Még a Képregényterasz 2021 egyik interjúja kapcsán került elő az a kérdés, hogy hazánk miért is áll ilyen visszafogottan a kisebb gyermekeknek szóló rajzolt füzetek mennyiségét tekintve? Így amikor lehetőségem adódott, hogy írjak a Marvel, éppen ezt a korosztályt megcélozni kívánó, itthon jelenleg is kiadás alatt lévő sorozatának első három gyűjteményes darabjáról, kapva kaptam az alkalmon, kíváncsiságomtól hajtva. Feltétlenül látni szerettem volna miként interpretálják a frissen belépő olvasók felé Stan Lee és Steve Ditko közös szellemi örökségét, hiszen a ma már nyomtatott sajtóterméket csak elvétve olvasó ifjoncokat megfogni nem egyszerű feladat, akkor sem, ha a felvázolni kívánt karakter olyan gigászi méreteket öltött hérosz, mint Pókember.

„Mintha csak a tükörbe néznék!”

Lássuk azonban a részleteket, miben is tér el egy átlagos, fő vonulatot követő sztoritól az itt bemutatott, pókhálóba göngyölt történet. Az első füzetben rögtön feltűnhet, hogy az egyszerűség kedvéért, azonnal a dolgok közepébe vágunk. Senki sem veselkedik neki tucatnyi panelen keresztül bemutatni eredettörténetét, az író nem kíván multiverzumot átívelő fejtegetésekbe bocsátkozni arról, miként került egy helyre Peter Parker, valamint Miles Morales és a szintén pókszerű képességekre szert tett Gwen Stacy variáns. Ezen verzióban mindannyian középiskolások, más-más intézmények kötelékében, de azonos városban. Továbbá ugyanaz a rejtélyes, radioaktív pók marta meg mindhármójukat átalakulásuk sorsdöntő napján. Elsőként a Hírharsona (Daily Bugle) gyakornoki programjának köszönhetően sodródnak egy csapatba, ahol a legjobb által elnyerhető fődíj egy interjúlehetőség Tony Starkkal.

Hőseink lassan kezdenek összebarátkozni, felfedik a másik két tag előtt bámulatos képességeiket, hogy aztán kissé ugyan kezdő és esetlen kompániaként szálljanak szembe a várost fenyegető megannyi veszéllyel. Jogosan kérdezhetnétek, hogy mi okból van szükség megtenni ezeket a szerteágazó szálakat, már-már TVA-hez hasonló ügyességgel lenyeső tollvonásokat? Nos, mivel egy 7 éves kortól ajánlott kiadványról beszélünk, a válasz a célcsoportban rejtezik. Ha valakinek ez az első kézben tartott képregény sorozata bizonyára érteni szeretné mi történik pontosan, hosszú összefoglalók, rebootolt karakterekről szóló esti mesék és a 616-os Föld fogalmának bevezetése nélkül is. Ezt a célkitűzést pedig, legalábbis az általam olvasott három kiadvány kapcsán, remekül tudja teljesíteni a sorozat. A mozzanatok nagy része elsőre érthető, a karakterek szerethetőek, problémáik emberiek és könnyen azonosulhatnak velük gyerekek és felnőttek egyaránt.

Természetesen az elbeszélési ívek egyes elemei infantilis benyomást kelthetnek a fentebb meghatározott életkort már elhagyottak számára, de mielőtt messzemenő kritikát fogalmaznánk meg próbáljuk újonnan érkező, Irány a Pókverzumon edződött, fiatal kockapalántaként lelkesedve figyelni az összképet. Érzitek a különleges, csak a képregény frissen nyomott lapjaira jellemző illatot? Ha kellemes nosztalgiával emlékeztek rá vissza, akkor van egy jó hírem: anno ti is részesei voltatok annak az élménynek, amelyet az új generációnak első ízben ezek a kiadványok jelenthetnek.

„Mindenki azt hiszi, hogy a hős mindig hős.”

Pillantsunk rá néhány sor erejéig, milyen klasszikus ellenfeleket vonultatnak fel az egyes darabok, akikkel főszereplőinknek, ezúttal együttesen szembe kell néznie. Az felütésben rögtön előkerül Dr. Curt Connors, azaz a Gyík (Lizard) és az ő genetikailag módosított állatfalkája. A második etapban érkezik a sokak által kedvelt Kraven a vadász, egész díszes családjával egyetemben, egy pici rivaldafényt hagyva azért Fosztogatónak (Looter). A harmadik nekifutás pedig Fekete Macskát (Black Cat) tartogatja számunkra, szerencsétlenséget hozó erejével együtt. Ebben a tekintetben nincs új a nap alatt, de az feltétlenül elmondható, hogy az írói munka vonatkozásában igyekeztek a karaktereket ehhez a szcenárióhoz igazítani. Kis kompániánk a megmérettetések alatt átesik néhány megoldandó problémán, az önbizalomhiány okozta depresszív állapottól elkezdve a balszerencse által közvetetten generált szobafogságig. Minden szituációban ott van a nevelési célzat is, így azt hiszem a leggondosabb szülőknek sem lehet panasza egyik történetre sem.

Megjelenik a tettekért vállalt felelősség kérdése, természetesen az önzetlen segítség fogalma és a csapatként való együttműködés fontossága egyaránt. Picit az antagonista karaktereknél talán zavaró lehet az előélet bemutatásának hiánya, nekem főleg Kraven és Fekete Macska esetében volt szembetűnő ez az apróság, de természetesen belépő szintnek így is tökéletesen alkalmasak eme szedetek. Mindhárom eddig nyomtatásba került füzet 3-3 történetet tartalmaz az eredetileg 12 részes sorozatból. Az első és a harmadik összeállításért Delilah S. Dawson és Fico Ossio felelnek, míg a másodiknál Erik Burnham író és Christopher Jones rajzoló dolgoztak össze. A művészeti koncepció általában véve letisztult és kellően színes, valamint tekinteteket magára vonzó ahhoz, hogy a fiatalabbak figyelmét is lekösse. A panelek nincsenek túlzsúfolva, az akció minden esetben követhető és a még nem egészen kiforrott érzékszervekkel bíró befogadó számára is megfelelő szórakozást nyújthat.

A protagonisták eredeti életéből néhány elem átemelésre került, így tapasztaltabb rajongók ezeknél a momentumoknál mosolyodhatnak el igazán. A poénfaktor pedig természetesen a toppon, ahogy Pókitól megszokhattuk, habár ezúttal inkább a fiatalabbak igényeire szabva. Külön érdekesség, hogy mivel az IDW licenszelt termékeként jelentek meg a számok eredetileg az Egyesült Államokban, egy hozzájuk közel álló művész, nevezetesen Varga Tomi készítette el a Kevin Eastman-féle variant cover színezési részét. Összefoglalva mondandómat, a megcélzott korcsoportnak tökéletes kezdet lehet a széria a panelekből összefűzött világba való első csobbanáshoz, idősebbek is adhatnak neki egy esélyt, ha már minden más, komolyabb Pókember regét ismernek, de még mindig nem tudtak betelni a karakterrel.  

Ha kedvet kaptatok a kiadványokhoz, beszerezhetitek őket a Vad Virágok Könyvműhely oldalán!