Őszintén megmondom, kicsit szkeptikus vagyok azokkal a sorozatokkal, filmekkel, amik egy nagy név farvizén akarnak felevezni. Ezért, mikor meghallottam a Halálos fegyver sorozatba átültetését, már hangosan anyáztam a monitor előtt. Ez nyilván rosszul érint, már csak azért is, mert nagyon szerettem az összes filmet, és szeretem a mai napig. Ettől függetlenül persze eldöntöttem, hogy belenézek, már csak azért is, hogy utána legyen mit szidni a celluloid gyár ötlettelenségén.

Majd megkapják a magukét, gondoltam. Az mondjuk nyilvánvaló volt, hogy nem Mel Gibson és Danny Glover fog felbukkanni a tévében, már csak azért sem, mert előbbi szépen bekattant, majd elkezdett elég jó filmeket a vászonra vinni. Kapunk hát egy pusztán koncepciót átemelő sorozatot. Ahogy a film is, a sorozat is azon áll vagy bukik, hogy a két főszereplő mennyire szerethető és milyen az összhang közöttük. Damon Wayans régi motoros az álomgyárban, neki elsőre meg is örültem, mert eddig szinte mindenben szerettem, amiben láttam. Clayne Crawford neve viszont semmit nem mondott. Arcra már ismerősebb volt, de nem igazán tudtam hova kötni, meg szimpatikus se volt. Biztos voltam benne, hogy valami ripacs lesz, aki túljátssza a szerepet. Gibson Úrnak ez jól állt, de az ritka, mint a fehér holló.

A történet szempontjából nem mondhatunk el sok televíziózást megújító ötletet, mert az alapkoncepción egy csöppet sem változtattak. Martin Riggs elveszti a feleségét, ezért egy lecsúszott, szuicid hajlamú rendőr lesz belőle, míg Roger Murtaugh egy békés családapa, akinek vigyáznia kell szívére, amúgy is vissza akar vonulni, meg hát a gyerekek, meg minden. Két teljesen ellentétes karakter, de ezeknek a sztoriknak ezen áll vagy bukik a sikeressége. Természetesen úgy adódik, hogy társak lesznek, és fel kell göngyölíteniük egy furcsa gyilkosságot. Ez utóbbi szál annyira sablonos, amennyire lehetséges. Az már rögtön ki is található, hogy egy tipikus nyomozós sorozattal van dolgunk. Itt már tudtam, hogy nehéz dolguk lesz velem, lévén én mindig is átívelőszál párti voltam, kevés olyan széria van, amiben az egy rész, egy eset modell megfog.

Az adott gyilkossági eset nem is nagyon kötötte le az érdeklődésem. Sem a gyilkos kiléte, sem a mellékszereplők sorsa nem kötött le. Utóbbiba azért behoztak egy kisgyereket is, hogy az ember legalább valamennyire kötődjön, az valamiért működött. Persze egy rossz szót sem szólhatok, mert az eset logikusan fel volt építve, nem volt túl bugyuta, de érződött, hogy az első rész mindenféle szempontból csak alapozás lesz. Egyedül a két szereplőn nem érződött ez annyira, mert az alaphelyzet másodpercek alatt felállt, és a két rendőrünk úgy tevékenykedett, mintha ezer éve együtt lennének. Ez mondjuk nagyban köszönhető annak a pozitívumnak, hogy sikerült olyan színészeket beültetni a sztoriba, akik között működik a kémia, és akiknek jól áll a karakter. Clayne Cawford messze nem akkora ripacs, mint amire számítottam, és meglepő volt, hogy mennyire jól hozza a karaktert. Oké, a rész elején a bankos jelenet kicsit túl lett tolva, meg ne már, de ne várjunk Drót szintű realista sorozatot egy Halálos Fegyver adaptációtól. És ha már realizmusnál tartunk, az akcióktól se várjuk ezt el, ellenben meglehetősen kellemes látványt kapunk. Annyira nem habzik a sorozat szája így első rész alapján a költségvetés szűkösségétől, teljesen korrekt jeleneteket hoznak. 

Összességében meglehetősen pozitív benyomást kelt az első rész, és egy teljesen nézhető, limonádé-akció sorozatot kapunk. Még karakterizálás, meg egy csöppnyi dráma is jut bele, ami plusz pontot érdemel. Nyilván kérdés, hogy milyen minőséget hoznak a későbbiekben, számomra az is, hogy kapunk-e az esetek mellé egy jó kis átívelő szálat. Ennek ellenére a Halálos Fegyver egy fogyasztható, könnyed sorozat lett.