A showrunnerek fontossága elengedhetetlen egy széria esetén. Ők tartják egyben az egész stábot, tőlük jönnek a koncepciók, vázolják fel az évadok történéseit és leginkább az ő stílusuk köszön vissza a látottakból. Röviden minden az ő kezük alatt fut össze. Most három olyan ember lett kiemelve, akik nélkül a mai televíziózás hiányos lenne, és úgy éreznénk, hogy valami kimaradt az életünkből.

Noah Hawley

,,I think for really good-hearted people, that idea of putting yourself in the shoes of a monster to figure out why they acted that way, that’s a really frightening idea.”

Az FX üdvöskéje, aki mind történeti, mind pedig vizuális szempontból nagyon kreatív.  Bár többféle formátumon dolgozott az évek során, többek között filmen (Lucy in the sky) és könyvön (Zuhanás előtt), leginkább a sorozatok állnak hozzá a legközelebb.

Sokan kételkedtek benne (teljesen jogosan), hogy miként lehet egy kultfilmet televízióra adaptálni és inkább temették a projektet, mintsem érdeklődtek volna iránta. Azonban Hawley minden felmerülő akadályt sikeresen elhárított maga elől és megalkotta a 21. század egyik legjobb sorozatát. Egyáltalán nem remake-et készített, hanem kibővítette a Coenék által kreált univerzumot és feldobta azt más olyan megoldásokkal, amik szintén nagyon jól illenek a Fargo-hoz (3.évados rajzfilmbetét).

Teljesen mindegy, hogy mikor játszódnak a történések, a hangulat rögtön átjön a képsorokból, mivel Hawley megértette, hogy annak idején mitől működött a film. A szerencsétlen kisember ügyetlen próbálkozásai, a gyilkos fekete humor, a havasi környezet, az erőszakos gyilkosságok mind megmaradtak a régi panelek közül. Mint ahogy már említésre került, nem felejtett el újítani sem. Olyan mértékben, hogy a második évadban egy nagy ívű, részletesen kidolgozott, sok szereplőt felvonultató maffiaháborút mi mással, mint csészealjakkal spékelt meg. Pontosan annyira abszurd, mint amennyire annak hangzik.

A rendhagyó Legion sorozat mind a három évadjának cselekményét egy A4-es lapon össze lehetne foglalni, de felesleges lenne ezt tennünk, mert nem arról szól elsősorban. Az elméről, az emlékezetről, de legfőképp a szeretetről szóló történetet sikerült egy képregénysztoriba beágyazni. Sokszor csak vakarjuk a fejünket a látottak kapcsán, azt se tudjuk, hogy mi történik éppen. Akarva, akaratlanul mégis a képernyőhöz szegezi a figyelmet. Teljesen szembe megy a megszokott képregényes formáktól és sablonoktól, azáltal, hogy egy nagyon ötletes, formabontó köntösbe van az egész ágyazva.

A Legion tudta hozni azt az érzést, amit utoljára a Twin Peaks-nél lehetett érzékelni, vagyis a nem tudom mit látok, de zseniálist. Bármennyire is volt elszállt ez a széria, a tanulsága nagyon is reális, mindennapos maradt. A szerelmet mindenki megérdemli, csak tenni kell érte, néha nem is keveset. Teljesen mindegy, hogy X professzor fiáról van szó, vagy egy elcseszett ikerpárról Noah Hawley mindent élettel tud feltölteni és köréjük olyan eseményeket kitalálni, amik ma már mozivásznon nem nagyon valósulhatnának meg sajnos. Ha esetleg a jövőben mégis, akkor a következőket szegezhetné a közönségnek: ,,Is this what you want? Yes or no?”

Vince Gilligan

,,There are two ways of knowing if something ends badly: If you’re honest with yourself, you just kind of know it. And then there’s other people’s reaction to it.”

Első munkái az X-akták-hoz kötik, ahol összehaverkodott Bryan Cranstonnal, ami a későbbiekben vált létfontosságúvá. A karakterdrámák koronázatlan királya, aki a folyamatos, és ami a legfontosabb, hiteles karakterépítéseket tud írni.

A gengszterfilm zsáneréből jövő felemelkedés bukás történetet veszi górcső alá, ugyanakkor az ő kezei alatt ez többé is válik. A figurákkal való részletes munkája elképesztő. Egy apró, egyébként jelentéktelennek tűnő pillanat (pl. egy légy egy droglaborban) is pusztító lavinát indíthat el egy szereplő életében, aki azon kívül, hogy rálép az erkölcsi romlás útjára, nem mellesleg az egész környezetét veszélybe sodorja. Sosem tudjuk igazán előre megjósolni, hogy mi fog következni, mindegyik sorozata ezt a kiszámíthatatlanságát jól megtartotta. A fordulatokat mesterien alkalmazza, egyáltalán nem öncélú módon, mint sok más, hasonló szériánál általában teszik. Teljesen logikusan, következetesen vannak felépítve, mégis meglepőnek bizonyulnak sokadik megtekintésre is. Emellett mindegyik epizód profi kivitelezéssel rendelkezik, valamint olyan feszültséggel, ami szinte már elviselhetetlen. Sokaknak lassúnak tűnhet az állandó építkezés, de ezek a lassú víz partot mos elvet követve mindig jól sültek el.

Walter White kálváriáját talán már nem kell bemutatni senkinek. Szokásos sablonszöveg, de tényleg a televíziózás egyik legfényesebb gyöngyszeme, ami nélkül tényleg szegényebbek lettünk volna. Egy olyan alakítással az élen, amit Anthony Hopkins nemes egyszerűséggel a világ legjobb színészi munkájának titulált. A Better Call Saul esetén sokan voltak szkeptikusak, amikor bejelentették az elkészülését. Minek folytatni, pontosabban előzményt készíteni valamihez, ami egyszerűen tökéletes. A minden hájjal megkent ügyvéd előző életére nem biztos, hogy sokan kíváncsiak voltak. Egészen 2015-ig, a pilot bemutatásáig, onnantól kezdve pedig folyamatosan bővül a rajongótábor, és emelkedik a sorozat színvonala. Olyan mértékben, hogy egyesek szerint az anyasorozat minőségét is túllépték már. Elképesztő, hogy Gilliganék képesek ismét ugyanazt a minőséget hozni, anélkül, hogy egy apró hibát is vétenének. Még a záróévad ugyan hátravan, de nem hiszem, hogy félnünk kellene amiatt, hogy netán most csalódunk a készítőkben.

Nemrég pedig megkaptuk El Camino-t, ami akár két plusz Breaking Bad epizódként is funkcionálhatna. Egy szép pont annak a bizonyos mondatnak a végére. Olyan filmet sikerült letennie Gilligannek az asztalra, aminek a létrejöttére máig nem értjük miért kellett ennyit várni, de teljesen jóra sikerült. Szép lekerekítést kapott egy korábban jelentéktelennek hitt, ugyanakkor nagyon fontos történetszál, de hát a részletekben rejlik a titok, amire Gilligan munkássága már többször rávilágított.

Jogosan felmerül a kérdés, hogy mi lesz a Better Call Saul utolsó évada után. Lesz-e még kiegészítése az albuquerque-i mítosznak? Ez mind csakis rajta áll, nyugodtan azt is suttoghatná a fülünkbe, hogy: „We’re done, when I say we’re done.”

Damon Lindelof

,,In really, really good science fiction, the line between the science and the fiction is blurry.”

Az ember, aki sokak szerint elrontotta az egyik legpopulárisabb sorozatot. A kreátor, aki nem nagyon szeret kérdésekre válaszolni, inkább csak kitalálni azokat. A Lost pilotjával nézettségcsúcsot állított fel, olyat, amit csak az elmúlt pár évben sikerült überelni (A Lost 2004-ben indult).  Az emberek egyszerűen falták részről részre a karakterdrámákat, a megmagyarázhatatlan jelenségeket, de elsősorban a felbukkanó és egyre bővülő rejtélyeket. Talán ez az oka, hogy miért tekintenek vissza sokan manapság keserű szájízzel a sorozatra.

A nézőket csak a misztikum érdekelte, nem pedig az út, amit a szereplőkön keresztül átéltek. Én viszont azt gondolom, hogy nemcsak emiatt szerettük meg azt a bizonyos szigetet és bár nekem is csalódás volt a befejezés, a sorozatot mégis szép emléknek könyveltem el magamban. Azok a bizonyos fordulatok, amelyeket végig vezettek minket és főleg amilyen karaktereken keresztül, a mai napig dicséretre méltók és hidegrázósak. A számokat meg persze azóta se tudjuk elfelejteni (4 8 15 16 23 42).

A Lost zárásának sikertelensége után Lindelof egy kis filmes kiruccanást tett, ami szintén nem nagyon volt jövedelmező számára (Prometheus, Holnapolisz, Star Trek). Ezek egy része persze nem sült el rosszul, de azért érezhető volt, hogy az alkotó inkább a sorozatok világában érzi otthon magát. A világvége nem akkor jön el, amikor az űrlények elfoglalják a Földet. Elég annyi, ha az emberiség két százaléka eltűnik, ami papíron nem tűnik soknak, emberi drámában mérve viszont rengeteg. A The Leftovers címéből adódóan azokkal foglalkozik, akik itt maradtak és próbálják feldolgozni az eltűnés általi tragédiákat.

Egyáltalán nem a kérdések számítanak, akik meg erre kíváncsiak, azok vagy nagyon hamar otthagyják az egész sorozatot, vagy pedig elfogadják a tényeket és elmerülnek a lélek ötvenezer árnyalatába. Nem egy sima könyvadaptációról van szó, amikor a párbeszédeket csak simán átmásolják Word-be. Az alkotók (Lindelof és Tom Perotta) tisztában voltak a regény erősségeivel és gyengeségeivel és úgy tudták az egészet átalakítani, és ami a legfontosabb kibővíteni, hogy az egy olyan tragédiákkal tele lévő gödörben találjuk magunkat, amiből a sorozat végére nagyon nehezen tudunk kimászni.

A Watchmen egy hatalmas vállalás volt, és Lindelof kétes hírneve miatt sokan húzták a szemöldöküket a feleslegességre hivatkozva. Bár egy alternatív világról szól, mégis jól tudott reflektálni korunk problémáira, főként a rasszizmusra. Mindezt néha szatirikus hangvételben, máskor komolyan, vagy éppen idétlenül. Nem csupán egy méltó folytatást sikerült készíteni a kultikus képregénynek, hanem egy zseniális alkotás született 2019-ben. Ésszerűen tovább gondolta a világot (Vietnam is az USA része lett), és egyszerre tiszteletét is tette a képregény előtt. Annak ellenére, hogy a karakterközpontú epizódok kiemelkedtek a többi közül és talán a vége kicsit össze lett csapva, így is egy jó értelemben vett élményt kaptunk.

Damon Lindelof egyszerre tud melankolikus, mélyen emberi, valamint érzelmekre ható lenni. A személyes történetekhez úgy tud hozzányúlni, hogy azok mindig frissnek és átélhetőnek hassanak, ugyanakkor szórakoztatni is könnyedén tud. Röviden összefoglalva egy nagyon jó író. Minden alkotásáról lehet beszélni és bármikor újra nézhetők. Mindössze annyit kell csinálnunk, hogy kimondjuk: ,,We have to go back!”

Természetesen ezt a felsorolást még sokáig lehetne folytatni, rengeteg más, kiváló alkotókkal. Lehet, hogy még sor is kerül rá. Ti kiket tartotok a legjobbaknak?