A western; olyan műfaj, melyet sokszor temettek már, de valamilyen úton-módon mindig feltámad hamvaiból, akár a főnixmadár. Az újraéledésre talán Quentin Tarantino Django elszabadulja a legjobb példa, melyben a rendező jól kombinálta a western legjobb hagyományait saját egyéni stílusjegyeivel. Antoine Fuqua, a Kiképzés és az Artúr király rendezője pedig egy igazi klasszikusnak számító darabba próbált meg új életet lehelni, és ehhez szép kis szereplőgárdát gyűjtött parancsnoksága alá.

Pisztolyt tölts, lóra fel, és lássuk, hogyan teljesít a 2016-os A hét mesterlövész.

7 szamuráj és kétszer 7 mesterlövész
Mint az ismeretes, már maga az „eredeti” 1960-as A hét mesterlövész is egy remake, mely a híres japán rendező, Kurosawa Akira A hét szamurája alapján készült. Érdekes módon mind a japán, mind az amerikai verzió igazi klasszikussá nemesedett, utóbbi elsősorban a remek szereplőgárdának köszönhetően (Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn stb.), de azért valljuk be; Az 1960-as mesterlövész mégsem egy olyan örökzöld alkotás, mint például a Dollár-trilógia filmjei. Sajnos kissé rosszul öregedett, avítt, meglehetősen lassú, és hiányzik belőle az az elementáris energia és stílus, ami Sergio Leone filmjeiben jelen volt. Az utóbbi idők remake-mániás időszakából talán ennek a feldolgozása érthető meg leginkább.

Színes vadnyugati kollekció
A történet és az alapfelállás változatlan. Adott egy rablók által sanyargatott falu, mely végső elkeseredésében sebtében toborzott vadnyugati pisztolyhősöket fogad fel a banditák megfékezésére. Mi változott? Többek között az, hogy a politikai korrektség jegyében a lövészek között most már aztán tényleg mindenféle származású illetőt találhatunk; afro-amerikait, ázsiait, indiánt, latint, ír katolikust, protestánst, de az amerikai polgárháború északi és déli oldala is képviselteti magát. A színes felhozatalt pedig kiváló színészek prezentálják, akik bár nem ezzel a filmmel fognak (újabb) Oscart szerezni, de gond nélkül megállják a helyüket; Denzel Washington kimért és visszafogott fejvadász, Ethan Hawke jól hozza a megcsömörlött konföderációs veteránt, Vincent D’Onofrio (a Full Metal Jacket kissé túlsúlyos katonája) kitűnő a mélyen vallásos és bugris figuraként, és sorolhatnám. Ezúttal még Chris Pratt jelenléte sem idegesített, még őt is el tudtam fogadni ebben a szerepben. A mesterlövészek legtöbbjét cselekmény közben ismerjük meg jobban, ami szintén jó fogásnak bizonyul, mivel így pont megfelelő időt kapnak a kibontakozásra. A negatív főszereplő talán lehetett volna kissé ikonikusabb és kevésbé sablonos, de lehet, hogy ez már túl nagy kérés lenne.

Kreatív újragondolás vs tiszteletteljes adózás
Az új Mesterlövész javára írható az is, hogy nem ragaszkodott szolgaian nagy elődjének forgatókönyvéhez. Az alapfelállás persze ugyanaz, de az alkotógárda ezt képes volt új élettel megtölteni. A megtámadott falu lakosai ezúttal nem mexikóiak, hanem többségében fehér amerikaiak, ahogyan a rájuk törő banditák is (bár az ő soraikban is találunk egy indiánt). A toborzás tempója az eredetihez képest sokkal gyorsabb és lendületesebb, de azért helyenként ráismerhetünk az originál film bizonyos mozzanataira. Ez elsősorban az 1960-as verzió aranyköpéseire igazak. Az olyan beszólások, mint a „sok dolgot ígértek már, de mindent még soha„, és az „eddig minden rendben” itt is megtalálhatóak, ez talán néha zavaró lehet azoknak, akik ezzel tisztában vannak. A stáblistánál pedig mi más szólalna meg, mint az eredeti mesterlövész-zene. A fényképezés szemet gyönyörködtető, a tájak és a színek varázslatos tárházát kapja a nagyérdemű, ami annak is köszönhető, hogy az alkotók el mertek szakadni a sivár vidékektől. Az akciójelenetek elemi hangerővel robbannak, a lövöldözések koreográfiája jól kidolgozott, bár valamiért ebben a filmben sem szeretnek fejre célozni, még akkor sem, amikor eléggé indokolt lenne. Ja, és azért itt is kapunk bőven az amerikai önfeláldozásból. A rendező sokszor elég jól láthatóan merített korábbi filmje, az Artúr király stílusából és felállásból, ami a negatívumok ellenére is jót tett A hét mesterlövésznek.

A stílus maga a film
A remake legnagyobb hiányossága nem más, mint a stílus. Sajnos a néző nem érzi át igazán azt a western hangulatot és életérzést, amit a műfaj megkívánna. Ezen sokat segített volna, ha az alapanyag egy olyan rendező kezébe kerül, aki egyéni védjegyeivel teszi emlékezetesebbé a mozit. A legjobb példa erre Tarantino, aki a véren és az erőszakon túl remek párbeszédekkel és hangulatos zenékkel dobja fel történeteit. A zene itt is rengeteget segített volna; jobbnál jobb country muzsikák léteznek, úgyhogy kb. zenét se kell íratni a filmhez, elég a jogdíjakat megfizetni ezekhez (ami egyébként nem is feltétlen kell, hisz a country nóták jó része népdal). A zenén kívül még az emlékezetes párharcokat, szituációkat említhetném, amik itt sajna hiányoznak. Sajnos akármennyire szórakoztató és izgalmas film lenne az új Mesterlövész, az egyedi stílus nélkül elvész az egyszernézős és az átlagos alkotások tengerében. Persze azt is érdemes kiemelni, hogy a western elsősorban egy amerikai műfaj, és talán ez az oka annak, hogy A hét mesterlövész az USA-ban igen jól szerepelt a nyitóhétvégén, Magyarországon viszont kevésbé talált közönségre. Több olyan utalás is akad, amit inkább az amerikai közönség ért igazán (vagy még ők sem). Ilyen az, amikor Mexikót Texikónak nevezik, utalva az 1846-48-as háborúra, amikor az USA megszerezte Texast déli szomszédjától. Furcsa kissé, hogy a western igazi kiteljesedését pont egy európai rendező, Sergio Leone hozta el, az azóta kultikussá lett Dollár-trilógiával és A jó, a rossz és a csúffal.

Bontsunk egy babkonzervet és összegezzünk!
A hét mesterlövész mindenképpen a jobban sikerült remake-ek sorát bővíti, egyszernézős lazulós mozinak teljesen megfelel. Ha viszont valaki olyan westernre vágyik, melynek átütő ereje nagyobb, mint egy 66-os winchesteré, az inkább porolja le a Dollár-trilógiát vagy a Django elszabult. Ha pedig inkább nevetni akartok, akkor arra ott Az ördög jobb és bal keze. Végezetül pedig hallgassatok meg egy olyan számot, ami szerintem igencsak feldobta volna az új Mesterlövész hangulatát.

GYÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ