoz. Kettejük barátságán fekszik az egész történet és meglepő módon a sorozat hat óra játékideje alatt nem megunható. Ez nem csupán az amúgy remek színészi teljesítmény dicsősége, hanem a remekül megírt karakterek humoráé és a köztük működő kémiáé is. Illetve kapunk a történetben számos mellékszálat, amik időről időre megszakítják a fő cselekményt, hogy nehogy túl sokat kapjunk főhőseinkből. Míg végül a szálak összeforrnak és együtt mentik meg a világot.

A történetnek remek keretet ad a Bibliai háttér. Az egész cselekmény az Aramageddon eljövetelének hét napjáról szól, amit az Adamnek keresztelt Antikrisztus hivatott elhozni. Akár csak a teremtés hetedik napján is egy Adam született meg. A könyv változat alapkérdése, az, hogy ha a Világ hét nap alatt keletkezett, akkor véget is érhet-e ennyi idő alatt? A story főleg a mérleg metafora köré épül. A világban lévő jó és rossz egyensúlyát szimbolizálja. Megmutatja, hogy a rosszban lévő jó és a jóban lévő rossz tökéletes semlegességet és harmóniát hoz létre, ami maga az emberség. Ez Crowleyra és Aziraphelre is ugyan úgy igaz. Crowley egy karizmatikus, másokat végletekig kihasználó, önző szadista, akinek magán kívül csak önmaga számít, na meg legjobb barátja Aziraphel, akiért képes jót tenni és számtalanszor kihúzta már a bajból.

Aziraphel pedig egy makulátlan angyal, aki képes elárulni az angyaltársadalmat, csak azért, hogy barátján Crowleyn segítsen. Mindketten chaothic good személyiséggel rendelkeznek, azaz képesek a jó cselekedet felismerésére és képesek, akár drasztikus és törvénytelen beavatkozás során, mindent bevetve elérni azt. Akármit képesek kockára tenni, legyen az a démoni reputációjuk, amiért elismerik, vagy a bemocskolatlan angyali létük, amiért személye hiteles és hallgatnak a szavára. Ami legjobban kiemeli emberségüket, és leginkább megkülönbözteti őket a hozzájuk hasonló ember feletti lényektől, az a jó és a rossz közti különbség felismerése, ami az eredendő bűnnel köthető egybe. Hiszen képesek a saját ’’oldalukat’’ és a Világegyetem két leghatalmasabbnak vallott lényét Istent és a Sátánt kvázi palira venni, ami meglepő módon sikerül.

A remek színészi tejesítmény mellett a rendező is kiváló munkát végzett a kamerák mögött. A remek kameramunkának köszönhetően egyetlen olyan mozzanatról, vagy arckifejezésről sem maradunk le, ami szükséges a cselekmény megértéséhez. Ezzel társul a remek zenei választás a sorozatban, egyszer nem éreztem furának vagy oda nem illőnek, és különösen élveztem az audiovizuális élményt, ahogy Crowley üvöltve keresztül hajtott egy lángoló autópályán, kocsijából Queen-t bömböltetve. Külön tetszett a humora az alkotásnak. Abban a tudatban, hogy nem ölhetik meg őket a halandók, úgy igazán remek helyzeteket tudnak kihozni az emberi énjüknek szánt halálos fenyegetésekből.

 A kedvenc jelenetem Aziraphel ártatlanságából származik. Amikor életében valószínűleg először káromkodik, akkor egy megkönnyebbüléssel egybefont nevetés fogott el, mert számomra már fájdalmas volt, hogy meddig kerülgette ezen szavak használatát. De a mellékkarakterek is remek humorforrásként operálnak, mint a bohókás öreg Shadwell vagy a boszorkány és a fiatalabbik boszorkányvadász szexuális kapcsolata. Külön tetszett, hogy valamilyen formában aktualizálták a világot egy Social Justice Warrior karakterrel, ami szintúgy csak egy vicc, hiszen egy gyerek karakternek nem kellene ennyi idősen ezekkel a problémákkal foglalkozni, ezzel komolyan vehetetlenné vált.

A sok pozitív tulajdonságával ellentétben volt valami, ami nagyon nem tetszett. Magát a sorozatot, mint egész, imádtam. Azonban simán el tudtam volna képzelni egy-két extra hozzáadott epizódot, hogy kicsit, jobban megismerjük a mellékkaraktereket, mert bőven volt bennük potenciál. Illetve még nem is említettem azt, ami számomra a sorozat legnagyobb hiányossága. A végén felkészültek a nagy csatára a Sátán ellen lángoló kardal és haragos tekintetekkel, majd végül az Antikrisztusként funkcionáló Adam egy mondattal letudja. Ezekután mikor választ várnánk arra a kérdésre, hogy mi is történt, kapunk egy vicces párbeszédet Crowleytól és Azirapheltől, amiből kiderül, hogy ők sem tudják mi történik. De még maga Isten, (aki a film narrátora) sem árul el erről semmit. Ez olyannyira felcsigázta az agyam, hogy már meg is vettem a könyvet, hogy kiderítsem valójában melyik mű okozta a bennem lévő hiányérzetet.

A film látványvilágáról annyit kell tudni, hogy a különleges effekteket nem viszik túlzásba, épp csak ott van, ahol szükséges. Érdekes módon nem úgy közeleg az Armageddon, ahogy azt elvárnánk. A cselekmények nem hagynak nyomot a külvilágon, hiába közeleg a világ vége. Az apokalipszis négy lovasa kellemes napos időben, hűs szellővel kísérve tartanak az Antikrisztus felé. A fények viszont mindig megalapozzák a szükséges hangulatot. Mikor nyugodtnak kell lennünk, olyan a megvilágítás, hogy ezt elősegítse, mikor bajban vagyunk, beszürkül a képernyő, teljesen átérezhető és egyszerűen nézeti magát. Ha az ember leül megnézni, akkor végig nézi.

Végszóul annyit szeretnék mondani, hogy számomra nagyon tetszett, és bátran merem ajánlani olyanoknak, akik nem mélyen vallásosok és nem veszik támadásnak, ha viccet csinálnak egy több ezer éves vallásból. Könnyen elérhető, akár egy Amazon Prime előfizetéssel is ingyen, jó minőségben megtekinthető és akik gondolkodni vágynak azok is bőven találnak benne számukra érdekes tartalmat. A látványvilág, egyszerűen tökéletes, ez a zenékről ugyan úgy elmondható. Csak ajánlani tudom.