Gondolkoztál már valaha azon, milyen lenne találkozni az idősebb éneddel? Szembesülni annak életével, sikereivel és kudarcaival? Mit kérdeznél meg tőle, esetleg milyen tanácsokat kérnél tőle? És mindez fordítva: felnőttként milyen érzés lenne szembesülnöd egykori önmagaddal, egykori vágyakkal, tervekkel, ambíciókkal? Inspirál vagy egzisztenciális válságba taszít?

Az Amazon Prime új sorozata, a Paper Girls a skála mindkét felén lévő érzelmi hullámokkal foglalkozik főszereplőinek szemüvegén keresztül. Egy amerikai kisvárosban, Sony Streamben járunk: négy tizenkét év körüli újságoslány kalandjait követjük nyomon, akik 1988-ban, Halloween estéjén véletlenek szerencsétlen összjátékának köszönhetően egy időgépbe kerülnek, ami 2019-be repíti őket. Rövidesen szembesülnek egy folyamatban lévő háborús konfliktussal, ami különböző időkből származó időutazó frakciók között zajlik. És ami a legfontosabb, szembesülniük kell saját magukkal.

A 2015 és 2019 között publikált képregénysorozat adaptációja tökéletesen illeszkedik az elsősorban a Stranger Things által uralt mozgóképes trendekbe. Ennek alapvető műfaji sajátossága a fantasy és a coming-of-age ötvözete, valamint az amerikai kisvárosi miliő, esetenként a 80-as, 90 éves nosztalgiájával nyakon öntve vagy megfűszerezve egy kis társadalomkritikával. Ennek a trendhullámnak a része (ami felváltotta a 2010-es évek első felét uraló disztópikus young adult-fantasyket) többek között Stephen King Az-ának újabb feldolgozása, vagy a Netflix-által egy évad után elkaszált Ez így nem oké. Minden bizonnyal az Amazonnál is úgy okoskodtak, hogy a Stranger Things negyedik szezonjának utórengéseit meglovagolva, nagyot fog menni a streamingen a Paper Girls.

A sorozat nagyságrendekkel jobban működik felnövéstörténetként, mint fantasyként – az időutazós motívum sokkal inkább ágyaz meg előbbi sikerességének. A fantasy-aspektus egész egyszerűen unalmas és érdektelen, a témában sok izgalmasabb sztori született már a múltban, ráadásul a CGI csapnivaló, és a jelmezekből, valamint az akciószekvenciákból is árad az olcsóság érzülete. Ezzel ellentétben a négy főszereplőnk, Erin (Riley Nai Nelet), Tiffany (Camryn Jones), Mac (Sofia Rosinsky) és KJ (Fina Strazza) jellem fejlődésének elengedhetetlen része, hogy megismerik jövőbeli énjüket, ami számtalan izgalmas kérdést felkelt a nézőben. Kinek a hibája az elmaradt karrier? A fiatalkori énnek, mert az ő karakteréből, cselekedeteiből sarjadt ki minden későbbi történés? A felnőttkorinak, mert ő az aki értelemszerűen már túl van az életét meghatározó eseményeken és döntéseken? Mihez kezdjünk az életünkkel, ha villámcsapáshoz hasonlóan ér minket a felismerés, hogy nem tart sehova, akármit is teszünk, akármiben is bízunk? Képesek vagyunk megbékélni saját sorsunkkal? És ez ugyanúgy érvényes a szereplők jövőbeli énjeinek, esetleg hozzátartozóinak szemszögéből nézve. Az alapkoncepció számtalan lehetőséget rejt magában, és a sorozat a nagy részét ki is aknázza ezeknek.

Hozzátéve, hogy megkaphatja a Paper Girls a woke-ideológia vádját, a főszereplők eltérő etnikai és társadalmi háttere, a „feminizmusa” a sorozat javát szolgálja. Mind a négyükön keresztül más és más témákat járhatunk körbe a családról, rasszizmusról, szegénységről, halálról vagy nemi orientációról. Erin ázsiai-amerikai családból származik, és édesanyjának mindennapos feladataival kell megbírkóznia a nyelvi és kulturális nehézségek miatt; Tiffany afroamerikai és rendkívül okos, emiatt megszenved azzal, hogy saját szociokulturális hátterét elhagyva a többségi társadalom köreiben mozog; Mac maszkulin, faragatlan és szabadszájú lány, aki egy kékgalléros szegény családból jön, és rajong hasonlóan problémás bátyjáért; KJ pedig felsőközéposztálybeli zsidó család sarja, akit szintén sok inzultus ér származása miatt. A széria nem ódzkodik a szociális kommentártól és a társadalm kritikától, habár ez manapság inkább elvárás, mint bátorság. Viszont ahhoz elég merész, hogy kibújjon a politikai korrektség béklyóiból, legalábbis szóhasználat terén. Fontos, hogy nem barátokról van szó – a történet katalizátoraként szolgáló esemény estéjén vannak együtt négyen először, és ez fontos abból a szempontból, hogy nemcsak önmagukkal kell megbékélniük, de egymást is meg kell érteniük.

Sokkal jobban működik a sorozat, mikor mellőzi a pajtában megbújó óriás robotokat, a fehér ruhás időutazó-katonákat és az időutazást magyarázó maszlagot, és mer kicsi lenni – olyan problémákban elmerülni, ami minden tizenéves lány sajátja. Ilyenkor sok olyan remekül megírt dialógust és érzelmes, bensőséges pillanatot kapunk, ami miatt megéri megnézni a sorozatot. A műfaj kedvelőinek mindenképpen ajánlott, ha másnak nem, a Stranger Things-hype levezetésének. De több annál, sokkal több.