Gőzerővel dübrög az Apple a streaming háborúban és egyre több minőségi tartalommal örvendezteti meg az előfizetőket. És habár ezek mennyisége összességében messze nem éri el a konkurencia hatalmas tárházát, de folyamatos és megbízható minőségben adagolja a maga különutas termékeit. Szerencsére persze az almás cég a felület “klasszikusairól” sem feledkezik meg, hiszen nemrégiben érkezett meg a cég egyik első nagy durranásának számító For All Mankind harmadik évada, melynek utolsó epizódja egészen pontosan pénteken vált elérhetővé.

Aki esetleg nem ismerné, a For All Mankind egy olyan alternatív történelmi képet tár elénk, ahol az űrverseny az Egyesült Államok és a Szovjetunió közt nem ért véget Armstrongék akciójával, hanem bőven eltart még a ‘80-asés az új évaddal együtt, a ‘90-es évek során is. A sorozat pedig teljesen átírja mindazt, amit többségünk már maga is megélt, de mégis ismerős lesz számunkra – szinte – minden. Korábban már írtam az első két évadról együtt egy ismertetőt. Nem is titok, hogy a For All Mankind az egyik legnagyobb kedvencem az utóbbi évek terméséből, így abszolút nem volt kérdés, hogy az új évadról is írni fogok. Na de vajon megérte várni az új évadra? Fenn tudja tartani az Apple és a Sony az érdeklődést és a korábbi minőséget? Nézzük! Bemutatónk spoilermentes, de utalásokat tartalmaz a korábbi évadokra.

A harmadik évad felett ugyanúgy Ronald D. Moore bábáskodott, mint az első kettő esetében és az írók is megmaradtak. Ugyanakkor elég sok új szereplőt kaptunk, míg sokan az eredeti gárdából már nem kerültek be harmadik évadba. Ez persze nem feltétlenül probléma, bár azt kell mondjam, hogy az új csapat tagjai valahogy már nem tudják olyan szinten meghatni a nézőt, mint a korábbiak, néhány kivételtől eltekintve. Mert az új karakterek jó része sajnos kifejezetten egydimenziós, a kor sablonjaira épülő, nem különösebben érdekfeszítő figura, akikkel szemben az érdeklődést sokkal inkább csak a velük történő események sodrása tartja fent. A színészi társulatot továbbra is Joel Kinnaman húzza maga után, aki még mindig a legékesebben ragyogó csillaga a sorozatnak, amivel karakterét, Ed Balwint is még mindig a legkomplexebb szereplővé teszi.

A történet cirka 10 évvel, az előző évad után, 1992-ben veszi fel a vonalat, avagy ha számítjuk az utolsó jelenetet, akkor pontosan ott. Habár az űrháborús helyzetet sikerült elhárítani, az űr meghódításáért folytatott küzdelem továbbra is tart, melyben ezúttal a Mars a fődíj. A helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy már nem csak a két szuperhatalom, hanem egy magáncég, a Helios is beszáll a versenybe, mellyel jól megkavarja az erőviszonyokat. Természetesen a történet törzsét ezen három entitás és a nekik dolgozó, sok esetben egymással is szoros viszonyban álló karakterek interakciói és kapcsolatai teszik ki. Na meg persze a feltérképezetlen vörös bolygó meghódítására tett kísérlet.

Az íróknak ezúttal is sikerült kellően érdekfeszítő és (néhol váratlan) fordulatokkal tarkított mesét összehoznia, ami szinte szó szerint a képernyő elé szegezi a nézőt. Ráadásul sikerül minden részt egy olyan jelenettel befejezni, aminek hatására az ember már alig bírja kivárni a következő epizódot. Éppen ezért egyébként azt javaslom, hogy aki teheti, nagyobb blokkokban nézze meg az egész évadot és a sorozatot is, mert úgy tudja igazán átadni az életérzést a történet. Szóval alapvetően a harmadik évad is hozza a szintet, bár sajnos azt is be kell ismerni, hogy ezt a felvonást már egy kicsit megúszósra vették a készítők. Egyrészről szinte egy az egyben ugyanazokat a “poénokat” durrogtatja el, mint a második évad.

Persze nem volt rossz a második évad, csak másodjára látni szinte ugyanazt pepitában, már nem az igazi. Főleg úgy, hogy a korábban nagy hangsúlyt kapó és számomra az sorozat egyik legnagyobb húzóerejének tartott, tudományos, vagy legalábbis azt imitáló vonal erősen háttérbe szorul a karakterek ügyes-bajos munkahelyi és magánéleti problémáival szemben. Persze nem lenne baj ha a sorozat egy sci-fiből drámává váltana át, de itt, kertelés nélkül, inkább szappanoperásodásról van szó. Ami már annyira nem esik jól. Tényleg az a szerencse, hogy a fordulatok vannak annyira izgalmasak, hogy kompenzálják ezt. Ami viszont kifejezetten jó ötlet az a kémkedős vonal behozatala. Kár, hogy ezt sem sikerült igazán hangsúlyosan kivitelezni.

Amiben azonban továbbra is kétségkívül domborít a For All Mankind az a látvány és a hangulat. Sorozathoz képest egész egyszerűen pazar a képi világ. Legyen szó az űr mélyének megjelenítéséről, az űrhajók belsejéről, a jelmezekről, vagy az alternatív fejlődési útnak köszönhető, elképzelt ‘90-es évekbeli eszközökről, tényleg minden nagyon a helyén van. Az ember, ahogy nézi az epizódokat, már-már elhiszi, hogy a világunk így is alakulhatott volna, amit szerintem nagyon kevés műsor tud/tudott összehozni. Az pedig továbbra is nagyon üdvös, hogy a készítők voltak olyan bevállalósak, hogy az egész témát nem csak amerikai szemszögből közelítik meg és továbbra sem áll fenn az a helyzet, hogy az amerikaik patyolattiszta szentek, míg az oroszok és a magáncégek minden egyes embere aljas szemétláda.

Összegezve tehát, habár a For All Mankind harmadik évada összesítve mutat némi minőségbeli visszaesést, a sorozat varázsa és hangulata még mindig nagyon a helyén van, aminek köszönhetően kifejezetten jó, már-már párját ritkító szórakozást tud nyújtani. Ahogy az első két évad esetében is említettem, szinte hiba kihagyni kábé bárkinek, de legfőképp azoknak akik szeretik a “mi lett volna ha” történeteket és akik szeretik a kicsit földhözragadtabb sci-fi történeteket.