A címben is igyekeztem utalni rá, amennyiben vérbeli kocka az ember, vagy legalábbis részben követi a legnagyobb képregénykiadók szösszeneteit, már a pilot epizód hamiskás mosolyt fog senderíteni az arcára. Ugyanis Robert Kirkman és Cory Walker, az adaptáció alapjául szolgáló művet úgy alkották meg, hogy első látásra is ismerősnek tűnő elemeket gyúrtak össze és fűszereztek újra. Az animációs változatban pedig, mivel maga Kirkman bábáskodott a sorozat felett, még egy lépéssel megtoldotta ezt az érzést. Természetesen mindezt közel sem negatív előjellel említem meg, hiszen a képlet végén kapott eredmény nagyon is élvezhető és szórakoztató lett. De nézzük meg közelebbről mit is tud pontosan a szuperhős akcióban bővelkedő, nyomokban tinidrámát tartalmazó, sötét anyaggal futtatott mixtúránk! Természetesen iparkodtam elkerülni a spoilereket!

„Csak még egy kérdés!”

A feljebb leírtak tudatában fogjuk meg a dolgot rögvest az elején. Címszereplőnk, ekkor még csak szimplán Mark Grayson, egy átlagos tinédzser életét éli családjával, azt a tényt leszámítva, hogy édesapja nem más, mint maga Omni-Man a Föld legerősebb és legrátermettebb védelmezője. Hamar realizálódik benne, hogy bár anyja ember, apja egy Viltrumite nevezetű faj szülötte, így neki is nagy valószínűséggel hamarosan kialakulnak majd a képességei. Ezalatt, rögtön a sztori felütésében megismerkedünk a Guardians of the Globe hősi szerveződéssel, csak azért, hogy majd a második epizódtól fogva bukásuk szörnyű történetével foglalkozzunk, nyomozva a háttérben megbúvó felelős után.

Tagjaik közt szembetűnően otthonosnak érződő alakok leledzenek. Kissé kifordított, szatirikus verziói ők a mintául szolgáló igazságosztóknak, azonban mindezt tisztelettel és az alapanyagot megsüvegelve képesek megtenni. De nem csak az ő soraikban számíthatunk ilyen figurákra, maga Omni-Man is ide vehető, ahogyan még a későbbiekben felbukkanó megannyi jótevő és szupergonosz. Szabadjon kiemelnem két személyes kedvencemet: Damien Darkbloodot és Robotot. Előbbi nevében és fizimiskájában legalább három ismert karaktert egyesít, hiszen egy ballonkabátos és kalapos, pokolból megszökött, démoni privát kopóról van szó. Utóbbi pedig időközben kibontakozó, érdekfeszítő háttere miatt keltette fel a figyelmemet. Igazán szépen elhelyezett csavarok folyományaként kapunk majd választ kérdéseinkre ügyeletes fém őrzőnkkel kapcsolatban.

„Tied az ég: de itt alul, méz s üröm a világ…”

Amennyiben folytatjuk a történet szálai mögé való betekintésünket, hamar észrevehetünk egyet s mást, amire reflektálni szeretne az alkotás. Az egyik ilyen pont a még önmagát kereső, de felelősség érzetét egyelőre meghaladó erővel bíró, tini jelmezes jótevő kérdésköre. Protagonistánk, a magát végül optimistán az Invincible névvel illető Mark is ebbe a csoportba tartozik. Egyelőre szárnyait próbálja bontogatni, a középiskola kihívásaival küzd, az egyetemi jelentkezés és a barátnőszerzés kötné le a figyelmét. De az érme másik oldalán ott van a frissen felfedezett, időközben valóban kialakult, elképesztő ereje, a társadalom, valamint a bolygó szolgálatának vágya. Szépen egyensúlyoznak a részek ennek a konfliktusnak feszegetésével. Ahogy már megszokhattuk más hősök esetében, ha bűntény van kibontakozóban nagy eséllyel nem fognak odaérni a családi vacsorára vagy a megbeszélt randira, ezáltal még jobban árnyalva a problematikát.

A soron következő nagyobb halmaz az apa-fia kapcsolat alakulása. Eleinte a csodálattal övezett
Omni-Man piedesztálra emelt példakép, aki félig ember sarjának utat mutat és igyekszik megtanítani arra mi is a feladata egy igazi hérosznak. Azonban az ábra hamar sötétedni kezd, egyre több felleg gyülekezik a márványba foglalt isteni karakter oltára felett, míg a szezonfináléra maga Mark sem tudja pontosan kivel áll szemben. Tökéletesen elkapott szimbolika ez, hiszen ebben az életkorban a szülőkkel való szembefordulás szinte általánosnak mondható. Jól érzékelhető egy további kulcskarakter esetében is ez a vonulat. Ő nem más, mint Atom Eve, aki ugyan képes manipulálni az anyagi világot, de gondviselőinek nyomása alól akar szabadulni, így végül elhagyja közös otthonukat. A kötelék közte és Invincible közt másként került interpretálásra, mint a nyomtatott változatban, azonban véleményem szerint a módosítás csak az újdonság mértékét emeli.

Ezzel egyidejűleg a háttérben meghúzódó nyomozás, egyéb szálak kibontakozása és az immáron körbetrappolt témák mellett mélyebb rálátásunk lesz Mark lelkének fejlődésére, emberi kapcsolatainak alakulására, annak a megértésnek mibenlétére, ami majd rámutat az ő egyéni útjára. Közben elutazhatunk vele együtt a Marsra, ahol groteszk humorban gazdag kalandok várják, továbbá egy érdekes hírvivő is előkerül, akivel mélyebb beszélgetés várható a Holdon.

„Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban.”

Ejtsünk még néhány szót az animációról, a hangokról és a zenéről is! Az első szegmensről mi mást mondhatnék, mint hogy szemet gyönyörködtető. A második epizód végén különösen megmutatja az erejét, amikor Omni-Man átruccan a Flaxanok otthonába. Személyes állásfoglalásom szerint az egész kivitelezése még abba az üdítő kategóriába esik, ahol megmarad a tradicionális kézzel rajzolt elemek és a számítógépes rásegítés közti kényes egyensúly. Ezzel pedig a vizuális befogadásért felelős érzékszerveknek simogatóvá és nem túl sterillé képződik a produktum. A zene kiválasztása talán a leggyengébb pont az első évad életében, egyszer sem éreztem azt, hogy olyan irgalmatlanul el lenne találva a dolog. Természetesen nem vesz el az élvezeti faktorból, de sokat nem is tesz hozzá.

Nem így a szinkronmunka, ami viszont kiválóra sikeredett. Néhány nevet kiemelve, az a Steven Yeun szólaltatja meg központi karakterünket, aki már korábban is dolgozott egy Robert Kirkman adaptáción. Sokatok számára bizonyosan biztatóan hangzik a neve, hiszen ő volt Glenn a The Walking Deadben. Omni-Mant a magát több képregény alapján készült darab vászonra vitelében is kipróbált J.K. Simmons alakítja. De ugyanez elmondható Zazie Beetzről is, hiszen mielőtt Amber Bennett orgánumát kölcsönözte volna, eljátszotta Dominót a Deadpool 2-ben, aztán pedig a Jokerben is szerepet kapott. Ezen felül feltűnik még a remek Zachary Quinto és ugyan kisebb adagban, de a legendás Mark Hamill úgyszintén.

Összesítésben egy szórakoztató és a maga klisé kicsavaró módján figyelemre érdemes alkotásról beszélhetünk az Invincible esetében. Az írói munka kitűnő, a cselekmény több szálon halad, de nem túl kusza. A poénok és áthallások mennyiségére sem panaszkodhatunk, ahogyan a színészi játékra sem. Tőlem megszokott módon mindig bíztatok a fő sodorba nem tartozó elemek megismerésére is, hiszen ezzel bővül a rálátásotok a szcénára. Nincs ez másképp most sem, érzékenyebb gyomrúak számára azért vigyázat: a program naturalista ábrázolásmóddal dolgozik! Második és harmadik évad bejelentve, amit türelmetlenül várunk.