Napjainkban a filmes világ az egyik legkreatívabb és legtehetségesebb rendező körül forog. Christopher Nolan 1998-ban robbant be Hollywoodba A Csapda című filmjével és azóta magáévá tudhatja a thriller és a krimi műfajok királyának címét. Bizton állíthatjuk, hogy egyike lesz azoknak a kivételes zseniknek, akik majd egyszer új útra terelik az amerikai filmipart. Már most hatalmas az érdeklődés az új filmje az Interstellar, azaz a Csillagok között iránt. Ezen a héten visszamegyünk 12 évet az időben és visszatekintés gyanánt elővesszük az egyik legötletesebben megalkotott thrillerjét, amely viszonylag a kezdeti időszakának legsikeresebb művének tudhatja magát. Jöjjön hát az Álmatlanság.

Will Dormer (Al Pacino) az FBI ügynöke egy alaszkai kisvárosba utazik, hogy felgöngyölítsen egy gyilkossági esetet. Ezen a térségen a nap ritkán nyugszik le és ez az amúgy is megfáradt nyomozót a végletekig leterheli. Az őrült elkövető hajhászása közben ügynökünknek meg kell küzdenie saját bűntettével is. A két eset között egy rejtélyes összefüggés van, amelyről maga a gyilkos is tud, így megkezdődik a marionett harc. De ki rángat kit dróton és ki fog nyerni? Egy biztos: valamelyikük veszít.

Természetesen innentől jön csak a legjava. Minden kétséget kizáróan egy fantasztikus thrillerrel állunk szemben, mely a végletekig kiszámíthatatlan és sorra bombáz minket meglepetésekkel és fordulatokkal. Ezért biztosíthatom mindenki számára, hogy a két órás játékidő egyáltalán nem sok, sőt szerintem akár még kevés is lehet. No de vágjunk is bele.

Aki már olvasta a posztjaimat az tudhatja, hogy ilyenkor a legtöbb esetben a történetmesélés eszközeit vesézem ki és most sincs ez másképp. Mint a legtöbb „jó”, így ennek is ez a nagy erőssége. Már rögtön az elején különleges, kissé szürke hangulatot áraszt a film amely egy teljesen hétköznapi krimi sztoriként indul. Megismerhetjük a környezetet, a bűncselekményt, a hozzá tartozó bizonyítékokat és mindent, ami ehhez szükséges. Eddig minden elég átlagos, mondhatjuk úgy, hogy megszokott. Ám Nolan bácsitól azért többet várnánk nem igaz? A rendező nem hazudtolja meg hírnevét, hiszen ebben az esetben is remekül manipulálja az odafigyelő képességeinket. Nagy pozitívuma a filmnek hogy teljesen kiszámíthatatlan, ezzel tapasztja oda nézőit a képernyő elé és hoz egy teljesen új krimit számukra. Nézzük is meg mik ezek!

Mint már írtam a teljesen átlagos kezdés csak a felszín. Ám a mű tartogat számunkra egy pár érdekes fordulatot, amelyek nem olyan eget rengetőek, viszont túlnyomórész ezek viszik előre a történetet. Az egyik Will Dormer nyomozó sajnálatos bűntette. Ezen a ponton egy teljesen új veszi kezdetét. Az addig csupán egy szálon futó cselekmény máris megduplázódik és eltereli a vonalat egy másik erdőbe, ahol a hazugságok segítségével próbál meg nyomozónk túlélni. Igen ám, de a korábbi gyilkosság és a saját esete egy pontos összefügg és itt jön képbe Walter Finch karaktere, akit Robin Williams alakít. Míg Al Pacino képviseli az egyik vonalat, addig a másikat Robin Williams tartja a markában, melyeket a két karakter egy ideig párhuzamosan húz maga után. Egy ponton azonban az esetek összeérnek és ügynökünk számára világossá válik a kázusok köteléke. A rendező ezzel a vezetéssel remekül bekavarja a történéseket közben ügyelve arra, hogy az teljesen követhető legyen, ezért a film hagy időt mindenre maga körül és nem sieti el a dolgokat. Részletesen és szépen kidolgoz mindent és letisztulásként kapunk a nagy kavalkád után egy rendezett, nyugodt végkifejletet, amely minden szálat elvarr, úgymond nem marad utána semmi kérdés.

A megvalósítás a hangulathoz mérten szépen illeszkedik a mű alkotta légkörhöz. Jól alkalmazza a mesélő vágást, ezáltal a cselekmény figyelése közben bevágott apró foszlányokból tudjuk magunknak leszűrni a háttérben megbúvó eseményeket biztosítva, hogy semmiről ne maradjunk le és nem merüljenek fel bennünk kérdőjelek. Remek feszültségkeltő elemeket tartalmaznak a drámailag megalkotott jelenetek, amelyek bizony elég erősek, keményen átéreztetik a nézővel az általa kisugárzott érzéseket. Nolan műve megmagyarázza saját címét azzal, hogy szereplőink szürke kedélyállapotát és hallucinációit ránk is kivetíti, így az azonosulás kérdése meg van oldva teljes egészében. 

A színészi játék kiemelkedő a filmben. Al Pacino és Robin Willams tehetségét nem is kérdőjelezi meg senki, igaz ezeknek a karaktereknek a megformálása számukra azért jelenthetett némi kihívást. Walter Finch személyét az inkább komikus jellemű Williams-nek nem lehetett egyszerű megalkotni, de sikeres színész lévén remekül hozza a rá szabott szerepet. Ezekhez remek segítség volt a mellékszereplők jónak mondható alakításai. Itt voltak azért fenntartásaim, de elnéztem őket, mert a sztori nem körülöttük forgott.

Ez lett volna az Álmatlanság bemutatóm. 2002-ben Nolan megmutatta, hogy van helye Hollywoodban, ezért izgatottan várjuk 2014-ben az Interstellar-t. Igaz az a mondás, hogy a fejétől ízlik, vagy bűzlik a hal, eddig csaknem kilenc alkalommal ízlelhettük meg. Sok sikert és mindent bele legközelebb is Christopher.