Hosszú hat év telt el a legutolsó Metro játék óta, de idén végre eljött a következő felvonás, a Metro Exodus. A megjelenés azonban egyáltalán nem mondható gördülékenynek. Csupán hetekkel a megjelenési dátum előtt a kiadó egy olyan lépést tett, aminek a visszhangját azóta is hallani a játékosok körében. Nézzük mindezek ellenére hogy szerepelt e kultuszjáték legújabb darabja.

Rajongók ezrei várták az új rész megjelenését, sokan elő is rendelték már hónapokkal előre, amikor a megjelenés előtt jött a bejelentés: a játékot kivonják a Steam-ről, ahol addig azt hónapokig reklámozták és előrendelhették az emberek, és exkluzívan az Epic Games Store-on fog csak jelen lenni. Egy külön történet, hogy milyen, többek között negatív hatásai is vannak az előrendeléseknek – emlékezhetünk Cartman bölcs szavaira -,  de abban szinte kivétel nélkül egyetértettek az emberek, hogy ez egy piszok gerinctelen húzás volt. Ment persze a tűzoltás, hogy ezzel megspórolnak ~18%-ot a kiadók és ezért 60 helyett 50 euró lesz a játék, effektíve „odaadva” ezt az összeget a játékosoknak és természetesen aki addig megvette Steam-en, számukra ugyanúgy elérhető lesz Steam-en keresztül, mint addig, de ez a döntés még a Steam-et is annyira meglepte, hogy a játék áruházi oldalán azóta is kint van egy ítélkező bocsánatkérés. Sajnos a dobozos megjelenések se kerülték el az Epic Games Store-t, ebbe én is belefutottam, amikor a DLSS patch miatt abba a helyzetbe kerültem, hogy megvegyem, hozzáteszem ekkor már ismét drágább volt a játék. Rengeteget lehetne írni még a botrányról, elég szerencsétlen időszakban is történt, de szerencsére a játék megítélésén nem sokat változtatott, úgyhogy kezdjük el mi is értékelni.

A játék alapjait Dmitry Glukhovsky: Metró könyvsorozata alkotja és ugyan a játékok nem követik szogirúan a könyvek eseményeit, de nagyon sok fontos motívum megjelenik bennük. A világon kitört atomháború lakhatatlanná tette a Föld felszínét és a megmaradt túlélők a föld alá menekültek. A játékok és a könyvek a moszkvai metró túlélőit helyezi előtérbe, főszereplőként (a játékos karakterét) Artyom-ot. Mind a felszínen, mind a föld alatt eltorzult mutánsok százai, ha nem ezrei barangolnak, a város felszínén akkora a sugárzás, hogy speciális felszerelés nélkül öngyilkosság kitenni a lábunkat és az alagutak sötétjében nem csak a mutánsokkal kell megkűzdeni a túlélésért, hanem adott esetben az emberekkel is. Az új részben Artyom újra és újra megpróbál kapcsolatba lépni a külvilággal, reménykedve, hogy minden információjuk ellenére vannak emberek a városon kívül, de amikor megtudja az igazságot, csak még bonyolultabbá válik minden. Az első két játéknak a történetét nem szeretném összefoglalni, mert önmagukban érdekes és fordulatos történetek, de mindeközben az Exodus simán vállalható azok ismerete nélkül is, egyik játék befejezése se változtatja meg az Exodus történéseit – már az első játék két döntése közül is az egyiket eldöntötték a fejlesztők, hogy az lesz a „hivatalos” és már a második játékban sem számított a döntésünk -, így azt javaslom, hogy aki kíváncsi rá, nézzen utána bővebben, mint amit egy ilyen cikk megenged, mert megéri. Egyedül talán az nem hátrány, ha látta már az ember a többi karaktert, akikkel együtt lesz, de szerintem az előző részek nélkül is hamar meg lehet ismerni/kedvelni őket.A fent leírtakból sejteni lehet, hogy nem egy vidám környezetről van szó. Az Exodusban anélkül, hogy elmondanám az okát, eljutunk különféle helyekre, melyek mindegyike jelentősen eltérő környezetben mutatja be, hogy milyen hatással volt a nukleáris apokalipszis rájuk. A folyókban ember magas mutáns rákok, a föld alatt mutáns óriáspatkányok, a föld felett eltorzult lények, melyekből néhánnyal már előző játékokban is találkoztunk, de rengeteg új szörnyeteggel is találkozhatunk, többek között olyan élőlényekkel is, amelyek az emberekből mutálódtak azért, hogy túléljék az elképesztő nagyságú sugárzásokat. A környezet is megsínylődte, öblök száradtak ki, hegyekből robbantak le darabok, a víztározók felgyűltek sugárzó hulladékkal és még sorolhatnám. Mindezt elképesztő látványvilággal ábrázolva – éjszaka-nappal ciklussal -, pazarul hozzáillő hanghatásokkal és zenével – az RTX (technikailag DXR) hatások pedig egy új réteget adnak az élethűséghez, amitől nekem teljesen leesett az állam. Mindemellett azt gondolhatnánk, hogy a játék arról fog szólni, hogy ezeket a szörnyű akadályokat lekűzdjük, de mégis, ahogy azt láthatjuk a történelmünkben, az ember legnagyobb ellensége az ember. Minden területen különböző aspektusait láthatjuk az emberi nyomor legaljának, legyenek azok vallási fanatikusok, szolgák és uralkodóik, kannibálok, vagy elszigetelt törzsi emberek.

Útunk folyamán aktívan részt veszünk ezen területek jövőjének kialakításában. A teljes játék alatt meghozhatunk kisebb-nagyobb döntéseket, jókat és rosszakat, ezek összesítve eldöntik egy-egy hely kimenetelét, végül pedig ezek döntik el számunkra, hogy mi lesz az egész történet végkifejlete, tehát végső döntésünk, mint az első rész végén, nincs. Mind a történet, mind a karakterek magukkal ragadóak, ezért a játékos szeretné is, hogy a számára megfelelő befejezést kapja. Jómagam a második bejárható területen találtam rá egy, az alap sztorin túlmutató történetszálat, aminek a számomra tökéletes lezárásához – habár nem számított a végkimenetelbe – hajlandó voltam párszor egy-két órás mentéseket visszatölteni.Természetesen nem csak a történetért és az atmoszféráért érdemes megnézni a játékot, több, mint fél tucat különböző fegyvert kapunk amelyek mindegyike többféleéppen változtatható, a revolverből például remek távcsöves fegyver is készíthető és az első rész eredeti kiadását hátrahagyva, normal fokozatig lőszerünk lesz elég, nagyobb fokozaton viszont felhívja a játék a figyelmet rá, hogy ritkábbak lesznek. Legyárthatjuk magunknak a kötszereket, gránátokat, de találhatunk is különböző hasznos fejlesztéseket, például a csuklóra szerelhető mozgásérzékelőt. Volt már szerencsém jobb „gunplay”-hez, szóval a fegyverek elsütése kelthetne jobb érzetet, de bőven megfelelő. Nem elhanyagolható játékelem a lopakodás, ami sokszor nevetségesen nagy előnyt ad egy-egy feladat végrehajtásában, de kontraként nagyon oda is kell figyelni rá, ha egyszer valaki meglát egy másodpercnél tovább, a következő pillanatban az egész ház a nyakunkon van. A nagy területek miatt a közelekdést különböző eszközök gyorsítják fel és véleményem szerint pont megfelelő mennyiségű az opcinális tartalom ahhoz, hogy még pont érdekesek maradjanak és ne csak nyűg legyenek a maximalista játékos hátán. A játék mindezek mellett tele van előző játékbeli és popkulturális easter egg-ekkel.Utolsó gondolatként megemlíteném, hogy elődjeihez képest sokkal kevésbé paráztató részről van szó, de a hangsúly nem is ezen van, hanem az emberi viselkedésen és a döntéseken, amiket meghozunk azért, hogy megvédjük szeretteinket és jobbá tegyük a világot – vagy nem kegyelmezünk senkinek. Összegezve tehát egy eszméletlenül hangulatos, poszt apokaliptikus játékkal van dolgunk, élethű világgal, hiteles karakterekkel, egy egyszerűbb, de fordulatos és megható történettel aminek a végét a játékos döntései határozzák meg, mindezt aközben, hogy a nukleáris háborúból hátramaradó mutánsokkal és az ezekhez alkalmazkodó emberekkel az életünkért kűzdünk. Nagyon kevés jó játék jött eddig ki 2019-ben, ezt mindenkinek tudom ajánlani, aki nyitott a műfajra.