Nagyon sokan gondolják Tim Burton filmjének, de az ápolatlan, fekete hajú különcnek csupán az ötletét adaptálták egy olyan stop-motion technikával előadott történetté, amelyben zombik, boszorkányok, vérfarkasok, csontvázak és egyéb rémséges lények találkoznak a Mikulással, de leginkább a karácsonyi szokásokkal. Ebből adódóan hetven percben elevenedik meg előttünk az egyik legegyedibb megközelítés, ami ennek az ünnepnek a mitológiájával foglalkozik. Ez a Karácsonyi lidércnyomás, eredeti címén The Nightmare Before Christmas.

Jack Skellingtonnak, Halloween urának, a Tökkirálynak elege van az állandó rémisztgetésekből. Unja már, hogy semmi másból nem áll az élete, minthogy szörnytársaival gyerekeket ijesztget évről évre. A melankóliájára egy véletlen során megoldást talál, ugyanis megismerkedik a karácsonnyal. Jacknek annyira megtetszik a nyüzsgés, az ajándékok tucatjai, a fényes díszek és a boldog arcok tömegei, hogy úgy dönt, idén ő fog örömet okozni az embereknek, mégpedig úgy, hogy átveszi a jó öreg szakállas pótolhatatlan helyét. Ehhez pedig semmi mást nem kell tennie, mint elrabolnia őt.

Soványka a cselekmény, a játékidő is éppenhogy eléri a hetven percet, de szerencsére mindent ki tudtak hozni ebből az őrült vízióból. Ez a történet mindent kiforgat, amit az ünneppel kapcsolatban hiszünk és gondolunk. Remek ötletnek bizonyult a karácsonyi idillt összeütköztetni a halloween-i ijesztgetésekkel. Ez a kettő egy olyan sajátos, vicces és groteszk hangulatot kölcsönöz, amihez hasonlót hirtelen nem is tudnék mondani, csupán annyit, hogy az ellentétek vonzzák egymást kijelentés itt nagyon is igaznak bizonyul. Nagyszerűen mutatnak rá mindkettő előnyeire, szépségeire. Egyik sincs túltolva, előtérbe rakva, tökéletes egyensúlyban vannak. A látványban való gyönyörködtetés mellett az összes sztereotip, mesebeli figurán végigmegyünk, amik nagyon kreatívan lettek megjelenítve és életre keltve. Minden egyes felbukkanásuk öröm, még a háttérben lévő, legjelentéktelenebb karakterek mozdulatai is parádésak. 

A bevezetőben szó esett arról, hogy a legtöbb ember Burton művének gondolja a Karácsonyi lidércnyomást (’93-ban már túl voltunk már két Batman mozin és egy Ollókezű Edwardon), tulajdonképpen ezért a tévedésért nem nagyon lehet hibáztatni őket. Az ő korábban írott verse, illetve rajzai szolgáltak alapul az alanyunkhoz, és bár pár dologban a készítők a későbbiek során eltértek az eredeti elképzeléstől (pl. szerelmi szál), így is egy tűpontos adaptációt szállítottak le nekünk. Viszont nem csak ennyiben kapcsolódik a híres rendező-forgatókönyvíróhoz ez az animációs film. Jack különcként tökéletesen beleilleszkedik a Burton-életmű magányos farkasainak (pl. Ed Wood, Bruce Wayne, Beetlejuice) soraiba. Vele együtt fedezzük fel a karácsony lényegét minden egyes megtekintés során és hozzá hasonlóan, mint egy kisgyerek, csodálkozóan tekintünk december 25-re. Az alkotók vissza tudnak vinni minket (persze csak akkor, ha engedjük) abba a naiv és szeretetteljes felfogásba, amit sajnos az évek alatt, az életünk során szerzett sebek eléggé megtépáznak. Kell ennél nagyobb érdem? Nem hiszem.

Danny Elfman zenéi atmoszférikusan és nagyon dallamtapadósan festik le a jelenetek groteszkségét és gyönyörűségét egyszerre. Már az első nézéskor pár dal kitörölhetetlenül megmarad az ember fejében, és ha ezt egy animált horror-karácsonyi-musical ilyen hamar el tudja érni, az semmiképp sem válik a produkció hátrányává. Emlékezes dallamai mellett Elfman maga adja a főszereplő énekhangját, hallatlan zsenialitással. Henry Selicknek, a rendezőnek talán ez az egyetlen jelentősebb műve, de az biztos, hogy itt remekül vette át Burton szellemiségét. A képek remekül visszaadják a gótikus gondolkodásmódot, és bár egy egyéni rendezői víziót nem kapunk, annyira markáns az ötletgazda stílusa, biztos, stabil kézzel van összerakva a film.

A három éven át tartó forgatásnak meglett az elképesztő végeredménye. A látvány szemet gyönyörködtető, a stop-motion technika kiállta az idő próbáját, mai napig nem tűnik elavultnak, sem a bábuk, sem pedig a felépített díszletek minősége. Ijesztő már pusztán arra gondolni, hogy hány ember munkája van ebben a még legkisebb részletre is maximális figyelemmel járó projektben. Hatalmas gratuláció a komplett stábnak, elképesztő munkát hagytak hátra az utókornak.

Mit lehet még mondani egy olyan meséről, ami jogosan van ott sokak kedvenc ünnepi filmjei között? Mindenki talál benne valamit, ami miatt szeretni, vagy netán imádni tudja ezt a kavalkádot. Rajongsz a horrorért? Rétegelten ugyan, de benne van. Szereted a musicalt? Az egész soundtracket rongyosra fogod hallgatni. Nevetnél egy jót a karácsonyfa alatt? Sok jelenetben le sem tudod majd vakarnia a vigyort az arcodról. Meghittségre vágysz? Két bejgli között ennél jobb lehetőséget erre nem fogsz találni. A The Nightmare Before The Christmas mindezeket tudja, miközben megmarad annak ami, egy karikaturista vonásokkal előadott, szórakoztató tanmesének.

A Karácsonyi lidércnyomás emlékeztet minket arra, hogy miről is szól ez az ünnep, pontosabban miről is kellene szólnia. Jövőre folytatódik a kultfilmeket felvonultató lista, amelynek a januári megállója egy csapat skót, drogos fiatal történetét meséli el.