A Wachowksi tesók nevét 15 éve örökre megjegyezte a világ. A Mátrix látványban és történetben is olyan komplex és minőségi volt, ami mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Senki se értette igazán mit is látott, de joggal gondolhatta, hogy egy korszakalkotó film után lépett ki a moziteremből. Beszédtéma volt akkor, és mind a mai napig az. Talán a mondanivalója lesz egyre aktuálisabb, vagy az összetett szimbólumrendszere ad még több terepet a filmet megfejteni vágyóknak. Mindenesetre elemzés szempontjából nem hálátlan alkotás, vele majd egy későbbi cikkben foglalkozok.

Hasonló vonalat követ a 2005-ös V mint vérbosszú is, ám a történet szintjén sokkal explicitebb formában, visszafogottabb vizuális szimbólumrendszert használva. Habár a testvérek „csak” a forgatókönyvet jegyzik érezhető a kezük nyoma a filmen. Piros kapszula helyett ezúttal egy önjelölt maszkos forradalmár igyekszik felnyitni a szemünket. Bizonyos szempontból egy fordított felállású, női főszereplővel ellátott Mátrixot kapunk. Natalie Portman játssza Eveyt, aki események közepébe csöppen és ugyan nem ő lesz a kiválasztott, de a film második felében egy hasonló újjászületésen esik át, mint Neo. Hugo Weaving alakítja a maszkos V-t, aki Smith ügynökkel ellentétben nem megvédeni, épp ellenkezőleg, elpusztítani kívánja a fennálló rendszert. London városában ugyanis a nem túl távoli jövőben Sutler kancellár (John Hurt) totalitárius diktatúrát alakított ki. Az arcképének ott kell lógnia a közintézmények falain, a tévéből pedig csak az szólhat, amit ő engedélyez. Ezt egy általa kiépített és minden háztartásba bevezetett rendszer teszi lehetővé.

-Beveszik ezt az emberek?
-Miért ne? Ez a brit tévé. Mi csak beszámolunk a hírekről, nem gyártjuk őket. Az a kormány dolga.

Az emberek azonban átlátnak a szitán. Nagyon is jól tudják hogy működik Sutler rendszere. A félelmük az, ami gátat szab tetteiknek. Ekkor lép színre a Guy Fawkes maszkos V, aki csupán a forradalom magvait hinti el, a döntő lépést a népre hagyja. A kiépített médiagépezetet a saját javára fordítja és felhívja a figyelmet az elkövetkező év november 5-ére. A maszkját ábrázoló személy 400 éve ugyanis a Parlamentet szerette volna felrobbantani, terve azonban meghiúsult, így V-re hárul a feladat. A népet viszont szavakkal lehet tettekre buzdítani. A kollektív emlékezet felülírására törekszik: Angliában a Guy Fawkes Napot a mai napig úgy ünneplik, mint az éjszakát, amikor a hatalom szimbóluma megmenekült a teljes pusztulástól[1]

V karaktere sokkal összetettebb egy zsebforradalmárnál, de ezt máshogy nem is lehetett volna megoldani a készítők részéről. Muszáj volt biztonsági játékot játszaniuk azzal, hogy kibontják a karakter személyes drámáját, különben magát a filmet is a propagandajelleg veszélyeztette volna. Ezzel azonban az eszmék megvalósítása összefonódik egy bosszúfilm narratívájával, a háttérben megbúvó politikai összeesküvés pedig bizonyíték hiányában az elmélet szintjén marad. Kiderül, hogy V identitásfelvételének sokkal pragmatikusabb oka van: egy kísérlet miatt elvesztette az emlékezetét, így kénytelen volt a környezetéből nevet találni magának. Így lett V, a szobaszáma után. Mivel a kísérlet meghiúsítására tett november 5-ei tűzvészt ő idézte elő, a név mellé adta magát Guy Fawkes alakja is a maszkkal együtt, mely a sérülései elrejtésére is szolgál. A felvett alakkal együtt felvett eszme is jár, V küldetése kettős lesz tehát, egyik oldalon személyes bosszú, a másikon a nemzet felszabadítása áll. Utóbbi gondolat megkérdőjeleződik a filmben, hiszen a kancellár is kaotikus állapotok közepette jutott hatalomra. Nem egy példát láttunk már a szükséges legkisebb rossz választására a történelem során. Habár a filmben lévő események a Bush kormányzat elrontott politikájának hozománya miatt alakultak ki,[1] mégis párhuzam vonható Sutler és Bush között. Utóbbi kétszer is választást nyert, másodjára az emberek félelmeire hatott, ígéretet tett a terrorizmus megállítására és a háború folytatására. A szeptember 11-ei összeesküvés-elméleteket (mely szerint a kormány állt a dolog mögött) is megkapjuk allegória formájában V tolmácsolásában. A rendőr nem hisz neki, bizonyíték híján beetetésnek, mesének hiszi a maszkos által elmondottakat. Ugyanakkor többször hangoztatja a nyomozás során, hogy nincsenek véletlenek és egy ponton látni véli az események dominószerű láncolatát, melyek egy pontra vezetnek vissza.

A film nem túl bonyolult szimbolikával rendelkezik, a nagyobb hangsúly a történeten van. Kisebbfajta rendezői és író bravúr, hogy nem roppan össze a saját súlya alatt, ugyanis rendkívül zsúfolt. Felépít egy világot, melybe több személy drámáját implikálja és e kettőt bontja ki, nem túl egyenletes ritmusban, sokszor áttételesen: naplók, levelek olvasásakor elevenednek meg a képek. Mintha folyamatos expozíció részesei lennénk. A film kismértékben leül a második felében. Kell is az idő összeszedni a gondolatainkat, hiszen addigra már oly mértékű információt zúdítottak ránk. Cserébe erős történetet kapunk, érdekes párbeszédekkel, árnyalt női karakterrel. Evey verbális harca V-vel már-már shakespeaire-i magasságokat ölt. Intertextuális utalásokban sincs hiány: V a régi dolgokhoz ragaszkodik, kedvenc filmje a Monte Cristo grófja, de idéz a Faustból és a Macbethből is. A film elején és végén elhangzó Csajkovszkij darabnak valamint a bizonyos helyen felhangzó Beethoven Sors szimfóniájának is jelentősége van. Ezek miatt volt olyan érzésem, mintha egy jó könyvet olvasnék. Ez nem áll távol a valóságtól, az igazság valahol a két médium között van: a film Alan Moore azonos című képregényéből készült. Ő írta többek között a Watchment is. Nem volt könnyű dolga a film készítőinek az átültetés során, azonban James McTeigue rendezőnek Wachowskiékkal karöltve sikerült összehoznia egy igen rétegelt, mély, de a megfelelő mértékben távolságtartó filmet. A Mátrixszal ellentétben a történet felszíne egyszeri nézéssel is érthető a fokozatosan bővített flashback-szerkezet miatt. Sokrétűségének feltárásához azonban elengedhetetlen a többszöri megtekintés.

[1] http://www.timeanddate.com/holidays/uk/guy-fawkes-day 

[2] Kovács Marcell, A rossz álarcában, Filmvilág, 2006/5 23–25, online: http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=8596.